Az Én is voltam jávorfácska című könyv 1979-ben, még a szerző életében jelent meg először. Nagyanyámnak megvolt. Pontosan emlékszem, ahogyan lelopom a koloniál könyvespolcról a Filtol-füstös nappaliban. Lopnom kellett, mert nagymama kissé prűd volt, és úgy ítélte meg, ez a könyv korai nekem. Ha jól emlékszem, egy hétvége alatt befaltam, és nyilván nem értettem csomó mindent, de egy dolgot igen: ennek a számomra ismeretlen hölgynek megadatott mindaz, amivel addig kizárólag mesékben találkoztam.

Megismerte Pest valamennyi arcát, az úrit, a polgárit és a nyomorúságosat is, mielőtt megtalálta a helyét a pesti szerb negyedben, és megtanulta berendezni az otthonát a Veres Pálné utcában. Tudta, hogy a lakásba kell egy szalon, a szalonba tükör és zongora, meg egy kerek asztal, amely köré majd összegyűlhet a család délután teázni, beszélgetni, zenét hallgatni. Ez a tizennyolc éves szláv lány már úgy lépett be a huszadik századba, mint egy pesti polgár.