Fotók: Radisics Milán, képszerkesztő: Bielik István, Szöveg: Dési János, Modell: Roxy A Sony díjas róka
Nálunk a viszont.hu-n már hetekkel ezelőtt lehetett látni, a világ csak most ismerkedett meg Roxy rókával. Radisics Milán a Karanténban egy rókával című fotósorozatát korábban is bemutattuk, miután a 40. Magyar Sajtófotó Pályázat Természet és tudomány kategóriájának első díját már megszerezte. Roxy róka menetel tovább a világhír felé. Most a tekintélyes a Sony fotóverversenyének Természet és Élővilág kategóriájában díjazták. Ez alkalomból idézzük fel beszélgetésünket a fotóssal.
Miként lehet egy rókát rávenni, hogy pózoljon a fotósnak, szépen beálljon a világításba, esetleg még a farkát is meglengesse és kedvesen mosolyogjon? Nem, a látszat ellenére nem egy játék róka látható a képeken, sőt még csak nem is idomított őkelme – már ha egy vadon élő rókát egyáltalán lehetne idomítani. Szóval, hogy alakult úgy a fényképész és a Vértesben élő állat viszonya, hogy ezek a képek elkészülhettek? – történetünk végére ez is kiderül majd.
Kezdjük először a fotográfussal, Radisics Milánnal.
– Ötvenhárom éves vagyok, már húsz-huszonöt éve fotózom megszállottan, az elmúlt négy évben drónnal dolgoztam sokat. Ám jött a karantén, amit egy erdőszéli vidéki házban töltöttem, és itt a közelben lakik egy róka, aki rendszeresen erre járt. Elkezdtem figyelni, követtem a sorsát, és természetesen fotóztam is. Így bepillantást szereztem az amúgy rejtett életébe. Megörökíthettem olyasmiket, amiket eddig nem nagyon tudott senki megmutatni.
– Hogyan lehet egy rókával jó munkakapcsolatba kerülni? Leselkedni kell, barátkozni, megvesztegetni?
– Ezek mind. Valójában tudja, hogy ott vagyok, de mindig tisztes távolságot tart tőlem. Egy rókát nem lehet úgy közelebb csalni, mint egy kutyát. Ha ott vagyunk az udvarban, a szeme sarkából mindig figyel, hiszen akkor érzi magát biztonságban, ha lát. Amikor kiteszek neki a terasz sarkára egy kis kaját, nem jön közelebb, amíg ott maradok. Ha behúzódom a házba, akkor már odamerészkedik.
– És megeszi, amit kap?
-Igen. Itt a Vértes közepén egy nagyon kicsi faluban élünk, alig pár ház áll az erdő közepén. Mi lakunk az erdei vadak között és nem ők köztünk. Nekik a mi kertünkön át vezet az útjuk, ez az útvonaluk, hozzászoktunk egymáshoz.
– És van olyan, mint a mesében, hogy a róka bemegy a faluba és beoson a csirkeólba?
– A faluban már nincsenek háziállatok, főleg nyaralók maradtak itt. De azt megfigyeltem, hogy július-augusztusban fordulhat ilyen elő. Márciusban születnek a picik, egy hónapig szoptatja őket a rókamama. Majd elkezdi előbb bogarakkal etetni őket. Aztán néhány hét múlva következnek az egerek. Mire pár hónaposak lesznek a kölykök, addigra az anyának már négyszer annyi ennivalót kell összeszednie. És ilyenkor negyedóránként jön a faluba, vadászik, viszi. Kimerült, csont és bőr, ekkor kezd nyúlra vadászni, kapja el a fácánt, és ebben a szakaszban következnek a csirkék. Mert valamit muszáj vinnie, de addigra már nagyon kimerült, egyszerűbb megoldást próbál választani. A csirkét.
– Hogy hívják a rókádat?
– Roxynak. És a gyerekeinek is van neve. Tizenegy rókát tartunk itt számon.
– Milyen udvariasak, hogy mind bemutatkoznak.
– A farkuk formája, színe alapján lehet megkülönböztetni őket, nem olyan nehéz, csak figyelni kell.
– A képeken tényleg nagyon helyes, mint egy plüssállat, kedvem lenne megdögönyözni. De azért lehet, hogy az életben büdös vagy belém kapna, ha találkoznánk.
– Vadállat a róka. Nézd meg azt a képet, ahol azt a fácáncsibét összeroppantja! Amúgy tartja a távolságot, amíg itt vagyok, nem jön közel. A rókának több az esze, mint a legtöbb állatnak. Egy szarvas vagy egy vaddisznó az első reccsenésre elmenekül. A róka is megijed, hátrébb húzódik és megfigyeli, hogy kell-e tartania valamitől. És ha arra jut, hogy nincs veszélyben, akkor marad.
– Ha a rókát nem lehet idomítani, megvesztegetni, akkor miként lesznek ezek a képek ilyen stúdió hatásúak?
– Sok munka van benne. Hamar rájöttem, arra nincs esélyem, hogy kimegyek a fényképezőgéppel és majd lekapom. Sötét is van olyankor, amikor jönnek, nem tudnék élességet állítani, és a háttér is, ki tudja, éppen milyen lenne. Ezért azt találtam ki, hogy megfordítom a dolgot és mint egy fotóstúdióban, beállítom a jelenetet.
– Pofonegyszerű.
– Kinézek egy helyet, ahol a háttér is megfelelő, olyasmit, ahová el fog menni a róka. Odarakom a plüssmacimat, mint modellt és beállítom a vakukat, a fényképezőgépet – csinálok egy próbaképet. Ha azon jók a fények, minden tetszik, akkor a plüssmacival bemegyek a szobámba és várom, hogy megérkezzen a róka. És ha végre arra a helyre megy, amit kinéztem, exponálok.
– És ha mégsem?
– Akkor szórok még neki pár falatot, hátha ettől kedvet kap a szereplésre.
– És csak úgy magától felugrik a talicskára.
– Összegyűjtöttem ágakat, gallyakat a tél végén, és a talicskára raktam. Jött a róka, felmászott és ott elkezdett kaparni, pedig nem oda állítottam be neki a jelenetét. Télen fagyos volt a föld, nem tudott turkálni, de a talicska gallyai közt igen. Mikor elszaladt, sejtettem, hogy körülbelül másfél óra múlva visszajön, mert ekkora köröket szokott tenni. Előkészítettem ott a vakut, mindent beállítottam, a macival megcsináltam a próbafelvételt, és már csak ki kellett várni, hogy tényleg visszajöjjön. Katt, és itt is van a kép!
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!