Új ruhát kaptak, aztán vonatra ültették őket. A szerencsésebbeket egy új család várta; a többiek sorsa menet közben alakult. Hogy honnan jöttek, azt vagy elfelejtették, vagy sosem tudták.
gyerekek
„A német anya és első gyermeke” című nevelési kézikönyv a harmincas években igazi bestseller lett, német nők milliói igyekeztek megfogadni a könyvet író orvos, Johanna Haarer gyereknevelési tanácsait, amelyek lényege az érzelmi ridegtartás. És bár a könyv 1934-ben jelent meg, az abban leírtak – a német pszichiáterek évtizedek óta tartó kutatásai szerint – máig éreztetik hatásukat.
A háború elől menekülők nagy része nő és gyerek. Közülük sokan biztos anyagi háttér és kapcsolatok nélkül érkeznek a teljes ismeretlenbe. Szamoskéren a helyiek ilyen családokon próbálnak segíteni.
Soha nem éreztük, hogy árvák lennénk. Később az iskolában kérdezgetni kezdtek, és megértettük, hogy intézetben élünk. De nem szégyellem, hogy az SOS-ben nőttem fel. Ha nem fogadsz el engem annak, aki vagyok, az a te bajod, nem az enyém, nem fogok könyörögni.