Minden tárgy üzenet másoknak

Dúll Andrea (fotó: Bielik István)

Kerényi Kata

Zugló utcáin sétálgatva különös dolgokra bukkanhat az ember. Apróságokra, amelyeket csak értő szem fedezhet fel. És ha szerencsénk van, szembe jöhet velünk akár az is, aki ezeknek a pici érdekességeknek külön kultuszt teremtett a Facebookon #zuglóiséták néven a személyes oldalán. És azt sem árt tudni róla, hogy a környezetpszichológia, mint önálló tudományterület, neki köszönheti a létezését. Dúll Andreával beszélgettünk.

Ritka szerencse és nagy megtiszteltetés, ha testközelből követhetjük végig, hogyan ölt formát egy teljesen új tudományág. Most éppen ez zajlik a szemünk előtt, mégsem vesszük észre. A környezetpszichológia, bár vannak amerikai gyökerei, magyar kutatók munkájának köszönheti létrejöttét. 2020 óta saját intézménnyel is büszkélkedhet: az Ember-Környezet Tranzakció Intézet, ahogy a neve is mutatja, a minket körülvevő épített, természeti és virtuális térrel való kapcsolatainkat vizsgálja. De hogy alakult mindez?

Hagyományos kutatónak, kognitív pszichológusnak indultam – vág bele a történetbe Dúll Andrea. – Aztán egyszer, vizsgaidőszakban a hallgatóim elkezdtek azzal viccelődni, hogy mennyivel jobban tudnának vizsgázni, ha fekve, egy kávéval a kezükben felelhetnének, mintha csak otthon lennének. Elkezdtünk ezzel kísérletezni, és kiderült, hogy igazuk van: ha otthonosabban érzik magukat, jobb eredményeket produkálnak. Gondoltam, akkor utánaolvasok, hogy is működik ez: hogyan befolyásolja a környezet a memóriát. Kiderült, hogy ennek egyáltalán nincs szakirodalma, néhány hasonló amerikai tanulmány akadt ugyan, de egyik sem pont azt vizsgálta, amire én kíváncsi voltam. A szociálpszichológiából indultak ki, így a társas kapcsolatokat tekintették környezetnek, de engem nem ez izgatott, hanem a tárgyi világ: a szék, a belmagasság, a fények. Elkezdtem hát ezt kutatni és írni róla, és közben rábukkantam, hogy Amerikában létezik úgynevezett environmental psichology. Felvettem a kapcsolatot az egyetemmel, ahol ezzel foglalkoznak, sikerült egy három hónapos ösztöndíjat is szereznem. Ez éppen elég idő volt arra, hogy kiderüljön: én valami olyat szeretnék kutatni, amit eddig még senki, ők sem. Belevágtam tehát, jórészt intuícióra és megfigyelésekre hagyatkozva, és ezeket módszeresen elvetve vagy alátámasztva, hogy kidolgozzak egy új irányzatot.

Valami szokatlanul újat elfogadtatni sohasem egyszerű. Andreának sem rögtön sikerült: évtizedekbe telt, mire a szakma már nem úgy kezelte a környezetpszichológiát, mint az ő furcsa hóbortját, hanem elismerte, hogy van létjogosultsága, és érdemes rá figyelni. Sőt: használni, ha épp úgy hozza a szükség, mert új szempontokat vethet fel egy-egy eset kapcsán is.

Én nem vagyok terapeuta – mondja Dúll Andrea –, de előfordul, hogy egy-egy családterapeuta vagy párterapeuta megkeres, és konzultálunk. Egy párterápiás helyzetben például jó nézőpontváltás, ha hirtelen arra kérjük a klienseket, hogy nézzenek körül otthon, kinek milyen az élettere, hogy helyezkednek el a személyes tárgyaik. Vagy esetleg: gondolják végig a térhasználat szempontjából, beférne-e oda egy másik ember, egy gyerek? De akár településszinten is átgondolható ugyanez: szeretnéd, ha a környékeden megduplázódna a lakók száma, és emiatt többet kellene mindenhol sorba állni? Úgy szoktam fogalmazni, most már bátor vagyok ennyi év után, hogy nagyon sok izgalmas dologra juthat a tradicionális pszichológia, hogyha nem veszi figyelembe a környezetet, de biztos, hogy valami másra jut, hogyha a környezetet is fontos tényezőként kezeli. Egyszerűen gyümölcsöző figyelembe venni.

Egyre gyakrabban fordul elő az is, hogy építészeti projektekben önálló szakág a környezetpszichológia is az akusztika és a statika mellett. Szerintem ez a jövő. A 21. század első ötödének lezárása után már világosan látszik, hogy nincsenek új Leonardo Da Vincik, egyedül nem megy. Az együttműködés, a tudományok közötti átjárás, a párbeszéd, az új szakmai fogalmak – ebben én mélységesen hiszek.

Fotó: Bielik István

A Facebookon elkezdett #zuglóiséták játékossága mögött ugyanúgy ott van a környezetpszichológiai szemlélet, és talán épp ez a titka: látszik, hogy aki a képeket készíti, úgy figyel a minket körülvevő világra, ahogyan senki más. Pedig az egész egyszerű testmozgásnak indult. Dúll Andrea így mesél róla:

A pandémia alatt megszűnt a rengeteg kötelező helyváltoztatás, ezért sétálni kezdtem, hogy ne üljek otthon a gép előtt egész nap. Egy idő után összeállt a fejemben valamennyire Zugló mentális térképe: eddig ez hiányzott, mert sosem jártam be ennyire alaposan gyalog. Nem volt tehát szándékos, csak hirtelen másképp kezdtem körülnézni, és észrevettem olyan dolgokat, amik ott vannak már régóta, de sosem tűnt fel, hogy van többletjelentésük is. Pedig minden elhelyezett tárgy valójában kommunikáció. Az ablakokba, a közterületre kitett dolgok, vagy ami látszólag csak ott maradt, vagy véletlenül került oda, az jelzés, egyfajta üzenet másoknak, még ha nem is tudatos. Én pedig csak megyek, és átveszem ezeket az üzeneteket. Elkezdtem fotózni, amit megpillantottam, és egy rövid szöveggel kitenni a közösségi oldalamra. Az elején nem sokat gondolkodtam ezen, megosztottam a képet, hashtag zuglóiséták, és kész. De rájöttem, hogy a hozzáfűzött szövegen is nagyon sok múlik, azt külön munka kitalálni. Arra nagyon vigyázok, hogy intim vagy ciki dolgot ne tegyek ki, és ügyelek, hogy kisatírozom a képekről a rendszámokat, helyrajzi számot, hiszen ez egy nagyon érzékeny műfaj. És arra is rájöttem, hogy ezt csak magányosan lehet csinálni. Ha az ember közben beszélget, vagy mutogatja valaki másnak, mit lát, az egy másik üzemmód.

#zuglóiséták (fotó: Dúll Andrea)

De vissza a környezetpszichológia tudományosabb oldalához! A frissen megalakult intézet egy fontos lépés a teljes szakmai beágyazottság felé. A következő lépés most az új tudományághoz tartozó terminológia kidolgozása: a frissen felfedezett dolgokhoz új fogalmakat kell találni.

Most épp egy tudománydefiníciós fázisban vagyunk – mondja Dúll Andrea. – „Környezetpszichológiai fenntarthatóság”, „ember-környezet tranzakció”: csúnya, de mégis beszédesen hangzó dolgok. A környezetpszichológia már ismert és elfogadott fogalom, és most mindent környezetpszichológiának neveznek, de ez már nem elég:  végig kell gondolni azt is, hogy az egyes szakterületeket hogyan fogjuk hívni. Most ebben vagyok éppen nyakig, és nagyon izgat például egy olyan elméletinek tűnő probléma, hogy ez az ember-környezet reláció inkább interakció vagy inkább tranzakció. Azaz: arról van-e szó, hogy két dolog rövid időre találkozik, aztán megy tovább a saját útján, vagy pedig összefonódik. Tudom, hogy erős szó, de muszáj azt mondanom, hogy ez egy teremtő tevékenység; alkotó és teremtő. Mivel az én szakterületem és az én tapasztalataim adják az alapját, óhatatlan, hogy ezt én járjam végig. De szeretem megosztani, megvitatni a kollégáimmal, mire jutottam, és ők is hozzáteszik a magukét.  Egy darabig még kérdés volt, hogy ez az egész marad-e a Dúll Andrea cukisága, ami jaj, de érdekes, és majd velem együtt elmúlik, vagy ennél többet jelent. Ez már eldőlt: a környezetpszichológia létezik és fejlődik. Mostantól a felelősségem az, hogy értékes és maradandó dolgot hagyjunk az utánunk jövőkre – és ez már nem egyedül az én kezem nyoma lesz.

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!

2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,

3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.