Popper Gábor

Sokan nem tudják, de Popper Péter egyik szakterülete a kriminálpszichológia volt.

Ha jól emlékszem, disszertációját is e témakörben írta, mely aztán könyv alakban is megjelent, A kriminális személyiségzavar kialakulása címmel. Azzal pedig biztosan még kevesebben vannak tisztában, hogy apám több bűnügy felderítésében is részt vett. Két jelentős esetre emlékszem. Az egyikre azért, mert talán még ma is az egyik leghíresebb magyarországi bűnesetként tartják számon: 1962-ben ítélték halálra Szöllősi Györgyöt.

Egy kis történelmi háttér. Ez volt az az időszak, amikor Magyarországon bizony megkülönböztetett figyelemben, ellátásban, kiszolgálásban részesültek a nyugatról érkező turisták, az úgynevezett keményvalutások, és az itt dolgozó nyugati diplomaták. (Emlékezzünk csak a Veréb is madár című filmben arra a jelenetre, amikor a szálloda sztriptízbárjában származási ország szerint szelektálják a vendégeket, s ahol külön strandrész lett kialakítva a keményvalutásoknak!) Divat volt a vendéglátóhelyeken a vendég országának zászlaját is kitenni, így jelezve, hogy szívesen látják a messziről jött látogatót. Ez persze sokaknak nem tetszett, elsősorban az átlagos színvonalon vagy az az alatt élőknek. Természetes, hogy irritálta az embereket, ha látták, hogy egy étteremben más bánásmódban részesül egy nyugati vendég, mint egy magyar. Ez adta az ötletet a már említett bűneset főszereplőjének. A fiatal férfi először segédmunkásként, majd szerszámlakatosként dolgozott, állítólag megbízható, jó munkaerő volt. Albérletben lakott, szerényen élt. A hónap nagy részében. Ám fizetés után néhány napra átváltozott. Külföldi diplomatának adta ki magát, ezzel szédítette a nőket. Aztán annyira belegabalyodott a hazugságokba, hogy végül ölni kényszerült.

Apám még a nyomozati szakaszban bekapcsolódott: ahogy gyűltek az információk a lehetséges elkövetőről, úgy próbálták szűkíteni a kört. Apám arra a következtetésre jutott, hogy az illető vissza fog menni a tetthelyre, valószínűleg nem is egyedül, mert személyiségzavara miatt valakinek el akar majd dicsekedni a tettével. Így is lett: Szöllősi odavitte egy barátját, aki pár napos hezitálás után be is jelentette az egészet a rendőrségen. Letartóztatása után is sokáig vizsgálták a fiatalembert, de hiába javasolta többek között apám is, hogy küldjék hivatalos igazságügyi elmeorvosi vizsgálatra, pszichiáterhez, nem tették meg. Nem vették figyelembe indítékait, addigi büntetlen életét, sőt, azokat a véleményeket sem, amelyek pozitívan állították be mint megbízható munkaerőt. A korabeli közvéleményt elég egyoldalúan tájékoztatták, szégyellték, hogy egy szocialista országban ilyen „közönséges gyilkosság” egyáltalán előfordulhat. Az elkövetőt perverz kéjgyilkosnak állították be, holott egyetlen alkalommal sem közeledett erőszakosan a nőkhöz, csak el akarta kápráztatni őket, többnek mutatva magát, mint ami valójában volt. Néhányan úgy vélik, a sajtó is tehet róla, hogy a tárgyalásra lincshangulat uralkodott el. Mindez megakadályozta, hogy tárgyilagos vélemény alakuljon ki az ügyről. Ahogy Nádas Péter fogalmazta meg, aki akkor újságíró-gyakornokként került kapcsolatba az üggyel: „Amikor olyan részhez értünk valamelyik szakértő vallomásában, hogy hogyan gombolta ki a sliccét, vagy nem gombolta ki, vagy mit csinált a péniszével, akkor elrendelte a tanácselnök a szünetet, és akkor a közönség magánkívül volt, mert nem jutott hozzá egy olyan információhoz, amire egyébként a legkíváncsibb lett volna. Valamitől elzárták, és akkor lehetett érezni, hogy az emberi érdeklődésnek van egy olyan rétege, amely nagyon vérgőzös.”(Nádas Péter, RTL Klub, XXI. század, 2007.). Így persze nem is lehetett más a vége, mint a kivégzés.

Minderről nekem csak utólag mesélt apám, egy film kapcsán: amikor 1972-ben bemutatták a Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét szerelem című regényéből készült filmet, és én lelkesen meséltem neki, mennyire tetszett, ő elmondta, hogy ki volt valójában a filmbeli sötétkék ruhás fiú.

Annak, hogy Popper Péter ilyen tevékenységet is végzett, negatív felhangja is volt. Tény, hogy egy ideig dolgozott a Belügyminisztériumnak is mint pszichológus: ezt aztán rendesen kicsavarva, úgy állították be később, mintha valamiféle erősen fedett hírszerző lett volna. Pedig csak a magyar hírszerzők pszichológiai felkészítésében vett részt, és mellette tanított kriminálpszichológiát és személyiséglélektant a Rendőrtiszti Főiskolán. Polgári alkalmazottként sem egyenruhát, sem rangot nem kapott. Nem gondolom, hogy a többi pletyka igaz lett volna, pedig nem is hangzik olyan rosszul, hogy egy magyar 007-es van a családban. Amúgy most van: apám unokahúga évek óta Angliában él. Férje a nemrég elhunyt George Weisz volt, aki az Oscar-díjas Rachel Weisz édesapja; Rachel Weisz pedig, mint köztudott, Daniel Craig párja, aki a legutóbbi Bond-filmekben a főszerepet játszotta. Másodnagynéném mesélte: nehezen tudta megszokni, hogy reggel, amikor kimegy kávézni a konyhába, ott ül gatyában a 007-es ügynök.

Volt még egy bűnügy, amire emlékszem. Miszterics Éva, egy 8 éves kislány egy pedofil gyilkos áldozata lett 1974-ben. Fenn a Tettye közelében laktak, ott történt a bűntény is. Még bőven a nyomozati szakaszban apám levitt Pécsre. Minden évben elmentünk kettesben pár napra, ez már szinte hagyománnyá vált. Ebben az évben a kellemeset összekötötte a hasznossal, és kicsit körül akart nézni a helyszínen. Számomra furcsa érzés volt, sőt kicsit félelmetes is, hogy egy valódi gyilkosság színhelyén jártunk. Megnézhettem a rendőrségi fényképeket is, ettől sem lettem nyugodtabb. Végül csak rövid időt töltöttünk a tett helyszínén, egy bokros-fás területen. Több pszichológus is dolgozott ebben az ügyben, és végül arra jutottak, hogy pedofil hajlamú, valószínűleg pszichopatikus tüneteket is mutató, nem idős férfi lehet a tettes. Végül a kört leszűkítették, és egy Nyéki Oszkár nevű férfi maradt a hálóban, akinek az elején még megfelelő alibije volt, ám később kiderült, hogy ez nem igaz. 1975-ben végezték ki.

Világéletemben nagyon érdekelt: mi visz rá egy embert arra, hogy öljön? Sokat kérdeztem apámat a gyilkosságokról mint cselekedetről; érdekelt, vajon mi az, ami kiváltja ezt valakiből? Az előre megtervelt esetek egyszerűbbek, magyarázta, de ami az igazán érdekes, azok a hirtelen felindulásból elkövetett emberölések. Aztán kezembe nyomta Füst Milán Feleségem története című könyvét. Ebben Störr kapitány egy veszekedés közben eljut arra a pontra, ahonnan már nincs visszaút, tudja, hogy ölni fog.  Ez történik: a feleség a földön fekve nézi az őrjöngő férjet, majd megszólal: Hagyja abba! Minek játssza meg magát?! „S ekkor éreztem – mondta Störr kapitány -, hogy megindul valami bennem, a derekam táján nehéz mozdulással, mint a barom. S tudtam, hogy most megölöm, mert leleplezett!” Tehát a leleplezéséig kontrollált maradt, tudta, mit tesz. Ám erre a veszekedés másik résztvevője is figyelhet. Érezni lehet és kell, hogy mi az a határ, amit nem lehet átlépni, mert akkor szakad a húr. Minden emberben van egy kontroll, egy belső erő, ami figyel, és szükség esetén beavatkozik a cselekvésbe, a lelki folyamatokba. E regény hatására apám egy éven keresztül vizsgálta az erős felindulásban elkövetett gyilkosságokat, és arra a meggyőződésre jutott, hogy Füstnek igaza volt: az ölés indulata két hullámban jön. Egy ideig ártalmatlan, aztán történik valami, ami lehet egy rossz mozdulat, egy rossz megjegyzés, és akkor az indulat felcsap és gyilkossá válik.

Egyszer apám saját maga is átélte az élményt. Egy szakítást többek között a következő mondattal indokolt:

…Ma este majdnem megöltelek! És ezt az indulatot nem akarom még egyszer megélni….

Popper Péter: A pokol színei, Saxum K. 2011.

            Vékony jégen élünk, barátaim!

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!