Kerényi Kata

Kétféle ember létezik. Az egyiknek fogalma sincs, mi az a gömböcugróka. A másik ismeri Ujvári Zsoltot.

Ha lenne olyan olvasónk, aki a fenti kijelentés alapján az első kategóriába tartozik, annak most gyorsan segítünk is átlendülni a másodikba. A gömböcugróka valami olyasmi, amit már mindenki látott, csak fogalma sem volt róla közben. Egy parányi ízeltlábú, amelynek rengeteg faja létezik. A legtöbbjük elhalt növényi részekkel, gombákkal és algákkal táplálkozik, így nagyon hasznos tagjai az ökoszisztémának. Ahhoz, hogy valaki észrevegye őket, különleges figyelem és érzékenység szükséges. Ujvári Zsolt mindannyiunk szerencséjére birtokában van ezeknek a képességeknek, így az ő segítségével nagyon sokan ismerkedhetnek meg ezekkel az apró lényekkel, és számos más fajhoz tartozó társukkal is.

Ujvári Zsolt eredeti szakmája szerint kutatóbiológus. Mindig az érdekelte, ami mellett mások esetleg úgy mennek el, hogy észre sem veszik. A részletek, az apróságok, a minket körülvevő világ pici, de fontos alkotórészei. Így figyelt fel a gömböcugrókákra is – de az érdeklődése ennél sokkal tágabb.

„Eleinte békákkal foglalkoztam – meséli –, de arról a területről, noha érdekes volt, nem éreztem, hogy sok perspektívát tartogatna a számomra. Körülnéztem hát a klasszikus rendszertan területén. Hatalmas szerencsémre dr. Kontschán Jenőhöz kerültem tanítványként, aki az egyik legnagyobb atkász szaktekintély, és ő volt az, aki a figyelmemet az atkák felé irányította.”

Ma már nehéz elhinni, de ez nem volt szerelem első látásra.

„Elkezdtem lapozgatni az első könyvet, ami a kezem ügyébe került, és atkákról szólt. Nem nyűgözött le a dolog: rengeteg unalmas fekete-fehér rajzot láttam teljesen egyformának tűnő állatokról. Komoly kétségeim voltak, nem fogom-e halálra unni magam, ha ezzel kezdek foglalkozni. De aztán, ahogy kezdtem elmélyedni a témában, sorra jöttek az újdonságok. Először az Aggteleki Nemzeti Parkban élő fajok kezdtek érdekelni, aztán, ahogy egyre kíváncsibb lettem, bővült a kör: Északi-középhegység, Kelet-Magyarország, és a végén kilyukadtam ott, hogy a Kárpát-medence és a Balkán-félsziget élővilágát kezdtem kutatni. Az egyetem után egy kutatócsoportban kaptam munkát, gyűjtőutakra jártunk, hihetetlenül izgalmas időszak volt, sok új felfedezéssel. A csoportnak három évig lehettem a tagja, azután sajnos megszűnt, de addigra már rég eldőlt, hogy az atkák világának rabja lettem.”

Zsolt olyannyira komolyan vette a szakma nyújtotta lehetőségeket, hogy több mint száz atkafaj felfedezése és rendszerbe sorolása fűződik a nevéhez. Tudományos cikkeket publikált, később mások publikációit bírálta el, a mai napig rendszeresen keresik szakmai kérdésekkel.

A szép sikerekkel kecsegtető tudományos karrier íve azonban egy ponton megtört, vagy legalábbis más irányt vett. Ujvári Zsolt minden eddig elért tudományos sikere ellenére most nem dolgozik a szakmájában. Nem azért, mert elment a kedve a kutatástól, a valódi ok ennél sokkal prózaibb: ha valaki szeretne fenntartani egy családot, arra ma Magyarországon taxonómusként, azaz állatrendszertannal foglalkozó biológusként nem sok esélye van. Mivel nem akart teljesen eltávolodni az eredeti szakterületétől, ezért először igazságügyi rovarszakértői területen, később, ezt továbbfejlesztve, bűnügyi helyszínelőként kezdett dolgozni. Itt is nagy hasznát látja annak, hogy képes az apró részletekre figyelni, és sok mindent észrevesz, ami felett mások esetleg átsiklanak. Hajnalonként, esténként és hétvégén pedig most is a természetet járja fényképezőgépével, parányi ízeltlábúak után kutatva. Hivatástudata az ismeretterjesztés irányába fordította: ez az a terület, amit sok tudós felesleges tehernek tart, Zsolt számára viszont különleges jelentőséggel bír.

„Ha valaki azt hallja, hogy atka, általában két dolog jut eszébe: a kis, undorító bigyó, ami miatt ki kell dobni a lisztet, mert ehetetlen lesz, és a kullancs, amit mindenki utál. Pedig a legtöbb atka hasznos, és fontos szerepet tölt be a természet egyensúlyának fenntartásában! Mégis sokan automatikusan úgy reagálnak, hogy ha valaminek sok lába van, az visszataszító, és nem veszik a fáradságot, hogy közelebbről is megnézzék, mi az, hogy néz ki, hogy viselkedik. Ez az, amin szeretnék változtatni.”

Zsolt tehát most, természetfotóssá képezve át magát, azon dolgozik, hogy megmutassa az ízeltlábúak sokak számára láthatatlan világát. Mivel tudósként jól ismeri ezeket az apró lényeket, képes arra, hogy a tudományos tényeket és a természet lenyűgöző szépségét egyszerre láttassa azokkal, akik nyitottak erre. Ismeretterjesztő munkájának fontos eszköze az a Facebook-oldal, amit most már közel tízezren követnek. Azt azonban kevesen tudják, hogy azért indította el, mert a közvetlen ismerősei egy részének elege lett a fotóiból.

„Eleinte a személyes oldalamon tettem közzé a képeimet. Aztán hamar szembesülnöm kellett vele, hogy ami szerintem gyönyörű és érdekes, az másokból egész más érzelmeket vált ki. Sorban jöttek az üzenetek: „Már megint mi ez?” „Ne haragudj, nagyon szeretlek, de ha még egy pókot posztolsz, akkor letiltalak!” Végül valaki azt javasolta, hogy nyissak egy külön oldalt a furcsa hóbortomnak, és akkor azt tényleg csak az látja majd, aki soklábú-sokszemű állatokat szeret nézegetni, az érzékenyebb ismerősökkel pedig megmarad a kapcsolatom.”

Ez az oldal aztán, Zsolt legnagyobb meglepetésére, önálló életre kelt, és fontos referenciapont lett azok számára, akik szeretik a nem mindennapi természetfotókat. Zsolt minden képéhez kis történeteket is ír, így a fotókon szereplő apró lények személyes ismerősökké válnak az olvasók számára. Az ízeltlábúak világában is, ahogy nálunk, akad mindenféle karakter: jóságos, kíváncsi, szerelmes, bosszúálló, talpraesett és ügyetlen. Ha valaki sokáig böngészi az oldalt, hamar eljuthat odáig, hogy szinte elfelejti, kik az épp leírt események főszereplői; hiszen bármelyikünkkel megtörténhetnek hasonló dolgok, teljesen mindegy, hogy épp emberek vagyunk, rákok vagy atkák.

Ujvári Zsolt hosszú utat járt be, míg szakterületére koncentráló tudósból népszerű ismeretterjesztő természetbúvárrá vált.  Azt mondja, hogy már nem lenne képes olyan típusú tudományos gyűjtőmunkára, amilyennel régen foglalkozott, és amely óhatatlanul az állatok elpusztításával jár együtt. Mindenkit arra biztat, hogy figyelje meg azt, ami érdekli, szükség esetén akár fogja is meg, fotózza vagy rajzolja le, aztán engedje szabadon. Így megvan az esélye, hogy legközelebb is találkozhat vele, és még mélyebben megismerheti. Minden általa készített kép, leírt mondat, megtartott előadás ugyanarról szól: vendégek vagyunk csak ebben a világban, és a felét sem ismerjük annak, ami minket körülvesz. Akkor van csak esélyünk többet látni belőle, ha kellő alázattal közeledünk mindenhez, ami él.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!