A királynő kincsei

A Buckingham-palota kapuja (fotó: dgw unsplash)

Bokor Gabriella

A brit királyi család műgyűjteményéből – más-más tematika alapján – minden évben rendeznek egy időszaki kiállítást a Buckingham Palotában. Az elmúlt években az érdeklődők láthattak már Leonardo-grafikákat, itáliai tájképeket, az idei kiállítás pedig – amely a Mesterművek a Buckingham Palotából címet viseli – a németalföldi és az itáliai mesterek legjobb képeit mutatja be. 

Egy kicsi palota a nagyban: a Queen’s Gallery csarnokát a Buckingham Palace bal oldalszárnyán, egy külön bejáraton át lehet megközelíteni. Három termet járhatunk végig, és mindegyikben először a fal színe ötlik szembe. A Chambers Gallery a kék, a Pennethorne Gallery a zöld, a Nash Gallery a bíborvörös legszebb árnyalatát kapta. Az első terem a kék, ez a „Dutch Golden Age” helyszíne, holland festők, nagy és kevésbé nagy nevek. Vermeer képét az énekest spinéten kísérő lányról úgy helyezték el, hogy rögtön fókuszba kerüljön, hiszen ez a kiállítás egyik attrakciója, egyebek közt ezzel reklámozzák az idei tárlatot. A festményt III. György vásárolta a velencei konzul, Joseph Smith magángyűjteményéből 1762-ben, és mellé Canaletto-képeket, ritka pénzérméket és más kincseket is vett – ebben az évben lett a Buckingham Palota az uralkodó magánrezidenciája, és ekkor kerültek ide az első műkincsek is. Ez a bizonyos Smith-magángyűjtemény pedig remek lelőhelynek bizonyult: a velencei brit konzul ugyanis nem csupán műgyűjtő volt, de mecénása és ügynöke is több éremművésznek, építésznek és festőnek, köztük Canalettónak. Az Itáliába utazó gazdag britek – az uralkodót is beleértve – csakis őt keresték, ha műkincseket akartak vásárolni, ő pedig azonnal szállította a „megrendelt árut”, legyen az kép, váza vagy éppen ritka érme.

A kiállított képek mind a Royal Collection, a brit királyi család műgyűjteményének részét képezik, ami azonban nem tartozik az uralkodó magánvagyonához, a műkincseket a Royal Collection Trust gondozza. Hétezernél is több festmény, és persze számtalan akvarell, rajz, faliszőnyeg, bútor, kerámia, könyv, porcelán és óra kapott itt helyet, elosztva a Buckingham Palota, Windsor, Hampton Court  és az edinburgh-i Holyrood Palace között – ez utóbbiban is működik egy Queen’s Gallery. A Buckingam Palotában a híres építész, John Nash tervei alapján 1831-ben készült el a galéria, mai formájában pedig II. Erzsébet nyitotta meg 2002-ben, hogy a gyűjtemény egy-egy részét attól kezdve egy-egy kiállításon a nyilvánosságnak is megmutassák.

Leselkedő és másokat kihallgató lányokat festett előszeretettel a Rembrandtnál tanult Nicolaes Maes. Itt, a kék teremben is a szemünkbe néz egyik képéről A hallgatózó nő. Ujját szája elé teszi, így kér minket, hogy ne áruljuk el, hiszen azért oson le csendben, hogy meglesse, mit művel a cselédség. És itt van a szintén kevésbé ismert antwerpeni portréfestő, Gonzales Coques képe Jan Baptista Anthoine családjáról. A két festményt – és még jó néhányat – III. György fia, IV. György vásárolta még trónra lépése előtt, walesi herceg korában, amikor új londoni rezidenciáját, a Carlton House-t tervezte berendezni. A herceg kicsapongó és költséges életet folytatott, de kétségtelenül jó ízléssel bírt, és igazi mecénás volt. Egyik szívügyét, a londoni Nemzeti Galéria megalapítását óriási összegekkel támogatta. Amikor viszont már túl sokat költött, és apja visszautasította, hogy kifizesse az adósságait, elbocsátotta a teljes személyzetet, és bűnbánóan visszavonult Brightonba. A színjáték olyan jól sikerült, hogy a Parlament egy idő után – „egy trónörökös mégsem élhet ilyen szerény körülmények között” felkiáltással – megemelte az apanázs összegét, kifizette az adósságokat, és még húszezer fontot is megszavazott a Carlton House további berendezésére.

A hallgatózó nő (fotó: The Royal Collection)

A látogatót néző kép a zöld teremben is van: ezúttal Van Dyck portréjáról figyel a feleségét gyászoló Thomas Killigrew, I. Károly udvari költője és drámaírója, a tekintete melankolikus, vagy talán inkább egykedvű. Van Dyck mellett Rubenstől, Rembrandttól és – hogy ne csak az óriásokat említsük – az ifjabb David Tenierstől is látunk képet. Az itt kiállított festmények majdnem mindegyikét Frigyes (Frederick) walesi herceg vásárolta az 1740-es években, mégpedig igen kifinomult érzékkel. Szenvedélyes műgyűjtő és amatőr zenész volt, brácsán és csellón is játszott, a visszaemlékezések szerint nem is rosszul. 

Thomas Killigrew és Lord William Crofts, (fotó: Torello Museum)

A brit királyi gyűjtemény megalapozása egyébként I. Károly nevéhez kötődik, ő volt az, aki az 1600-as évek közepén – többek között – Raffaello-, Leonardo-, Tintoretto-, Tiziano-, Cristofano Allori-képeket és még sok minden mást is vásárolt a mantovai Gonzaga család gyűjteményéből. A hercegi család a 15. század végétől kezdve Európa első igazi műgyűjtőjének mondhatta magát, a Mantovában felhalmozott kincskollekció minden modern műgyűjtemény prototípusa lett. Uralkodásuk csúcspontján, a 17. század elején, a Palazzo Ducale mintegy kétezer festménynek és húszezer más műkincsnek adott otthont. 1624-ben a kincsek egy részét elküldték ajándékul Richelieu-nek, nehogy eszébe jusson meghódítani a Gonzagák miniállamát, és ezzel megkezdődött a gyűjtemény feldarabolása. A kegyelemdöfést I. Károly adta meg, aki II. Vincenzo Gonzagától több száz festményt vásárolt. Ezek egy része az itáliai festők termében, azaz a bíborszínű Nash Galériában látható, és itt található meg a kiállítás legszebb darabja, Allori 1613-ban festett képe a Holofernes fejét tartó Juditról. És vannak itt festmények, amelyek nem vásárlás útján kerültek a palotába: Tiziano egyik Madonna a gyermekkel képét például Hollandia ajándékozta II. Károlynak trónra lépése alkalmából. 

Bíbor terem, Nash Gallery (a szerző felvétele)

A velencei Óratoronyról és a San Giorgio Maggiore templomról készült Canaletto-képeket III. György vásárolta a korábban már említett velencei brit konzul gyűjteményéből. Érdekes adalék, hogy a festő kínosan ügyelt a részletekre: hűen lefestette az épületek falán látható szennyeződéseket is, és a zöld vonalat, ami a víz szintjét jelzi. Ezt hasonlították össze a szakértők a ma látható zöld vonallal, és így tudtak következtetni a 18. századi árapály vízszintjére. Itt, a bíborszínű Nash Galériában egyébként annyi a remekmű, hogy eljön a „nem tudok többet befogadni” érzése: pedig a királyi kincsestár a kiállított darabokon kívül bőven rejt még csodákat. 

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!