Falura költöztél? Szegénykém !

Mozgó húsbolt a szomszéd településen. A furgon túlsó, felnyíló oldala teljes hosszban egy komplett bolti hűtőpultot rejt friss húsokkal, a kocsi belső oldalain felaggatott füstölt áruval.

Pálfi Anna

Így vagy úgy, mindenkinek megvan a maga alkuja az életével. Legalábbis az életterével. Aki városból falura költözik, beáldozza az urbánus kényelmet – tartja a közvélekedés. Falun nincsen mozi, színház, nagyobb bolt, bankautomata, mindig mindenért autózni kell. Magunk is osztottuk ezt az elképzelést, és el voltunk készülve, hogy korábbi polgári életünk kényelmetlenebbé, a beszerzések és ügyintézések nehézkesebbekké válnak.

Jó előre megkötött alku volt ez; cserébe annyi sok szépet reméltünk a pár száz lelkes településtől: nyugalmat, szabadságot, természetközeli, értékrendünkben önazonos életet. Nekünk ezek nyomtak többet a latban.

Valamelyik angol romantikust szerkesztem épp ugyancsak romantikus falusi dolgozószobámban 2012-ben. Az áldatlan állapotokat mi áldásnak éltük meg levert vakolatostul, steklámpástul, aljzatbetonostul. Hiszen volt sokkal rosszabb is. A kényelmetlenség ekkor már sokkal inkább a felújítás rovására volt írható.

Már akkor gyanakodhattunk volna, amikor a romos parasztházban egy táblát találtunk. Semmi sem volt az évek óta lakatlan, víz és villany nélküli épületben, csak békák a felnedvesedett, omladozó falak réseiben, a minden léptünkre beszakadó hajópadlón billegő penészes szekrények (Képes Újság, Népszabadság, horgolt asztalterítők), egy rettenetes szalmazsák a szebb időket látott parasztágyban, az ágyvégre gondosan odaültetett, kopott mackóval (róla talán még írok). Egészen szürreális volt hát az üzenet ebben a pusztulatban: A posta házhoz megy. Erről biztosított bennünket a szögre akasztott műanyag tábla; postazöld háttér, megfelelő arculati elemek, hivatalos kiadás. Első találkozásunk volt ez a mozgópostai rendszerrel, és azzal az arcpirító kényelemmel, hogy a saját kapunkban intézhessük ügyeinket. Mindössze a táblát kell jól látható helyre kiakasztani. Ez az egyezményes jel. Meg persze kiszaladni, amikor Ákoska kürtöl a ház előtt veszteglő postakocsival. Megdőlni látszott a kényelmetlenségi vélelem, pedig még sehol sem tartottunk a mozgóárusi rendszer feltérképezésében.

Nem tudom persze, mi volt előbb, a szerény tömegközlekedés, az a napi 3-4 buszjárat, amely várossal köt össze minket, vagy a mozgóárusok falvakat elözönlő serege. Ok vagy okozat, mindegy is már: a környék kis településein szinte minden házhoz jön. A jégkrém és a fagyasztott zöldség, a kenyér, a kutyakaja, a takarmány, a szóda (bor), a palackos gáz, a posta, a véradás, a kormányablak, a papucs-törülköző-otthonka, a húsáru, a tej. Hozzánk a húsos nem jár, meg a kenyeres sem, mert van pékség a faluban, nem is akármilyen. Érdi életünkben legalább fél órát kellett autózni a luxusért, hogy ropogós kiflit együnk reggelire, ez itt tízperces séta. A polgármester-péknek a nyulaink is kézcsókjukat küldik: ők (és az erdő vadjai) a szükséges sót a száraz óriáskifliből veszik magukhoz. További ok a rajongásra, hogy az esti harangozáskor már derékig a sülő kenyér illatában kapálok a kertben. A kedvenc nyáridőm, a kedvenc súrlófényeim, a kedvenc illatom az örökpanorámás munkahelyemen.

Tudtam, hogy a tapasztalati és kulturális különbségek feloldásában kulcsszerepe lesz a megfelelő dekódolásnak. Hogy meg tudjuk-e értetni magunkat, és helyesen fordítjuk-e le saját bázisunkra új környezetünk ismeretlen kódjait. Mert értettük mi, hogy harsogó zenével jön a gázos autó, hasít végig a falun, de mivel késztessük megállásra? Tán ki kellene rakni a palackot az utcára! – nevetett rajtunk a szomszéd. És ezzel egy új nyelv elsajátítása (és valami ennél is több) vette kezdetét. Felhagyott városi életünkben az utca az a hely volt, ahonnan iszkolunk be az otthonunkba, ami kátyús és poros, ahol idegenek járnak, ahol ha kint marad valamid, az volt-nincs. Itt meg? Engedik, sőt ösztönzik, hogy vidd kifelé, ki az utcára a házbeli életedet. Ha kifogyott a gázod, az üres palackot állítsd a ház elé. Ha tehéntejet kérsz, akassz pillepalackokat szatyorban a kapudra, és búzás zsákot vess át a kerítésen, ha takarmány kell. Itt persze bizarr vízióhoz érkezik a felsejlő kódrendszer: az otthonkás autó… El is maradt a faluból, pedig micsoda látvány volt a négy keréken guruló, fémredőny oldalú gardrób, benne a vállfákon lóbálódzó nejlonotthonkákkal – más és más otthonka ünnep- és hétköznapokra vagy gyász idejére –, a hamisítatlan szagú kínai papucsokkal és a műszálas törülközőkkel.

Szikvizes rekesz az utcán. Igyekezet szerint pontosan készítik oda a csere díját, de ha nem, a szódás ugyanebbe a zacskóba teszi bele a visszajárót.

Minden kézenfekvő, és a normalitás könnyedségével működik: kiteszed, megáll, dudál, cserél. Egy probléma azonban mégiscsak adódhat, mégpedig az időzítés. Mert mi van, ha épp gyilkolod a nyulat, fut föl a tej, megy ki a levegő a lopóból, fő le a kávé, tömöd a kacsát a szódás érkezésekor? Amikor dolog van, és itt mindig az van, a fenének sincs ideje az árust lesni. A megoldás egyszerű, és városi ésszel fölfoghatatlan: ne csak az üres palackot, hanem a csere díját is tedd ki a kapu elé. Az utcára, ha mondom. A mattra karcolódott szikvizes palackok közé, persze begumizott nejlonzacskóban, mert úgy a biztos. A szódás napján, pénteken égkék rekeszek vácsorognak a porták előtt, és te alig állod meg a bűnös gondolatot: micsoda fogás volna, persze a korhelyeknek, végigdézsmálni a rekeszek közé tett pénzeket! Hogy mégsem teszik, egyetlen oka lehet: az ősi tudás arról, hogy akár szembenézünk vele, akár nem, megmásíthatatlanul egymásra vagyunk utalva. Jobb hely volna a földgolyó, ha ezt mind megértenénk.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!