Juhász Sándor
1958. október 15-én este elegánsan öltözött tömeg várakozott a londoni New Bond Street egyik épülete előtt, fotóriporterek hadától övezve. A látszat ellenére nem színházi premierre érkeztek; arra vártak, hogy bejussanak a Sotheby’s Galéria Goldschmidt árverésére. Az esemény iránti felfokozott érdeklődést jelzi, hogy a rendőrségnek kellett kordában tartani a tömeget, melynek jó része bámészkodó volt, mivel az aukción csak a meghívottak vehettek részt.
A teremben a néhai Jacob Goldschmidt bankár (1882-1955) hagyatékából mindössze csak hét festmény került kalapács alá azon az estén. Három Édouard Manet, két Paul Cézanne, valamint egy-egy Vincent Van Gogh és Pierre-Auguste Renoir-alkotás. De mi volt ez a felhajtás néhány impresszionista és posztimpresszionista kép kapcsán, amikor az irántuk való kereslet az ötvenes évek végén még messze volt attól, ami napjainkban tapasztalható? A válasz Peter Wilson személyében rejlik, aki akkoriban került a Sotheby’s elnöki székébe. A cégnél árverésvezetőként már korábban hírnevet szerző Wilson egy egészen új stratégiát dolgozott ki, amelynek egyetlen célja volt: az aukció népszerűsítése. Reklám- és PR szakembereket fogadott fel; az árverést esti fél 10-re tette, melyre addig még nem volt példa; a külsőségek pedig a Royal Opera House bemutatóit idézték. A termet estélyi ruhás hölgyek és szmokingos urak töltötték meg, az utolsó sorban pedig televíziós kamerák álltak. A közönség soraiban olyan hírességek ültek, mint a regényíró William Somerset Maugham vagy a filmsztár Anthony Quinn és Kirk Douglas. Az ő meghívásuk (vagy megfizetésük?) nem lehetett véletlen, mivel korábban Quinn Gauguint, Douglas pedig Van Goghot játszotta egy mozifilmben. Ha már korabeli festőket nem lehetett prezentálni az eseményen, reklámszempontból jól jött filmbéli alakítóik jelenléte, a bulvársajtó legnagyobb örömére.
A pulpituson természetesen Wilson állt, és röpke fél óra alatt levezényelte az árverést, melyen az addig legdrágábban eladott modern festmény rekordját is megdöntötte a vörös mellényes fiút ábrázoló Cézanne-alkotás. Ennek ellenére azt mondhatjuk, hogy mai szemmel az árak akkor még alacsonyan jártak. Azon az estén Manet önarcképét (La paletta) mai 1,68 millió dollárnak megfelelő összegért szerezte meg egy bizonyos Mr. Summers, akiről később kiderült, hogy valójában John Loeb, az ismert amerikai műgyűjtő volt álnéven. 1997 májusában, amikor a Christie’s megszervezte Loeb gyűjteményének eladását, a festmény 18,7 millió dollárért cserélt gazdát, aztán egy 2010-es londoni árverésen már 33,2 milliót ért meg egy licitálónak. A Goldschmidt-eladást nemcsak azért emlegetik, mert korának legsikeresebb aukciója volt, hanem mert műtárgyak eladását elsőként emelte elegáns társadalmi- és médiaeseménnyé. Ma ezt már természetesnek vesszük, de minden azzal az éjszakával kezdődött 1958-ban, ahol Peter Wilson történelmet írt.
Az árverésről még a hazai sajtó is beszámolt némi késéssel és kemény szocialista felhanggal a Hét című újság hasábjain. A Dollárpapa impresszionistákat vásárol című írásban olvasható, hogy „Mr. Keller Paul Mellon amerikai bankár részére vásárolta meg Cézanne Piros mellényes fiú-ját, Manet Sétáló-it és La rue de Berne-jét„. Ez utóbbi kapcsán azonban elfelejtkezik arról az aprócska tényről a cikkíró, hogy a festmény közel húsz évig magyar magántulajdonban volt egykoron. La Rue Mosnier aux drapeaux címen is ismert képe a porosz–francia háború lezárására emlékező, 1878. június 30-án megtartott békeünnep (Fête de la Paix) alkalmával fellobogózott egyik utcát ábrázolja Párizsban, melyet a műterme ablakából festett Manet. A szaggatott ecsetvonásokkal, a sietős vázlatok frissességével rögzített kompozíció színes zászlósora vidám hangulatot kölcsönöz a képnek, míg az utcán mankóval küszködő féllábú veterán a háború pusztításaira emlékeztet.
A művész csupán 500 frankért adta el a képet az első tulajdonosának, ahonnan az impresszionistákra specializálódott Durand-Ruel műkereskedő cég közvetítésével a modern festészet egyik legnagyobb gyűjtőjéhez, Auguste Pellerinhez került, akitől Nemes Marcell vásárolta meg 1911 elején. Nemes (1866-1930) korának legjelentősebb magyar műgyűjtője volt, egy marchand-amatőr, azaz gyűjtő-kereskedő, akinek vásárlási étvágya mindig meghaladta mindenkori anyagi lehetőségeit, ezért külső forrásokat is igénybe vett. Így nem meglepő, hogy adósságai miatt kénytelen volt kollekciója jelentős részét árverésre bocsájtani Párizsban, 1913-ban. Az anyagban lévő Manet kép azonban továbbra is hazai kézben maradt, mert báró Herzog Lipót Mór (1869-1934), Magyarország egyik leggazdagabb üzletembere vásárolta meg, aki élete során mintegy 2500 műtárgyból álló gyűjteményt hozott létre. A festmény Párizsból visszakerült Budapestre az Andrássy úti Herzog-palotába, ahol 1919-ben a Tanácsköztársaság idején elkobozták és bemutatták a köztulajdonba vett műkincsek kiállításán a Műcsarnokban. Hazánkban ez volt az egyetlen alkalom, amikor közönség láthatta a festményt. 1929-ben Herzog eladta a képet a berlini Matthiesen Galériának, mely a város ismert bankárjának, Jacob Goldschmidtnek passzolta tovább. A Darmstadt Bank vezetője a 19. századvég francia művészetének vezető gyűjtője volt, aki 1933-ban elmenekült a náci Németországból és New Yorkban telepedett le. Gyűjteményének csak egy részét tudta átmenteni Amerikába, de ez a Manet-kép onnan érkezett Londonba Goldschmidt hagyatéki árverésére. Ahogy a Hétben megjelent beszámolóból is tudható, a festmény Paul Mellon tulajdonába került, és az ő gyűjteményének árverésén vásárolta meg a J. Paul Getty Museum 1989-ben, ahol a mai napig látható. Így, ha csak áttételesen is, de volt némi magyar vonatkozása ennek az emblematikus 1958-as londoni eseménynek.
Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!