5 dolog, amiért örülök, hogy ledobott magáról a Facebook

Fotó: Markus Spiske/Unsplash

Adamik Zsolt

Volt már olyan napja, hogy egy komment vagy egy idővonalra bedobott cikk miatt mérgelődött? Nekem volt. Már nincs.

Mint arról már értesülni tetszettek: komoly hekkeri nyomásra a Facebook kitagadott soraiból, fácser már nem vagyok. Azóta eltelt némi idő, így arra gondoltam, összeírom a tapasztalataimat – és a vicces az, hogy számos negatív mellett egy rakás olyan dolog is előjött, ami mindenképpen pozitív.

Két hete nem olvastam egyetlen „5 dolog a valamiről” cikket se

Mivel nem a Facebook algoritmusa és a saját, buta, korábbi döntéseim/kattintásaim alapján „válogatok”, ezért nem csábulok el a komolynak álcázott, ám legfeljebb is csak középszerűen szórakoztató, ún. „clickbait” címek irányába. Ha csak a Google keresésére támaszkodom, ezek lehetnének: „5 dolog, amitől jobb lenne a világ” (csak öt??? Akkor mér’ nem jobb?), „5 dolog, amivel ne foglalkozz az új évben” (világvége, sajtószabadság, nálad kisebb országok lerohanása, stb. ), „5 dolog, amire soha ne keress rá” (na jó…), „5 dolog, amit soha ne kérj egy pasitól” (Drágám, olvasd már el ezt a cikket!), „5 dolog, amit a férfi nem kér, ha igazán szeret” (Drágám, olvasd már el ezt a cikket!).

Amikor így, pőrén állnak előttünk, vágyunk-e rá, hogy a felsoroltak közül akár egybe is belekukkantsunk? Hogy időt szánjunk rájuk? Újságírók lennénk, vagy mi, ezer ilyen cikket megírtunk korábban: higgyen nekünk a tisztelt olvasó, az ilyen írásokat nem azok szerzik, akik VALÓBAN tudják, mi az, amit sose kérj egy pasitól.

Nem látom a volt csajaim / nem látod a volt pasik boldogságát

A Facebook hazug egy állat (mondjuk, az Insta még ennél is rókább): furvást a heppit tolja az arcunkba, kimerevített pillanatokat láthatunk mások örömeiből. Tegyük a szívünkre a kezünket: ki a fene akarja annak a boldogságát látni, akivel anno úgy volt, hogy ő a boldog? Rendben, egy fejben-balanszban jelen lévő embernél ez teljesen működőképes: lapozott, túltette magát, új ajtókat nyitott, a régieket bezárta. Csak sajna, manapság egyre kevesebben vagyunk, akik ilyen kompakt kurafik. És erről nagyon nagy részben a Facebook tehet. A folyamatos boldogság, a tökéletesség látása 24 órában arra készteti a mentálisan-lélekben esendőbb embert, hogy számot vessen magában: én miért nem vagyok Balin? Mit keresek Nagykátán egy panelban (Vannak panelok Nagykátán? Nem tudom… )?

A Facebook hazudik, hülyék azok is, ott a képen, sárga csekket fizetnek, sorban állnak a boltban, csak akkor épp láttak talán valamit, ami miatt biztosítani kellett mindenkit arról, hogy ők is boldogok. Emlékszem, milyen rettenet rosszul esett, amikor néhány éve az egyik volt barátnőm az új MANnel az oldalán fotókat posztolt Pripjatyból. Azt hittem, lezártam, erre tessék. Pityorgok. Ezek meg Pripjatyban. Én miért nem vittem Pripjatyba? Hát, hogy nem voltam ennyire férfi?

Most, 2 hét Facebook hiátus után felteszem a kérdést: MI A BÚBÁNATNAK MENT BÁÁÁÁRKI PRIPJATYBA NYARALNI, ami, ugye, Csernobil, KÖNYÖRGÖM ALÁSSAN?!

Fotó: Kenny Eliason/Unsplash

Nem érdekelnek a kommentek – mert nincsenek

Elképesztő visszagondolni, hogy az életemből mennyi időt vett el a vadidegenekkel való veszekedés. A komment ugyanis nem párbeszéd. A párbeszéd gesztusok, grimaszok és hanglejtések óriási csokra – viszont a komment nem több annál, mint amikor kiírjuk a panel falára Nagykátán (?), hogy Sanyi hüje. De jutott eszébe bárkinek festékpisztolyt ragadni egy derűs hétköznap délután, és megcáfolandó Sanyi hülyeségét, alápingálni a feliratnak, hogy: Nem is? Ugye, hogy nem! Jómagam – aki még fehér öves sem vagyok ebben a műfajban – mégis órákat tudtam arra szánni, hogy vadidegenekkel vitázzak, akik rózsás gifekkel próbáltak győzködni arról, hogy a Föld lapos és Ausztráliát a britek találták ki.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a kommentelési hajlamból nem maradt vissza semmi mellékhatás. De amint a villamoson odamegyek a teljesen ismeretlen EDDA-pólós gyerekhez, és vegzálni kezdem, hogy miért mélyrepülés a tökéletes első két album után az egész életmű, értesítem Önöket azonnal.

Észrevettem az ablakban egy mókust

Nem tudom, van-e köze a Facebook-száraz életemhez, mindenesetre cuki, a szemközti fáról szokott velem szemezni, rohangász, meg ilyenek. Érdekes.

Nagyon sok időm marad

Komolyan. Nem mértem ugyan, hogy a Facebook-folyamot meddig és mennyit csekkoltam naponta pontosan, de mintha többet olvasnék. Végre kivégzésre került három olyan kötet is, ami már hónapok óta a polcon porosodott. Futásom zaláni – reggelente 5 km-rel kezdek ahelyett, hogy az ezer éve nem látott volt osztálytársnők kapcsolati státuszát csekkolgatnám. Régi szokások helyett (hőbörgés, pörgetés) még régebbieket veszek elő: például több idő jut a reggelimre.

Hogy „mi jár a fejemben”? Képzeld, Facebook, van élet nélküled!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!