Popper-történetek: A varázslat

Popper Gábor

Sokan ismerték és szerették apámat, Popper Péter pszichológust, közírót. Tanítványai elnevezték a bizonytalanság gurujának, s ő ezt büszkén viselte. Noha nagy társasági életet élt, igazán közel kevés embert engedett magához, magánéletét védte, amennyire lehetett. Az alábbi történeteket ő mesélte nekem közös csavargásaink során. Úgy gondoltam, jobban megismerik őt, ha közreadom publikálható történeteit, a magam átiratában.

Péter álmosan nézett maga elé. Késő éjszaka, vagy pontosabban kora hajnalban feküdt le, fáradtnak és elgyötörtnek érezte magát. Próbált változtatni az évek folyamán, de igazán csak éjjel tudott írni, amikor már elcsendesedett minden. Persze ez csak a hétvégére volt érvényes, hétközben ezt nem engedhette meg magának, be kellett mennie a klinikára, gyakran az Akadémiára, előadások, néha tévéfelvétel.

Eszter még aludt, lánya ezt a hétvégét az apjánál töltötte, így kettesben tervezték ezt a napot. „Legyen lustálkodás és egy mozi délután” – gondolta, miközben jólesően nyújtózkodott. Majd óvatosan kimászott az ágyból, lezuhanyozott, és nekilátott reggelit készíteni. Mindig híve volt a bőséges, English breakfast-nek, ennek megfelelően kenyeret pirított, szalonnát és tojást sütött, teát, kávét főzött, és lekvárt készített egy kistálba.

Hétközben általában saját tigrisbarlangjában aludt – Eszter nevezte így kis, egyszobás lakását. Azért előfordult, hogy hétközben is befutott. Eszter volt az, akihez mindig haza lehetett jönni – Péter így jellemezte kapcsolatuk alapját.

Közben elkészült a reggelivel, tálcára tette, és beóvakodott a hálószobába. A tálcát letette az éjjeliszekrényre, elhúzta a sötétítőt, felállította az ágyban használható asztalt.

Eszter a motozásra kinyitotta fél szemét, majd meglátva a tálcát, elmosolyodott.

– De jó dolgom van – mondta, miközben felült az ágyban.

– Aki megérdemli, annak igen – kedveskedett Péter.

Megreggeliztek, majd Eszter felkelt, és egy kis csomagot húzott elő az egyik fiókjából.

– Boldog névnapot! – mondta, és két puszi kíséretében átadta a csomagot a meglepett Péternek.

– Ó, köszönöm! De én nem szoktam névnapot tartani, azt sem tudtam, hogy ma van!

– Én viszont igen – mosolygott Eszter. – Na gyerünk, bontsd ki!

Péter kissé zavartan kezdte kihámozni a papírból a valamit. Aztán szélesen elmosolyodott:

– Egy Ganésa! – kiáltott fel. – Nagyon köszönöm, kedvenc istenségem!

– Tudom, mesélted. Ezért is jött hozzád.

Péter a tenyerén tartotta az elefántfejű istent, a hindu mitológia egyik főistenét. Ganésa Párvati és Siva gyermeke volt. A legenda szerint egyszer megleste szüleit szeretkezés közben, és Siva észrevette. Haragjában levágta gyermeke fejét, és egy elefántfejet tett rá, hogy mindig emlékeztesse: az idő előtt szerzett tudás ártalmas lehet. Ganésát más néven az Akadályok Elhárítójának is nevezték.

– Gyere, itt fogsz lakni – vitte Péter a szobrot az íróasztala felett lévő polchoz. – Fő helyet kapsz.

Ganésa meg volt elégedve, Péter legalábbis úgy látta, hogy helyeslően mosolygott. Amikor Eszter elment a fürdőszobába, Péter leült a szoborral szemben, és így szólt:

– Kérlek, vigyél el Indiába! És ígérem, hazaviszlek.

Ganésa mintha bólintott volna.

Fotó: Laura Olsen Allaizu/Unsplash

Talán két hónap telt el a névnapi reggel óta, amikor Péter klinikai szobájában megcsörrent a telefon.

– Szervusz, itt Német István beszél.

– Szervusz, Pistám, hogy vagy, miben segíthetek?

– Semmiben, jól vagyok, köszönöm. Én szeretnék beszélni veled egy fontos és sürgős ügyben. Megtennéd, hogy meglátogatsz valamelyik nap az Akadémián?

– Amikor neked jó, Melyik nap legyen?

– Hát, ha neked is megfelel, akkor legyen holnap 11-kor. Nálam a szobámban. Rendben?

– Persze. Ott leszek.

Péter elgondolkodva tette le a telefont. Nagyon szerette Pistát, nagynevű akadémikus, a könyvtártudományok és a szociológia doktora, az Egyetemi Könyvtár főigazgatója. Valamilyen szinten barátságban voltak, ha nem is jártak össze gyakorta, ismerték és figyelték egymás életútját. Vajon mit akarhat? – morfondírozott Péter. – Valami új kutatás? Na, majd holnap kiderül. – Péter nem szeretett olyan dolgokon rágódni, amiket úgysem tudott megoldani.

Másnap mindenesetre enyhe izgalommal parkolt le az Akadémia előtt. A titkárnő régi ismerősként üdvözölte Pétert, nem is kérdezte, mit kér, már készítette is a dupla feketét tej nélkül, egy cukorral.

Ideje sem volt leülni, a titkárnő már intett is, hogy a főnöke várja.

– Péter, nem csűröm-csavarom, régen ismerjük egymást. Egy szívességet szeretnék kérni tőled.

– Parancsolj velem – felelte Péter.

– Tagja vagyok egy tudományos kutatócsoportnak mint társadalomkutató. Ez a csoport most Indiába megy, hogy a társadalmi rétegződést, a kasztrendszert és ennek fizikai és lelki hatásait vizsgálja az egyénre és a családokra. Nézd, te jóval fiatalabb vagy, mint én, erőd teljében. Péter, menj el helyettem Indiába!

Péter azt hitte rosszul hall:

– Professzor úr, ez igazán nagy megtiszteltetés és lehetőség! De én nem vagyok társadalomkutató.

– Tudom, te pszichológus-pedagógus vagy, de szociológiát is végeztél. Teljesen rendben van a dolog ebből a szempontból. Én már megemlítetten a csoportnak, semmi kifogásuk nincs a személyed ellen. Januárban lenne az indulás. tehát lenne bő öt hónapod felkészülni, megkapni a szükséges oltásokat.

– Mennyi időre kellene kimennem? – kérdezte Péter szinte automatikusan, mert lelkében már Indiában járt, épp a Gangesz felett.

– Nézd, ez egyéves kutatás lenne. Nem mondom, hogy kevés. – A professzor pár pillanatig hallgatott. – Elvállalod? – kérdezte, aztán belekortyolt teájába. – Vagy kérsz gondolkodási időt?

– Nem kérek. Örömmel vállalom, professzor úr! – mondta Péter, és legszívesebben az öreg nyakába borult volna.

– Remek. Ezzel nagy szívességet teszel nekem. Tudod, én már nem szívesen vállalkoznék ilyen nagy útra. Hát örülök – kelt fel a foteljéből a professzor.

Péter is felállt, kissé kábultan nyújtott kezet.

– Minden részletet átküldök neked, és megadom a csoport vezetőjének az elérhetőségét. Bár úgyis ismered Dénest.

Péter bólintott. Nemcsak ismerte, igen jóban is voltak az említett szociológussal, több közös projektjük is volt az elmúlt évek során.

Az utcára lépve Péter megállt, nekitámaszkodott egy fának, és az égre nézett. Még mindig nem hitte el, amit hallott. Aztán eszébe jutott a szobor, és rohant haza. Rögtön leült az íróasztalához, és maga elé tette Ganésát.

– Köszönöm! – mondta neki komolyan. – És ahogy megígértem, velem jössz. Hazaviszlek. Ott hagylak, ahol akarod.

Ganésa elégedetten mosolygott.

Péter hirtelen felébredt. A Dekkán-fennsík egyik turista-ashramjában szálltak meg, forró éjszaka volt. Tudta, hogy nem véletlenül ébredt fel, mindig jó alvó volt, átaludta az éjszakákat. Azt is tudta, hogy Ganésa ébresztette fel. Kezébe vette hát, belebújt mokaszinjába, és elindult az egyetlen keskeny úton, ami az ashramból a fennsík felé vezetett. Jó félórája mendegélt, amikor egy mécsest látott világítani az éjben. Ahogy közelebb ért, látta, hogy egy kis Siva-szentély van előtte. Rögtön tudta, hogy Ganésa ide akart jönni. Kinyitotta a rácsos ajtót. Bent ült Siva, uralkodón, méltóságteljesen. Péter fogta Ganésát, és a papája lábához ültette. Búcsúzóul még hosszan a szemébe nézett, és elmosolyodott. Intett, és kiment a szentélyből. Tudta: Ganésa hazaért.

– Így van jól – gondolta némi szomorúsággal, mert érezte, hiányozni fog neki az elefántfejű isten.

Még egyszer visszanézett: a mécses már nem világított.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!