Fotók: Éder Vera, Gálos Mihály Samu. Képszerkesztő: Bielik István, Szöveg: Dési János
Mit csinál a szél, amikor nem fúj? Mondhatni, erre a filozófiai kérdésre kereste a választ Éder Vera és Gálos Mihály Samu fotográfus, akik a Miskolci Nemzeti Színházban követték végig kamerájukkal egy produkció elkészültét. A Producerek próbáinak ugyanis úgy kezdtek neki az alkotók, hogy fogalmuk sem volt arról, a járvány miatt mikor léphetnek majd fel a bonyolult és sok munkát kívánó előadással közönség előtt. Mit csinál a színház járvány idején? – a maguk módján erre felelnek mai képösszeállításunk alkotói. Színház járvány idején. A párosból most a régi, rutinos színházi fotóssal, Éder Verával beszélgettünk.
– Nem is tudom, más fotósok belevágtak-e effélébe, hogy megmutassák, a színház nem áll meg akkor sem, amikor minden ilyen bizonytalan, amikor fogalmunk sincs, mikor játszhatjuk a darabokat közönség előtt. Mi azt akartuk megmutatni, milyen is ez. Nemcsak azt figyeltük, mi történik a színpadon, hanem az énekkari és zenekari próbáktól a díszletezésen át az ügyelő és a színpadmester munkájáig követtük az előadás alakulását.
– Ketten készítettétek ezeket a fotókat. Melyiktek melyiket exponálta?
– Ezt együtt csináltuk, ez közös alkotás és nem az a fontos benne, hogy melyikünk melyik képnél nyomta meg a gombot. A fényképezés amúgy elég magányos műfaj, én már nagyon régen dolgozom ezen a pályán. És olyan jó, hogy most van valaki, akivel meg tudom osztani a gondolataimat, a problémáimat, akivel közösen alkothatunk! Biztos vagyok benne, hogy nem lennének ezek a sorozatok teljesek, ha csak egyikünk készítette volna. Kiegészítjük egymást. Különben sem az a lényeg, ő vagy én csináltam-e egy-egy képet. A lényeg az, amiről a kép szól.
– Megható szerénység.
– Nem én akarok ezeknél előtérbe kerülni, tényleg az a fontos, amit a kép mond, érted? Persze vannak másféle munkáim is.
– Megnyugodtam.
– Csak, hogy egy példát mondjak: a színháznak van egy balettkara és minden évben „kölcsönkérem őket”. Együtt csinálunk egy kiállítási anyagot. Ilyenkor a saját gondolataimat próbálom megfogalmazni, az ő testük látványával. Közösen dolgozunk, megbeszéljük, mit akarunk. A járvány alatt ez sem olyan nagyon egyszerű. Képzelj el egy táncost, aki nem érhet a társához! A színház vezetőségének nagyon fontos az egészségünk, maszk, tesztelés, kézfertőtlenítő, hiszen így talán tudunk játszani – de a táncnál ez elég nehéz ügy.
– Mire való a színházi fotó?
– Hú. Egyszerű kérdéseket teszel fel.
– Dokumentálásra, PR marketing célokra, azért, hogy a szereplők eltehessék emlékbe vagy önálló műalkotás jön létre?
– Nekem nagyon fontos, hogy megpróbáljam kifejezni azt, amit a rendező szeretne mondani a maga eszközeivel, csak kétdimenziós változatban.
– Merész vállalkozás például egy zenés-táncos musicalnél.
– Samuval sokat beszélgetünk erről, hogy mennyire akarunk belekerülni ebbe az egész alkotói folyamatba, menyire tudjuk, mit akar a rendező mondani. Először is értenünk kell azt, amit látunk, ha jó fotót akarunk készíteni. Amit mi csinálunk, az nem dokumentáció. Az is fontos, olyan is kell. Igen, remélem, hogy a mieink önálló alkotások. Bele kell tenned saját magad, az értékeidet, a figyelmedet és az alázatodat a színpadon játszók felé. Meg kell találni a jellegzetes, sokatmondó pillanatokat, amelyekben sűrítve ott az egész. Szokták mondani, hogy nekem könnyű, 160 millió éve itt dolgozom, ismerek mindenkit, felmehetek a színpadra. Olyan szögből is dolgozhatok, ahonnan a néző nem látja az előadást. De lehet, hogy én innen tudom megmutatni azt, ami neki onnan lentről fontos.
– A színházi fotózás egyik klasszikusának, Keleti Évának az ikonikus képén Tímár József két bőröndöt próbál megemelni az Ügynök halálában, és a kép a színfalak mögött készült.
– Sokszor előfordul az ilyesmi. És olyan is, hogy a fotó kerül vissza a színpadra. Például plakátra készítettünk fotót az egyik előadásról, és aztán azt a mozdulatot, amit oda találtunk ki, viszontláttam a színpadon. Hatással vagyunk egymásra.
– A fotózás szempontjából mennyire fontos, hogy milyen az előadás? Hogy mennyire tetszik a fényképésznek vagy esetleg mennyire nem?
– Engem ez nem befolyásol. Minden előadásnak van valami mondanivalója, és én azt próbálom megmutatni. Biztos elfogult vagyok, de itt olyan előadások készülnek, amelyek nekem is fontosak. Az elmúlt évekből nem is tudok olyat felidézni, hogy azt kellett volna mondanom, hogy hű, ez nagyon távol áll tőlem. Ez egyrészt egy munkahely, mindenki teszi a dolgát. Másrészt nem egy hagyományos munkahely. Ezt csak odaadással lehet csinálni. Mindannyiunknak. Én erre tettem fel az életemet. Van bennünk lelkesedés. Engem szenvedélyesen foglalkoztat, hogy megmutassam, mit látok itt.
– Producerek fotói.
– Ezek a képek nem klasszikus színházi fotók, hanem egy riport, amelyik megmutatja, hogyan készült ez az alkotás, és hogy a járvány idején is dolgozunk tovább, ahogy lehet.
(Mel Brooks, Thomas Meehan: Producerek, Miskolci Nemzeti Színház, rendezte: Béres Attila)
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a „Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a „Kedvencek”-re, végül legalul a kék „Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!