Te jó ég, mi az ott a lap szélén ?

Kerényi Kata

Ez egy komoly kultúrtörténeti témájú cikk. De tényleg.

Bárki, aki csak kinyit egy könyvet, akarva-akaratlanul nyomot hagy rajta. Ha mást nem, egy ujjlenyomatot, egy pici gyűrődést a lapon. Van, aki ennél továbbmegy, és könyvjelzőként behajtja a lap sarkát, vagy akár aláhúz a szövegben ezt-azt, esetleg lapszéli jegyzeteket készít. Így minden könyv két történetet mesél el: egyet, amit az alkotója írt, és az olvasókét a rajta hagyott nyomokon keresztül. Ez így van már évszázadok óta.

A középkori kéziratok gondos munka eredményei. Egy-egy vaskosabb irat elkészítése nem ritkán hónapokig tartott, minden egyes betű gyönyörűen, gondosan formált, hogy az utókor számára könnyen értelmezhető legyen. Éppen ezért hőköl hátra a gyanútlan olvasó, mikor a lapokat óvatosan forgatva a szöveg szélén egy kis rajzba ütközik, ami, nos, szintén gondosan és aprólékosan kidolgozott… és valami olyasmit ábrázol, amitől még a több száz évvel később élők is kuncogni kezdenek, esetleg feszengenek.

A középkori könyvek széljegyzeteinek két nagyobb kategóriáját különböztetik meg az ezzel foglalkozó kutatók. Az egyik a szöveget kísérő illusztrációk csoportja, amelyek bizonyíthatóan egyidősek magával a szövegtörzzsel. A másik csoporthoz a később keletkezett megjegyzések tartoznak. Ezeket olyanok hozhatták létre, akik éppen olvasták a művet, és ez-az eszükbe jutott közben: valami fontos, vicces, vagy megbotránkoztató – esetleg kritikai megjegyzéseiket öntötték képes formába. Ne szépítsük: ma úgy hívjuk ezeket, hogy firkák, még akkor is, ha nagyon alaposan kidolgozottak, és látszik, hogy a készítőjük nem volt híján a művészi tehetségnek. A témákat illetően a spektrum nagyon széles, az informatívtól és kis csinostól az ijesztőig és a bizarrig akad minden. Furcsa időkapszulák ezek: megőriztek valamit azoknak az egyéniségéből, akik készítették. A lapszéli rajzocskákat összefoglalóan margináliáknak, azaz széljegyzeteknek nevezik a kor kutatói.

Üzen a szerző

Sok estben a könyv írója egészítette ki a szöveget kis ábrákkal, hogy érthetőbbé tegye a közvetíteni kívánt tartalmat, vagy egyszerűen csak szórakoztassa az olvasót. Nagy mestere volt ennek John of Arderne, aki a 14. században a sebészet elismert szaktekintélye volt Angliában. A későbbi olvasók nagy szerencséjére remekül tudott rajzolni is, tankönyvei bővelkednek saját készítésű ábrákban. Ezek közül a legtöbb orvosi problémákat, anatómiai érdekességeket ábrázol, de a szöveg szélén felbukkanak olyan képecskék is, amelyek arról tanúskodnak, hogy Arderne sem mindig vette magát túlságosan komolyan.

Ez a kis fickó például a Mirror of Phlebotomy & Practice of Surgery című műben igyekszik feljutni a lap tetejére:

Sokszor jelennek meg bizarr kis rajzok a vallásos témájú munkákban is, különösen sok fejtörést okozva a későbbi kutatóknak. A nyúl például a középkorban a tisztaság, az ártatlanság és a termékenység szimbólumának számított. Az alábbi képeken látható állatokat ezzel szemben nehéz ártatlan nyuszinak nevezni:

Egyes magyarázatok szerint ez a középkori abszurd humor megnyilvánulása (Monty Pythonék híres-hírhedt vérnyulát valóban ezek a rajzocskák ihlették). Egy másik nézet, hogy a világ kiszámíthatatlanságára, és a mindenütt ott leselkedő gonoszra utalnak ezek a képek. Hogy mi az igazság, talán sosem tudjuk meg. Ott van valahol, a nyúlon túl.

A későbbi olvasók közül akadt olyan, aki nem vette a lapot, és kuncogás helyett megbotránkozott az obszcén kis rajzokon. Erről is tanúskodnak nyomok: sok ábrát megpróbáltak kiradírozni vagy átsatírozni, sőt, volt, ahol a lap szélét egyszerűen letépte valaki – nem tudhatjuk, pontosan miért, de gyanítható, hogy lehetett ott egy olyan rajzocska, ami mai szóval élve kiverte a biztosítékot. Az biztos, hogy legalábbis meglepő, amikor az ember elmélyül egy fontos elméleti kérdéseket boncolgató szövegben, aztán lapoz egyet, és a következő oldalon ez fogadja:

De egy olyan korban, amikor az egyház szerepe és tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt, az a kis rajz is erősnek számított, ahol nem látszik ugyan sem testrész, sem annak fiziológiai működése, de mögé képzelhető egy komplexebb történet. Az alábbi rajzon egy szerzetesi ruhát viselő férfi nagyobb pénzösszeget ad egy csinos hölgynek. Vajon mi történhetett köztük?

Van a szerzői margináliák létezésére egy praktikus, bár kétségkívül nagyon prózai magyarázat is. Előfordult, hogy a szöveg nem töltötte ki az oldalt, és itt-ott maradtak csúnya üres helyek. Ezeket ki kellett tölteni valamivel – gyakorlatilag bármivel, ami az írónak épp eszébe jutott. Na és mi körül forognak leggyakrabban az ember gondolatai, különösen, ha egy túlszabályozott társadalomban él? … Na, ugye.

Olvasói vélemények

A margináliák másik típusa, amikor az olvasók szabadultak el a lapok között. Hogy egy ábra később került-e a papírra, mint az eredeti szöveg, sokszor első ránézésre megállapítható, máskor csak komoly kutatómunka után, például a használt festékanyagok elemzésével derül ki.  Hogy miért ragadott egy-egy olvasó tollat, azt ugyanúgy csak találgatni tudjuk ennyi idő elteltével, mint a szerzői rajzok esetében. De épp ezért érdemes egy kicsit elidőzni a furcsábbnál furcsább ábrák felett, és elképzelni, ki lehetett az alkotó, és mit érezhetett az adott pillanatban.

Sokszor lehet olyan rajzocskát találni például, ami egy-egy szövegrész kiemelésére hivatott. Leggyakrabban egy kis kéz ez, a szövegtörzs felé mutató ujjal. Esetleg egy pici ember vagy állat kifeszített íjjal, a nyilat a fontos szakaszra szegezve. De akadt olvasó, aki nem érte be ennyivel:

Mindannyian ismerjük az érzést, amikor hirtelen felkapunk egy tollat, és mielőtt valóban használni kezdenénk, kipróbáljuk, hogy rendesen ír-e. Talán itt is ilyesmi történt. De az is elképzelhető, hogy egy, a betűvetést épp csak gyakorló fiatal kaparintotta meg a könyvet, és meglátta benne az üres papírfelület nyújtotta lehetőségeket:

Minden kisgyerekes szülő jól tudja, hogy a hosszú csönd nem megnyugtató, hanem gyanús. Ez néhány száz évvel ezelőtt is érvényes lehetett. Itt például valószínűleg egy darabig csönd volt:

A fenti szabály pedig fokozottan érvényes, ha könyvet írsz, és macskád van:

Az, hogy a margináliák még most, évszázadok múlva is viccesek, azt jelzi, hogy itt bizony valódi, értékálló művészettel állunk szemben. Még ha a jelentésük sok esetben már kérdéses vagy homályba vész, ezek a rajzocskák akkor is hatással vannak arra, aki találkozik velük. Amellett, hogy szórakoztatóak, egyfajta személyes kapcsolatot alakítanak ki az akkori és a mostani olvasók között. És az sem árt, ha megfogadjuk az intelmet, amit hordoznak: jobb, ha az ember vigyáz, mit firkálgat, mert egy szórakozottan odavetett rajz is sok fejtörést okozhat másoknak a későbbiekben!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!