Szerzőnk ezúttal kedves könyvei nyomába ered, hogy végül épp oda érkezzen meg, ahonnan elindult.
budapest
Időről-időre foglalkozunk olyan kezdeményezésekkel, amelyek valamiképpen a jóllétet szolgálják. Hol úgy, hogy egy egész közösséget hoznak létre, ahol az összefogás ereje nyújt támogatást; hol úgy, hogy hosszabb távú programmal segítik az arra épp rászorulókat; hol egy-egy szakmai életút természetes részeként. Mi pedig úgy tudunk ebben közreműködni, hogy felkutatjuk és bemutatjuk ezeket a hétköznapi hősöket.
A bringás csávók, akik ráadásul még maffia is. Hajléktalanoknak segítenek és közben nagyon jól érzik magukat. Ingyenmunka a tiktok helyett. Avagy: milyen az, amikor a kétméteres fickó elsírja magát, mert valakit érdekel, mi van vele? Na és persze mi legyen az előítéletekkel: miért nem megy dolgozni? Interjú Havasi Zoltánnal, a Budapest Bike Maffia egyik alapítójával.
Van egy pince valahol Budapesten, a nyolcadik kerületben, ahol a kopott vasajtó mögött csodák történnek. Ha oda belép valaki, sosem tudhatja pontosan, mi fog vele történni. A Falcsik Mari -Lantos László (Triceps) művészpáros által működtetett Mersz Klub Budapest underground művészeti életének egyik utolsó, ha nem a legutolsó oázisa. De hogyan maradhatott fenn ezekben a viharos időkben egy ilyen hely, amely szembemegy mindennel, ami mainstream?
A Hegedűs Gyula utca 14. szám alatt van ma is. Tizennyolc évig volt az otthonom.
A fekete szirén: Josephine Baker Budapesten
A klasszikus gyermekmesék egy része – főként a kevésbé ismert eredeti változataik – horrortörténeteket mesélnek el. Elég a mostoha által a halálba küldött – és gyilkossá lett – Jancsira és Juliskára gondolnunk, vagy Csipkerózsika eredeti meséjére, amelyben az alvó lányt a nős király megerőszakolja, s ikrei születnek. De még ritkább, hogy oknyomozás kezdődik, ki volt a mese valódi főhőse.
Budapest – mindenkinek megvan a saját élménye róla fényekkel, illatokkal ,színekkel, emlékekkel. Trbéky Eszter fotókon örökíti meg a maga Budapestjét.
Ma olyan fába vágom a fejszémet, amilyenbe ritkán, vagy talán még soha. Egy régebbi, félbeszakadt történetet szeretnék most folytatni: a sajátomat.
Nem lehet talán mondani, hogy egyszerű volt utam erre a világra, de végül is nem panaszkodhatom, hiszen maga a Párt egyengette hatásosan ezt a pályát. Az már csak hab a tortán, hogy Hirschler bácsi kezéből rövid úton a volt Gestapo-főhadiszállásra kerültem.
Mai elbeszélésünk tárgyai a javak, ezek illékonysága, efemer mivolta, hogy ne mondjam: léhasága, csapodárja.
Stalter történeteket mesél el, emberi érzéseket mutat meg, tudja, mi az, hogy együttérzés. Az ő kezében az objektív nem objektív, hanem kifejezetten szubjektív.
Ezek a Hemző-képek most kerülnek először a nyilvánosság elé.
Így lett egy diákcsínyből egy egész kerületen átívelő közösségi kezdeményezés
Marharyta Yakovleva Ormotsadze hazájában elismert újságíró volt, amíg az orosz invázió menekülésre nem kényszerítette. Mindent hátrahagyva jött el, talán átmenetileg, talán egy új élet kezdeteként, ezt még maga sem tudja. Új munkatársként köszönthetjük őt a viszont.hu csapatában. Első cikkében személyes élményeit osztja meg az olvasókkal. Az illusztrációként szolgáló képek Anatolij Sztepanov munkái, aki jelenleg is Kelet-Ukrajnában van, és életét kockára téve dolgozik azon, hogy megmutassa a világnak a háború valódi arcát.
Tímár György mesél a XX. századi magyar gasztronómia fénykoráról és még az is kiderül, hogy mit jelent, ha nincs az asztalon só. Exkluzív interjú Kácsor Zsolt tollából.
1945. február 13-án Buda is felszabadult. Mindez Lévai Jenőnek azt jelentette, hogy élete egy újabb durva – valószínűleg a legdurvább – megpróbáltatását is túlélte.