Bokor Gabriella
Amikor egy vírus teremt sminkdivatot
A 16. századi, ikonikus smink – a porcelánfehérre festett arc – sok esetben a himlőből felépült arisztokrata hölgyek arcán megmaradt hegeket volt hivatott eltüntetni. A sors iróniája, hogy néhányan a himlőt ugyan túlélték, az arcfestést azonban nem.
A leghíresebb „fehér arcú” Angliai Erzsébet volt, akit minden portréján ilyen angyalian tejfehér bőrrel látunk viszont. A királynőnek nagyon jó adottságai voltak – karcsú termet, alabástrom bőr, lángvörös haj, de természetes szépsége ellenére a mesterséges segédeszközöket sem vetette meg. Imádta a költséges kiegészítőket, azaz az ékszereket és a finom anyagokból készült, különleges ruhákat, amelyekből több száz sorakozott a gardróbban, és nem csak a pénzt, de az időt sem sajnálta, ha a külsejéről volt szó: a frizura és a smink elkészítése, valamint az öltözködés több fázisból állt, és igen sokáig tartott. Erzsébet mindig kínosan ügyelt a megjelenésére, személyesen hagyta jóvá az összes, róla készült portrét, és figyelt arra, hogy ne csak szép, de fenséges is legyen. Igyekezett a személyiségéhez és az adottságaihoz legjobban passzoló stílust megtalálni, mai kifejezéssel élve imázst épített, méghozzá átgondoltan és következetesen.
Anna Whitelock írja The Queen’s Bed című könyvében – amely Erzsébet udvarának kulisszatitkairól mesél –, hogy a királynő figyelme mindenre kiterjedt: kortársnőivel ellentétben, akik a káprázatos parókák, sminkek és ruhák alatt mosdatlanok voltak, és az áporodott szagot illatszerekkel próbálták elnyomni, ő szinte tisztaságmániás volt. Környezetében sokan féltek a víztől, a szappanos mosakodást bajok és betegségek forrásának tartották, Erzsébet viszont háromhavonta fürdőt vett. Ez persze abban az időben forradalmi tettnek számított, hiszen a száz évvel később született XIV. Lajos egész életében mindössze három alkalommal fürdött meg. És ha már az intim higiéniánál tartunk: Erzsébet volt az első angol uralkodó, akinek vízöblítéses WC-je volt. A találmány a keresztfia, Sir John Harington nevéhez fűződik, de még jó ideig nem honosodott meg. A királynő egyébként néhány, az ápoltsággal összefüggő rendeletet is hozott: ilyen volt például a szakáll-adó, amit minden, két hétnél tovább növesztett szakáll után be kellett fizetni a kincstárba.
A saját szépségével, higiéniájával és fizikai jóllétével meglehetősen sokat foglalkozó királynő elég hosszú időn át a különböző betegségeket is sikeresen távol tartotta magától. Az elővigyázatosság ellenére 1562-ben az akkor huszonkilenc éves Erzsébet belázasodott, és napról napra rosszabbul érezte magát. Az orvosok ágynyugalmat rendeltek, és hamarosan kiderült, hogy a rosszullétet a himlő okozza. Egyre súlyosabb állapotba került, napokon keresztül élet és halál között lebegett. Amikor végül felgyógyult, és kiderült számára, hogy a betegség örökké nyomot hagyott az arcán, ugyanannyira kétségbeesett, mint akkor, amikor himlőt diagnosztizáltak nála. Teljesen összetört, siratta a szépségét, amiért ünnepelték, és amiben az ereje gyökerezett – legalábbis ő úgy hitte.
Az első lépés az volt, hogy megpróbálja elfedni a himlőhelyeket. És mi máshoz is nyúlt volna, mint a közismert velencei cerusszithoz, az ólomérc és ecet elegyét tartalmazó, fehér színű arcfestékhez. A toxikus arcfesték egyébként nem volt újkeletű, az előkelő családba született görög és a római nők is használták, a sápadt, mi több, fehér arcbőr a magas társadalmi státus, a fiatalság és a termékenység szimbóluma volt. Annak, aki kevés alkalommal kente fel a velencei cerusszitot, „csak” szürke és ráncos lett a bőre, a hosszabb használat viszont megbetegített, és gyakran halált is okozott. Ez az arcfesték lett Erzsébet mindennapi betevője, vastagon vitte fel az arcára, nyakára, dekoltázsára, kezére, elfedve a himlőhelyeket, és megteremtve ezzel a fehérre festett arc ikonikus divatját.
A betegség és a múló idő nyomait Erzsébet nemcsak sminkkel, de egyre kétségbeesettebb és hajmeresztőbb ötletekkel próbálta meg eltüntetni. Nem tűrt konkurenciát, ezért az udvarhölgyeknek előírta, hogy csak fekete vagy fehér színű ruhát viselhetnek, így az ő különleges anyagokból varrott, színpompás és fénylő ruhái vonzottak magukhoz minden tekintetet. Azért, hogy még biztosabb legyen a dolgában, egy alkalommal megkérdezett egy francia nemest, aki épp az udvarban vendégeskedett, hogy mi a véleménye a hölgyekről, és épp azt a választ kapta, amire számított: azt, hogy nem lehet a csillagokat megítélni, ha az égen teljes pompájában ott ragyog a nap.
Az uralkodó mindig is hosszú időt szánt a mosakodás-frizurakészítés-sminkelés-öltözködés rítusára, és ahogy idősebb lett, ezek a szertartások is egyre hosszabbra nyúltak, az udvarhölgyek reggel is két órát, és este is két órát dolgoztak a királynőn. Hogy a korát palástolja, Erzsébet az eredeti, lángvörös hajszínét idéző parókát viselt, a szemét fekete szénnel rajzolta körül, a szemhéját malachittal, a száját és az arccsontját pedig pirosította, méghozzá a tetű egyik fajtájából, a pikkelytetűből nyert kárminvörössel. Szemébe belladonnát csepegtetett, hogy tágabb legyen a pupillája, a szemöldökét vékonyra és íveltre szedte, hogy magasnak tűnjék a homloka – a magas rangú hölgyek e célból gyakran a homlok feletti hajszálakat is kitépkedték. A legfontosabb azonban mindezek előtt az arc, nyak, dekoltázs és kéz fehérre alapozása volt a már említett ólomfehérrel. A sok mérgező festéktől tályogok képződtek az arcán, így Erzsébet egyre vastagabb és vastagabb rétegben vitte fel a festéket – így csapdahelyzet állt elő. A sors iróniája, hogy ez a fajta arcfestés és smink sokkal több kárt okozott a bőrének, mint amennyit az idő múlása okozott volna. A királynő azonban ragaszkodott a bevett rituáléhoz, smink nélkül csak néhány bizalmas udvarhölgy láthatta a bőrét. Egy idő után viszont már ő maga sem bírta elviselni saját arcának a látványát, és a palota összes tükrét leakasztatta, ami kézenfekvőbb megoldásnak tűnt számára, mint lemondani a gyilkos sminkről.
Angliai Erzsébet halálának oka nem egyértelmű. Hatvankilenc évesen, egy rövid betegség következtében halt meg, előtte gyengeségre és álmatlanságra panaszkodott. Vérmérgezés, tüdőgyulladás és rák is szerepelt a feltételezett halálokok között, de a tünetek, amiket produkált – egyebek közt a hajhullás, az állandó fáradtságérzet, az emlékezőtehetség romlása, az emésztési zavarok –, az ólommérgezés irányába mutatnak. A vörös hajú, fehér bőrű királynő lehet az egyik leghíresebb „fashion victim” a történelemben, akinek tulajdonképpen a saját alapozója hozta el a halált.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!