Silló Sándor

Gizella Man, született Schőner Gizella (Csenger, 1929), vagyis inkább Gitta, azt szeretné, ha az élete nem múlna el nyomtalanul, ha valaki leírná a történetét. Izraeli barátai a rutinos újságírót, Shiri Zsuzsát ajánlják neki, aki a témába vágó interjúk tucatjával bizonyította már rátermettségét erre a munkára. 

Hozzáfognak. Elindul a Csenger–Auschwitz–Izrael–Amerika Ezeregyéjszaka. Gitta fél éven át heti 6-8 órában mesél Zsuzsának.

Több mint félmillió magyar zsidót pusztítottak el a holokausztban. A németek – de ne szépítsünk, magyar honfitársaink közreműködésével. A vidéki zsidóság szinte teljesen eltűnt. A négyezer lakosú Csenger 600 zsidójából szinte mindenkit deportáltak, és talán ha százan jöttek vissza.

Ezek adatok.
Nem jelentenek semmit, ha nem ismerjük a mögöttük rejtőző emberek sorsát.
Gitta könyve ezért is lóg ki a könyvtárnyi holokauszt-memoár tengerből, mert a lehetetlenre vállalkozik: be akar nekünk mutatni mindenkit, aki a városkában élt. A csepp Csengerben a tengert. Minden arcot ismerünk már, mikor az összes zsidót bevagonírozzák, de nemcsak az erőltetett menet családjait, hanem a lebbenő függönyök mögött figyelőket is.
Gitta nem önző, aki csak az övéire emlékezik. Memóriájában elfér az egész pöttöm mezőváros, gazdagokkal és szegényekkel, katolikusokkal, cigányokkal, nyilasokkal együtt. De az emlékei katalógusában nem csak szürke kartotékok ők. Mindenkinek jut egy kis történet.

“Két híres nyilas volt a faluban, a Czine meg a Czenki. A háború után, amikor bejöttek az oroszok, ez a nagy hős levette a köpenyét, és megfordította. Kommunista vezér lett, nem lehetett hozzányúlni. Mind a ketten életben maradtak.”

Az antiszemita Orgován bácsi a szomszédban lakó, olvasni tudó zsidó lánnyal olvastatja fel az uszító nyilas cikkeket.

“Átsiklott volna ezeken a cikkeken, de Orgován bácsi azt mindig észrevette, azokat a cikkeket külön kérte, és közben vigyorgott.”

Vagy efféle történetek:

“Horthy odaérkezett Csengerbe, a szemem láttára jött egy autóval. Aztán kiszállt, és ott várta egy fehér ló. Felült a lóra, azon vonult át a határon.“

1944-ig nincsenek nagy drámák, csak sorjáznak a novellácskák, de ha felbukkan egy új zsidó szereplő, hamarosan lekoppan mellé a mondat: Nem jött vissza.
A deportálás és a láger fejezete pedig összekuszálja, megtöri a gazdag családregény szálait. A rámpa, Mengele és a haláltáborok pokla szelektálja a történet szereplőit. Az újakról pedig nincsenek már tarka képek.

“Ott maradt a vagonban Rózsi kelengyéje. Cipelte magával a gettóba, egészen Auschwitzig. Három színben volt teljes szettje, rózsaszín, fehér és sárga damaszt ágynemű. Mindegyiket monogrammal látta el az esküvője előtt a petróleumlámpa mellett az ágyban éjjel, mert egész nap dolgozott.”

A szenvedés precízen rajzolt karakterek, pillanatképek sora. Ennél semmi nem tud nagyobbat ütni a szívre.

A felszabadulás eufóriája szinte szürreális változást hoz. Svédország rózsaszínjére jön 1945 Magyarországa. 

“Többen jöttetek vissza, mint ahányan elmentetek.“

Ez a minden 1945-ről szóló műben felbukkanó klasszikus antiszemita mondat sem tépi fel a sebeket. Ő nem a veszteségeket, a tragikus hiányokat listázza, inkább drámai erővel túllép ezeken.

Innentől a könyv azok története, akik visszajöttek.

Ám az a teljes tabló, az ezer apró részlettel, amit Gitta Csengerről őrzött magában, már nem állhat össze újra.
A hazatérők közül szinte senki nem marad otthon.
Izrael, Amerika, de első lépésnek Budapest.
Gitta egy vallásos-cionista csoportban talál társat. A férfit.

Az izraeli fejezet megint tele pontos megfigyeléssel. Ugyanolyan elképzelhetetlenül távoli mesevilág az államalapítás utáni első évek Izraelje, mint Csenger volt. A szöveg mintha egy film irodalmi forgatókönyve volna. 

És Gitta körül valahogy minden történet családregénybe fordul. Az izraeli sztorik is tele vannak mellékszereplő rokonokkal, apró happy endekkel és lelombozó epizódokkal. De már tudjuk: ez a hős talpra fog állni. A család persze befogad és kitaszít, az igazi saga ilyen. 

Amerikában találja magát a férjével. Itt már nincs mese, a pontos rajzocskák helyett a dollárok pörögnek. A biznisz hullámvasútja vágtat velük fel-le. Aztán amikor eljöhetne a nagy finálé, a polgári jólét és a boldog évek, akkor özvegyen marad.

Gitta nem bírta soha egyedül. Az Appelplatzon egy biztos ötös sorban akart állni. Mind az öten túlélték. A háború után az “igazi” mellett élte az életét, annak haláláig. Neki minden rokona közeli volt, akkor is, ha 50 évnyire, akkor is, ha 5000 kilométernyire volt tőle.

Gitta története nem ért véget, csak a könyve.
Az interjú idején még Jeruzsálemben élt, de már újra Amerikában van. Hiányoznak neki az auschwitzi emléktúrák, amiket Izraelből indulva vezetett. Fáradhatatlanul lelkesen. Most a tétlenség fárasztja.

Amit tudott, elmesélt, és Shiri Zsuzsa könyve most már megőrzi majd a sorsát.

https://21.szazadkiado.hu/gitta-konyve-shiri-zsuzsa

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!