November 11. 11 óra – azaz 11.11.11. A mágikus dátum a bécsieknek pár óra felhőtlen vidámságot, szinte gondtalanságot jelent, még most is, az infláció, az energiaszűke, a nem túl távoli háború, a járvány visszatérésének fenyegetettsége közepette. Sőt, annál inkább, már csak azért is, mert az elmúlt két évben kénytelenek voltak nélkülözni a legkedveltebb bécsi hagyományt, a bálozást.
szabályok
Beállsz a sorba 2021-ben, s mire nagy lökdösődések közepette a kis házikóhoz jutsz, ahol az ablakhoz egészen meg kell hajtanod a fejed, hogy halld, mit mondanak, s amiben egy mérges, egyenruhás, lenövöttszőke nő ül, már a nyolcvanas években jársz. Közben ott ugrálnak körötted a géppisztolyos katonák, és kiabálnak – ez már a hetvenes évek.