Birodalmi anyák – hogyan neveljünk gyereket a Führernek ?

Berlin romjai közt játszó gyerekek

Bokor Gabriella

„A német anya és első gyermeke” című nevelési kézikönyv a harmincas években igazi bestseller lett, német nők milliói igyekeztek megfogadni a könyvet író orvos, Johanna Haarer gyereknevelési tanácsait, amelyek lényege az érzelmi ridegtartás. És bár a könyv 1934-ben jelent meg, az abban leírtak – a német pszichiáterek évtizedek óta tartó kutatásai szerint – máig éreztetik hatásukat.

„A gyerek egyedül aludjon egy szobában. Ha sír, hagyd, tilos felvenni, sétálni vele, ringatni, szoptatni, netán ölbe venni. Különben gyorsan megszokja, hogy csak kiabálnia kell, ha akar valamit, és már kész is a kis házi zsarnok. Az akaratát meg kell törni.” – tanácsolja a kézikönyv, ez azonban még csak a finom kezdet. A „hagyd sírni, ne vedd fel, különben megszokja” tartalmú tanácsot itthon is hallhattuk néhányszor, hiszen Magyarországon a porosz nevelési elvek hosszú időn át éltek a köztudatban, ez a kultúrkör közelebb volt hozzánk, mint például a szláv vagy a latin néplélek családi mintái. Haarer azonban ennél sokkal tovább megy: azt javasolja az anyáknak, hogy etessék, fürdessék, és tegyék tisztába a gyereket, de ezen felül hagyják békén, és kerüljék a „majomszerű” ragaszkodást. Mottója: a német anya és a német gyerek bánjon takarékosan az érzelmekkel! És ezt kezdjék mindjárt az elején, vagyis szülés után rögtön hagyják magára a kisbabát 24 órára, soha ne beszéljenek hozzá gyerek-szókinccsel, kizárólag „rendes” német nyelven, és hagyják sírni, attól erősödik a tüdeje. Nem csak az érzelmi élet, de az érintés is kerülendő: ölelgetni, babusgatni, ringatni tilos a gyereket, mi több, felemelni és hordozni is csak úgy ajánlatos, ha viszonylag kevés helyen érnek hozzá. A testkontaktus minimalizálására tanácsokat is ad, a teljesen természetellenes fogásokat a könyv rajzokkal is illusztrálja. És, ami még ennél is vérfagyasztóbb: az orvosnő óva inti a szülőket attól, hogy a gyerek szemébe nézzenek. A szemkontaktus ugyanúgy kerülendő, mint az érintés és a mosoly.

Johanna Haarer egyébként tüdőorvosként dolgozott, és nem szerzett semmiféle pedagógiai, pszichológusi, vagy gyermekorvosi képesítést. Miután azonban megszülettek ikerlányai, a csecsemőgondozásról kezdett cikkeket írni, utána pedig jött A német anya és első gyermeke című könyve, ami rögtön a megjelenés után 1,2 millió példányban kelt el. Ez volt a tananyag a kezdő anyáknak szervezett tanfolyamokon is, amelyeken 1943 tavaszáig legalább három millió nő vett részt, és az óvodák, valamint a gyermekotthonok is Haarer intelmei alapján dresszírozták a gyerekeket. Az orvosnőt megbabonázta a siker, és nem állt meg a csecsemőgondozási tippeknél: hamarosan mesekönyvet írt „Anyám, mesélj nekem Adolf Hitlerről” címmel, ami gyerekek számára is felfogható módon magyarázza el az antiszemitizmus és az antikommunizmus lényegét, mindezt egy kalandos mesébe ágyazva. A háború után az orvosnőt másfél évre internálták, de miután onnan visszatért, békésen éldegélt Münchenben, egészen 1988-ban bekövetkezett haláláig. Sőt, még a sikereit is élvezhette: a csecsemőgondozási könyvét megtisztították a legdurvább náci zsargontól, és így egészen 1987-ig a piacon maradhatott.

Azt, hogy a könyv a megjelenés után, a harmincas években óriási példányszámban fogyott, az is magyarázza, hogy abban az időben más gyermeknevelési kézikönyv nem volt hozzáférhető, és a szigorú nevelésnek Poroszországban már 1934 előtt is komoly hagyománya volt. Haarer gondolatai persze így sem hatottak mindenkire. A kutatások szerint két csoport volt igazán fogékony: egyrészt a nemzeti szocialista eszmében és a Führerben tántoríthatatlanul hívő szülők, másrészt azok a fiatal nők, akik – sokszor az első világháború következményeként – zilált családi körülmények között nőttek fel, és maguk sem tudták, milyen a jó, érzelemmel teli szeretetkapcsolat. Férjeik ráadásul többnyire a fronton harcoltak, ők pedig elbizonytalanodva, támasz és tapasztalat nélkül próbáltak meg gyereket nevelni.

A történet lehetne csupán egy kis kultúrtörténeti csemege, mégis több ennél. A Neue Zürcher Zeitung adta közre a német pszichiáterek megfigyelését, mely szerint az elmúlt harminc év alatt egyre több kötődési problémával küzdő páciens keresi fel őket, köztük nagy számban olyanok, akik hiába akarják, nem képesek szeretni a gyereküket. Sok esetben kiderült, hogy a háttérben a Haarer-féle nevelési elvek állnak. Többször indirekt módon, néha pedig egészen konkrétan, hiszen volt olyan páciens, aki a terápia alatt döbbent rá arra, hogy ezt a könyvet ott látta a szülei könyvespolcán. Egy másik, hasonló problémával küszködő nő a terápia alatt találta meg azt a füzetet, amit az anyja a szülést követően kezdett el vezetni. Ebbe egy éven át minden nap akkurátusan felírta, hogy a baba mennyit evett, mennyit gyarapodott, hányszor volt aznap széklete, és milyen állagú, arról viszont egy betű sincs, hogy a kislány mikor mosolygott először, kit ismert fel vagy szólított meg, mivel játszott.

Az említett páciensek a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas  években születtek, tehát bőven a háború után, sőt, már a szüleik sem voltak háborús gyerekek. Ha viszont egy egész generációt szisztematikusan arra nevelnek, hogy ne kötődjön érzelmileg senkihez, akkor abból egyértelműen következik, hogyan bánik majd ez a nemzedék a gyerekeivel és az unokáival. Vagyis: az érzelmi ridegséget továbbadja az egyik generáció a következőnek. Természetesen az is előfordul, hogy valaki tudatosan szembenéz azzal, mennyi kárt okoztak neki a szülei, és elhatározza, hogy ő másképpen fogja nevelni a gyerekeit. Ez általában sikerül is, de a stresszes pillanatokban visszaeshet a régi mintákba.

Johanna Haarer egyébként egyedülálló könyvet írt: ilyesfajta, érzelemmentes kis harcosokat nevelő kézikönyv sehol máshol a világon nem született. Ennek az elvnek a tömeges elterjedése magyaráz egy különös kísérleti eredményt is: miközben a kisgyerek játszik, az anyja kimegy a szobából. Ha a gyerek röviden elbizonytalanodik, elsírja magát, de hamar megnyugszik, akkor biztonságosan kötődik. Ha viszont nem nyugszik meg, vagy ami még rosszabb, egyáltalán nem reagál az anyja eltűnésére, akkor ott kapcsolati zavarokról van szó. A regensburgi egyetem kutatócsoportja a kísérletet a hetvenes évektől kezdve különböző kultúrájú országokban folytatta le, és elég rémisztő eredményt kapott: Németországban – más nyugat-európai országoktól eltérően – a szülők nagyon elégedettek voltak, ha a gyereküket hidegen hagyta az eltűnésük. Úgy értékelték, hogy a gyerek igazán „független, szuverén, autonóm egyéniség”.

A  Haarer-féle, ridegtartást hirdető elveket nagyon sokan megsínylették, köztük persze a szerző orvosnő öt gyereke is. Anyjuk halála után több interjúban is elmondták, hogy mennyit szenvedtek az érzelemmentes, hideg családban, ahol a szülők minden problémát erőszakkal oldottak meg. Gertrud, Johanna Haarer legfiatalabb lánya 2012-ben megírta az önéletrajzát, és benne azt, hogy felnőttként sem tudott a gyerekkori traumáktól szabadulni. Komoly depresszióval küzdött, sokáig nem tudott senkit közel engedni magához, gyermekvállalásról hallani sem akart: „Nyilvánvalóan annyira traumatizált voltam, hogy azt gondoltam, soha nem tudnék gyereket nevelni.” A sors úgy hozta, hogy végül ő vállalta magára súlyosan alkohol-, és tablettafüggő anyja ápolását, aki az utolsó napjáig meggyőződésese híve volt Hitlernek és a nemzeti szocialista eszméknek. Anyja halálát követően Gertrud ugyan valamelyest felszabadult, és ki is írta magából, amit csak tudott, de valószínű, hogy a Haarer-féle ridegtartás az ő lelkében hagyta a legmaradandóbb károkat.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!