Ízek és évek

Fotó: Van Thanh/Unsplash

Handi Péter

Vágy – egy kínai vendéglő után. Lehetőleg kantoni konyha legyen.

Ezt a kulináris különcséget nagyon egyszerű módon szereztem: azokban az éttermekben, ahol különösen ízlett a menü, megkérdeztem, honnan jött a szakács. „Kantonból” – szólt a válasz. Ugyanakkor nem tudnám megmondani, hogy mifajta íz a kantoni a máshonnan származó ázsiai ételek között – egyszerűen ez szól ízlelőbimbóimhoz leginkább. „Honvágyam” eme ízek és helyek után onnan ered, hogy a járvány miatt életbe léptetett rendeletek tiltják – egyelőre – nyilvános étkezőhelyek látogatását. Ausztráliában élek immár több mint hatvan éve, a Covid-19 becenevű járvány ide is eljutott, és afféle háziőrizetre fogott/fog. Mi hiányzik ilyenkor, amikor az embert kilendítik normális hétköznapjaiból, félig-meddig rabságba döntik – a túlélése és a szabadsága érdekében? Mindenekelőtt a szabadság hiányzik, a személyi szabadság, valamint az önrendelkezési jog. Egyéne válogatja.

Furcsa talán, de számomra – mindezeken túl – a több mint fél évszázada megismert kínai vendéglők látogatásának beszüntetése hatott nyomasztólag.

A kínai konyha létezésével Pajor Éva úszólány ismertetett meg kb. 1959-ben, Sydney-ben. Ő előbb vált ausztráliai lakossá, mint jómagam, hiszen 1956-ban lépett le a magyar olimpiai csapattól mint hátúszó, én meg ’57 júniusában léptem az ötödik földrész talajára egy amerikai csapatszállító hajó fedélzetéről. Éva tehát jó másfél évvel előttem járt az új-dél-wales-i főváros kifürkészésében, néha együtt kávéztunk, és egy alkalommal, amúgy mellékesen, megkérdezte: Ettél te már kínait? Először azt hittem, hogy emberevésre gondol, és azon belül is rasszista motívummal. Kétértelmű fintorral válaszoltam. Talán nem kell mondanom, hogy eladdig kizárólag a magyar konyhát ismertem, azon nőttem fel, az otthoni – hetedik kerületi – anyai konyha ízei jelentették az étkezést számomra.

Éva beterelt a „Bondi Junction”-ban üzemelő egyik kínai vendéglőbe, és kiválasztott egy ételt, amit enni fogunk. „Curried chicken” érkezett tányérunkra, párolt, fűszeres rizzsel, a csirkehússzeletek alatt aránylag ismeretlen zöldségekkel. A „curry” mint fűszer és szósz merőben új kalandot jelentett a paprikáscsirke és marhapörkölt világához szokott egyéniségemnek. Azonnal beleszerettem – de otthon egyáltalán nem főzünk vele. Miért? Mert maradjon csak kaland… Kirándulás az egzotikus keletre, az ázsiai ízlelőbimbók tájára. Otthon a közép-európai ételeket főzzük – ez is egyfajta szavaktól mentes honvágy, vagy mi. Ellenben kulináris kalandvágyból időnként – elég sűrűn – jártunk kínai restikbe, mi több, megtaláltuk „kedvenc kínai vendéglőnket”, melynek rendszeresen vendégei lettünk, egészen addig, amíg – leégett. Megkezdődött a vadászat egy másik hely után, mert hát most már az ázsiai ízek nélkül nem élhet az ember! Találtunk is egy megfelelőt, a szakács egy jónevű hongkongi vendéglőben főzött, itt ő volt a tulajdonos is, és családja a személyzet. Vasárnaponként látogattuk, a restaurant egy szemrevaló divatüzlet-sávban van, könyvüzletek és filmszínház között. Ebéd után sétáltunk és nézelődtünk a boltokban, majd bementünk a moziba egy délutáni vetítésre. Nos, ennek a vendéglőzésnek és vasárnapoknak vetett véget a Covid-19 vírus. A mozgási, érintkezési korlátozások – és azok sűrű változtatásai! – elvágtak e kalandoktól. A nyál még így, hibernálva is kicsordul az emlékezettől.

Fotó: Charles Deluvio/Unsplash

(Mellesleg; a kínaiak már vagy 15O éve főznek Ausztráliában. Feljegyezték, hogy az ezernyolcszázas évek végén, az aranyláz idején már kínai mozgókonyhák járták az aranymezőket és főztek az aranyásóknak. Az nem tudható, hogy arannyal fizettek-e nekik, mindenesetre a kínaiak jártak jobban, mert aztán az aranyásók elszegényedtek, a kínaiak viszont meggazdagodtak, letelepedtek, és azóta is főznek – ha a vírus hagyja őket…)

Idekívánkozik második, említésre méltó találkozásom a kínai ételekkel. Egy „másik” Éva, a rajzoló Sándor Éva itt járt Melbourne-ben, és ugyancsak meginvitált egy kínai vendéglőbe. Addig még csak a „curried chicken” igézetében éltem, azaz nem merészeltem egyebet rendelni. Beültünk egy meglehetősen előkelő kínaiba a City főútvonalán, Éva rendelt, rábíztam magam, miután előéletét tekintve egy évtizedet élt Jáván… Hozták a levest, elénk szervírozták, a tál alján a levesbe süllyesztve jókora csavart nudli díszelgett. A kanállal kiemeltem, és beleharaptam. Éva felordított: Te őrült!… Ez a kézmosó!…

Később aztán kikupáltam magam ezen a területen.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!