Maxo, a fodrász

Maxo katonaként (a szerző archívumából)

Lévai Katalin

A pesti házak megszólítanak, mintha azt kérnék: írd meg a történetemet!

Sétáim során hosszan nézegetem a századelőn épült házakat, mint az aranykor gazdagságának fotografikus dicséretét, de mindig valamiféle kettős látással nézem őket. Kirándulok múlt és jelen között.  Egyszerre jut eszembe róluk az, aminek a tanúi voltak, a „mi történt, és hogy történhetett?”, látom a szobákba zárt családi történeteket, és ugyanakkor megértem a jelennek szóló mai üzenetüket: nem számítunk, nincs pénz a felújításra. Felkavaró élmény így járni-kelni az utcákon.  

Maxo nagyapám fodrász volt. A Váci utca és a Vámház körút sarkán, a Nagycsarnokkal szemben volt a fodrászszalonja. Teraszos kávézó áll most a helyén, nagypapa nem ismerne rá az üzletére. 

Egy nyári délután ültem a kávézó teraszán nagyapám valaha volt fodrászüzlete előtt, néztem a hullámzó tömeget, a megpakolt táskákkal és hátizsákokkal rohangáló embereket, és arra gondoltam, mennyire más volt az élet ritmusa száz évvel ezelőtt. Elképzeltem nagyapámat, amint komótosan leballag a Pipa utcai lakásából reggel, besétál az üzletébe, felhúzza a rolót, kinyitja az ajtót, és körbenéz a szalonban. A bejárattól jobbra állt a borbélytükör, középen pedig egy másik, óriási tükör volt, körülötte falba beépített, kihúzható fiókok és polcok egész sora. Kicsit hasonlíthatott ez a polcos szekrény a mi régi konyhaszekrényünkre, csak sokkal elegánsabb volt, és persze a fiókokban nem lisztet és cukrot tartott nagyapa, hanem fodrászkellékeket: pamacsokat, borotvákat, lószőrből készült nyakszirtkefét, talcum púdert, beterítő kendőket. A márvány asztallapon pedig ott állt a fehérnyelű borotvája a szappanozó tálak és a fésűk mellett. És akármilyen hihetetlen, de ez a borotva kopottan, rozsdásan még ma is megvan. Nem volt szívem kidobni. 

Maxo családi körben (a szerző archívumából)

Nagyapa minden reggel kilenckor fogadta a kuncsaftjait. A vendég kényelmesen elhelyezkedett a bőrüléses fodrászszékben, a fejtámlára szépen hátrahajtotta a fejét, kapott egy patyolatfehér kendőt a nyakába, és kezdődhetett a borotválás. Veszélyes művelet volt az akkor még! Tartott is nagyapa a polcon minden eshetőségre felkészülve egy elsősegélydobozt, amelyben volt egy kis üveg jód, pálcikák, amelyekkel a jódot fel lehetett fogni, timsó, ragtapasz, sebpólya és géz. Valami sűrű kenőcs is akadt benne, amit a felhólyagzott bőrre kellett kenni. 

Egy alkalommal baj történt. Az egyik segéd borotvája fenés közben véletlenül lesiklott a szíjról, és beleszaladt a kezébe. Ronda nagy sebet ejtett rajta, vörös lett tőle a köténye és még a törülköző is. A női vendégek megijedtek, sikítozni kezdtek, felbolydult az egész üzlet, csak nagyapa állt szép nyugodtan, és azt mondta nekik, hogy semmiség, a mi szakmánkban ez előfordul, ebcsont beforr. Kiengesztelésül ingyen megcsinálja a hölgyek frizuráját, csak végre hallgassanak el. De előbb még ellátta a segédjét, mert a seb kezelése nem tűr halasztást, és azután a rá jellemző nyugodt tempóban megfésülte valamennyi hölgyvendég haját. Nem is panaszkodott senki. A Petrucz szalonból soha senki nem került ki gondos fodrászolás nélkül. Biztosan jól is esett nagyapának ez a kis gavallérosság. Talán még kacsintott is hozzá. 

Mégis van ingyen borotválás? Na jó, „fodrászolás”. A mai világban ez nehezen képzelhető el, nem hallunk efféle történeteket, inkább éppen ennek az ellenkezőjére tanítanak bennünket. Nagyapám azonban polgárabb volt a polgárnál, ami a békebelinek nevezett korszakban még komoly erénynek számított. Kedélyesen, mégis bizonyos szigorral vezette az üzletét, a munkában nem volt szabad hibázni, az iparos becsülete forgott kockán. Ezt a régimódi erkölcsöt még az apjától tanulta. 

Jó volt előhívni ezt a képet a múltból. Nem mintha valami nagy történet lenne a nagyapámról, de engem a kis történetek mindig is jobban érdekeltek, mint a nagy, fontosnak hitt mesék. Hosszú ideig készültem rá, hogy megértsem a családom, benne a nagyapám titkát, aki 1941-ben, sok évvel a születésem előtt halt meg. És rájöttem, hogy nincs titok. És hirtelen fontosabb lett, hogy ne titkokat kutassak, hanem egyszerűen csak tiszteletben tartsam a családom történeteit.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!