A Bükk déli lábain túl, de a magyar Alföldön még éppen innen, a nagy puszta északi határán fekvő Mezőtárkány községben vagyunk, s az olvasó joggal kérdezheti, hogy miért. Azért, mert újabban ugyanezt kérdezi magától sok helybéli is.
falu
Nyelek egyet, az agyam zakatol. Kész-e már a halászlé? Ó, drága anyukám, miért neveltél le a hazugságról! És ha igen, miért nem differenciáltan, hogy azért néha, meg van az a helyzet, meg mentsd magad… Nem tudok hazudni. Be kell vallani: halászlé, az nincs. Tejszínes aszaltszilva-leves van.
Minden kézenfekvő, és a normalitás könnyedségével működik: kiteszed, megáll, dudál, cserél. Egy probléma azonban mégiscsak adódhat, mégpedig az időzítés. Mert mi van, ha épp gyilkolod a nyulat, fut föl a tej, megy ki a levegő a lopóból, fő le a kávé, tömöd a kacsát a szódás érkezésekor?