Ügyvédnő? Kit érdekel? Hát számolatlan ügyvédnő rohangál az országban. Hogyne. De ha ő nem harcol meg érte, hogy nő létére ügyvéd lehessen, most a többi sem lenne.
nők
„Ha azt mondják az emberről: «az egy csúnya színésznő», — ez árt. Ha azt mondják: «ez a legcsúnyább», — az használ. Csak a tehetséggel nem sokra megy az ember…” (Fehér Lili)
Tavaly májusban, a gázai háború legújabb fordulójának idején, lángba borultak Izrael vegyes, zsidók és arabok lakta városai, köztük a Tel-Aviv déli részének számító Jaffó is. A zavargások után a Jaffón élő civilek összefogtak, hogy jobban megismerjék, megértsék egymást, s ehhez arab és héber költőket hívtak segítségül.
Orfeumdíva, „chanzonette”, primadonna. A színpadon és a hétköznapokban is feltűnő jelenség volt. Kellemes biztosan nem. Inkább erőszakos és törtető, aki tíz élesre fent körömmel harcolta bele magát a hírnévbe és az anyagi jólétbe. De abban a világban, amelyben élnie adatott, nemigen volt más választása.
Az Én is voltam jávorfácska című könyv 1979-ben, még a szerző életében jelent meg először. Nagyanyámnak megvolt. Pontosan emlékszem, ahogyan lelopom a koloniál könyvespolcról a Filtol-füstös nappaliban. Lopnom kellett, mert nagymama kissé prűd volt, és úgy ítélte meg, ez a könyv korai nekem. Ha jól emlékszem, egy hétvége alatt befaltam, és nyilván nem értettem csomó mindent, de egy dolgot igen: ennek a számomra ismeretlen hölgynek megadatott mindaz, amivel addig kizárólag mesékben találkoztam.
Megismerte Pest valamennyi arcát, az úrit, a polgárit és a nyomorúságosat is, mielőtt megtalálta a helyét a pesti szerb negyedben, és megtanulta berendezni az otthonát a Veres Pálné utcában. Tudta, hogy a lakásba kell egy szalon, a szalonba tükör és zongora, meg egy kerek asztal, amely köré majd összegyűlhet a család délután teázni, beszélgetni, zenét hallgatni. Ez a tizennyolc éves szláv lány már úgy lépett be a huszadik századba, mint egy pesti polgár.