Akad-e a rókadobálásnál hülyébb elfoglaltság a világon ?

Fotó: Radisics Milán

Adamik Zsolt

Az egész világot megmozgató katari foci VB lázában égve is megállapíthatjuk: akad, aki szerint a sport úgy en bloc hülyeség. Aztán vannak teljesen céltalan mozgásformák is, melyekben maga a sport mint filozófia kérdőjeleződik meg, s ahol az előbbi elv (sportolni baromság) találkozik a kínálattal. Hölgyeim és uraim, ismerjék meg a rókadobálás nemes és teljesen értelmetlen hagyományát!

 A „régen minden jobb volt” klasszikus mondatban az a csodálatos, hogy csuklóból cáfolható – hát mi volt jobb, papa, a torokgyík? A bányarigó? Sztálin? Persze gúnyolódunk, hiszen élemedett korú beszélgetőtársunk nyilván arra céloz, madártávlatból, hogy anno bezzeg még ereje teljében tudott levegőt venni, nagyobb sétákra indulhatott anélkül, hogy elfelejtené, honnan megy és hová, stb. Van ebben valami végtelenül megható, s a tény, hogy egyetlen idősebb barátunk sem kezdte még azzal a monológját, hogy „régen minden jobb volt, hiszen lehetett rókát dobálni I. János György szász választófejedelem udvarában”, arra is rávilágít, miszerint akkora bajok valójában nincsenek is. (Illetve jelentheti szintúgy, hogy nincsenek ismerőseink 1670-ből, de ez most mellékes.)

Bezzeg a 17. században azért akadtak problémák: mindjárt ott volt egynek a pestis, a katolikusoknak és a protestánsoknak az első harmincéves háború, és akkor arról szó sem esett, hogy rókának lenni sem volt életbiztosítás. Pláne, ha az illető róka a mai Németország területén űzte a rókaipart, pluszpláne, ha neadj’ isten betévedt I. János György szász választófejedelem udvarába, ahol a nevezett elöljáró előszeretettel művelte a korszak bizarr és totál eszement látványsportját: a Fuchsprellent, azaz a Rókadobálást.

Persze, ma már a „látványsport” kifejezés helyett szimplán azt a szót használnánk, hogy „állatkínzás”. S mint ilyenben, az ostobaságra mindig nyeherészve vevő helyi arisztokrácia járt a gyakorlásában legelöl. A játék szabályai szerint az egymással szembe álló párok (lehetőség szerint jegyesek, de legalább szerelmesek) közé néhány méter hosszú, erős vászon- vagy bőrcsíkot húznak ki a földre. A játékosok ezek végét ragadják meg, miközben a felelős szakemberi gárda különböző vadállatokat (legtöbbször rókákat) ereszt szanaszéjjel az arénában. A közönség ennek láttán üdvrivalg. Az állatok megijednek, rohangálásba fognak, közben óhatatlanul is a kifeszített szalagokra lépnek. A feladat: a párok a megfelelő pillanatban teljes erőből megrántják a szalagot, mire a jószág a körülmények vészes és szerencsétlen összejátszásának következtében az ég felé repül. Az nyer, akinek a rókája a legmagasabbra száll.

Nem, ebben nem a rókák döntenek: a krónikák szerint a Fuchsprellen (nem a Guinnessben, de azért érvényes) jegyzett világrekordja 24 láb, azaz nem kevesebb, mint 7,31 méter. Hét méterről leesni még annak sem egyszerű, akinek szárnya van; szerencsétlen állatok ennek megfelelően legtöbbször alaposan összezúzták magukat. De ha esetleg túlélték, sem jártak jobban: a gyerekek (!) és az arisztokrata közönség kacarászása közepette a lehető leggyorsabb módszerrel, husángokkal hadonászva végeztek velük. Egy feljegyzés szerint ez annyira császári móka volt, hogy egy 1672-es bécsi rókadobáló versenyen néhány A-ligás udvari törpével a pályára rontó I. Lipót maga is beszállt félhalott vadállatok kivégzésébe.

Rókadobáló verseny egy korabeli ábrázoláson

Érdekes kérdés, hogy miért pont a rókákat pécézték ki. Erre több magyarázat is született az évek során: egyrészt maga a „sport” a nevezett (emberi) játékosokra nézve sem volt veszélytelen, hiszen mindig ott volt a harapás, a karmolás, és a kisebb sérülések veszélye. Azért mondjuk, hogy kisebb sérülések, mert a szász arisztokrácia ugyan hülye volt, nyilván, de annyira azért nem, hogy mondjuk a „medvedobálás” közben egy repülésre kedvenincs mackó tépje le a karjukat, esetleg egy farkas a torkukra menjen rá a lábikrájuk helyett. A másik véglet, a nyúl viszont (bár valójában állandó, csak kissé „unalmas” játszótársnak számított) szinte veszélytelen – így, hogy legyen némi rizikó és izgalom, maradt a róka (esetleg a vadmacska, de az, a szakirodalom szerint  „nem nyújt épp kellemes szórakozást; ha nem tudják a dobálók arcába vagy lábába mélyeszteni karmaikat vagy fogaikat, akkor életüket féltve a dobószalagba kapaszkodnak, és szinte a lehetetlenséggel határos ügyesen felhajítani őket”). Nem mellesleg akkoriban a rókát a rossz tél előjeleként (vörös szellemeként) azonosította a köznép, így rendezett körülmények között történő, bizarr legyilkolása már-már közszolgálati feladatot jelentett.

Erős Ágost szász választófejedelem és lengyel király lelkes hódolója volt ennek az elfoglaltságnak. Az általa szervezett, nevezetes drezdai mulatságának 647 róka, 533 nyúl, 34 borz és 21 vadmacska esett áldozatául – ez lett végül a rókadobálás történetének legdurvább katari focivébéje. Egyes híresztelések szerint ezen a meccsen a játékosok jelmezt is húztak, de szerencsétlen állatok is: a versenyzők ellenségeik képét aggatták rájuk, majd úgy próbálták kilőni őket csúzlilövedékként, egyenest az égbe.

Hogy hogyan kopott ki a világból a rókadobálás, nem tudni (mi azért reménykedünk abban, hogy furvást Gauloises-t cigarettáló, Maurice Chevalier-n és Marx-beszédeken nevelkedett francia ellenállórókák bomlasztó tevékenysége dolgozik a háttérben), de a tény attól még tény marad: a rókázás ma már egészen más jelentéssel bír, mint annak idején.

És ez így van jól.

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!