Az Athenaeum-székház – Egy sajtóbirodalom tündöklése és bukása

Vajay Zsófia

Nyomda, könyv- és lapkiadószentély, a magyar aranypolgár szabadelvű sikerlapjainak műhelye, amit elragad a jobb- és baloldali népharag – így szól egy mondatban a Rákóczi út 54. alatti Athenaeum-székház története.

1910-1939: TÖMEGMÉDIA

„A Kalendáriumtól Az Est olvasóivá emelkedett a magyar falu. Egyszerre csak a hivatalosan művelt népámítás helyett első kézből vett információkkal, az európai sajtóban is legelső színvonalú hírszolgáltatással kötött benső kapcsolatot a tanyák népe.” Móricz Zsigmond

A múlt század első évtizedeiben, a még nem szocialista realistává betonozott árkádok alatt, az épület alján lévő üzletsornál gyakran összefuthattunk volna Molnár Ferenccel, Szép Ernővel, Bródy Sándorral, Kosztolányival, Móriczcal, Karinthyval, és persze a tulajdonos főszerkesztőt, Miklós Andort, és híres-hírhedt feleségét, Gombaszögi Fridát is láthattuk volna, ahogy Rolls-Royce automobiljukkal megérkeznek az Athenaeum székházba.

Az Athenaeum-székház 1899-ben

A Pesti Napló és a Magyarország mellett egy olyan bulvárlap működött itt 1910-től 1939-ig, amelynek tudósításaira világszerte hivatkoztak a mérvadó lapok, amely fénykorában napi 500 000 példányban jelent meg, és amelynek többek között a felsoroltak írták az irodalmi mellékletét. Az épületben páratlan technikai felszereltséggel, közel száz írógéppel, a legmodernebb telefontközponttal és nyomdatechnikával dolgoztak. Az Est tudósítói a világ minden fontos városából küldték a legfrissebb híreket, kora délután pedig a frissen nyomtatott példányokat – havonta 2500 mázsa papír fogyott a nyomdában – vonatok vitték az ország minden településére. A legkisebb faluban, de a legelőkelőbb szalonokban, sőt, a kuplékban is kitárgyalták, hogy „ma Budapesten, az áll Az Estben, hogy tönkrement a Weiss, a Kohn”, vagy „hogy nagy a hagymakrach Makón”. (Márkus Alfréd–Harmath Imre: Halló! Ha ló nincs, a szamár is jó)

1913: MEGTILTANI NEM LEHET?

„A tiltó rendelet Az Est népszerűségét a lap által soha nem remélt mértékben fokozta, oly reklámhoz nyújtott segédkezet, melyet ezen jól megcsinált újság alaposan kihasznál a saját javára.” (Pécsi Napló 1913. június 12.)

Így aztán nem csoda, hogy amikor Lukács László, a lapban igen gyakran pellengérre állított volt miniszterelnök rendelettel megtiltotta Az Est utcai árusítását, már-már „forradalmi” helyzet alakult ki az egész országban. A szarvasi főszolgabíró például elkoboztatta a vasútállomásra érkező Az Est példányait, ám „a törvénytelen eljárás annyira felbőszítette a lapot váró közönséget, hogy csak a jelenlévő csendőrök mentették meg az inzultusoktól”.

Az Est árusítása a rendes utcai terjesztés betiltása után – rikkancsok egy autó mellett. Fotó: Révész és Bíró, 1913. június – Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár

Budapesten és vidéken is tüntettek az olvasók, visszakövetelték a rikkancsokat és az akkori Facebook-hírfolyamot, a napi hírbetevőt jelentő újságot.

Alkalmunk volt meggyőződni arról – áll a Pécsi Napló fent idézett cikkében –, hogy a tiltó-rendelet után a rendes példányszámnál naponta 60,000-rel többet kapkodott szét »Az Est« hálás közönsége. Üzletekben, kávéházakban tekintélyes ellenzéki vezéremberek, kiváló írók maguk vállalkoztak »Az Est« árusitására.”

Az Est fotósai országszerte megörökítették a felháborodást.

Csődület Az Est kiadóhivatala előtt – Budapest, 1913. június – Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár
Emberek „Az Est a betiltás dacára mindenütt kapható” feliratú zászlóval a lap kiadóhivatala előtt – Budapest, 1913. június – Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár

1929: TÁRGYI BIZONYÍTÉK

„A szerkesztőség lüktető élete elevenedett meg azokban a jelenetekben, amelyeket nálunk fotografáltak a »Rabmadár« című film számára.” (Az Est 1929. június 24.)

A Nemzeti Filmintézet honlapján is látható filmrészletben, ahol egy jelenetben Szabó Lőrinc is feltűnik, a riporter lapzárta előtt betelefonál egy hírt. A hír végigrobog az írógép billentyűin, a lap szerkesztőjén, a nyomdán, rotációs gépeken át az újságárusig. A rikkancsok százai kiabálják néhány perccel az esemény után: — Az Est! Az Est!”

Az Est-konszern nem először került közelebbi kapcsolatba a filmezéssel. 1918 tavaszán indult az újság mozgóképes melléklete, az Est Film. Az ország minden pontján dolgozó tudósítók kamerát ragadtak, és mindent rögzítettek, ami érdekes lehet. A forgatott anyagokat akár már 24 órán belül vetítették is a mozikban, a közönség legnagyobb örömére. Az első világháború végén, az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején készült húsz Est Filmhíradó összes tekercse fennmaradt – Horthy rendőrségének köszönhetően. A lefoglalt filmeket nyomozati anyagként kezelték, és a filmkockák tárgyi bizonyítékként szolgáltak számos kommunista forradalmár perében.

1939: CSAK ÁRJÁNAK JÁR

„Képviselőtársaim nagyon jól tudják, hogy cselekvő részünk volt az Athenaeum átállításában, a Miklós Andor-féle sajtó megfojtásában.”(Incze Antal országgyűlési képviselő 1942-es felszólalása)

1939. szeptember 13-án az adóhivatal társzekerei álltak meg az Athenaeum épülete előtt, és felpakoltak mindent, ami mozdítható: írógépet, csillárt, bútort, a padlón lévő ócska szőnyeget is. Az újságírók a földön fekve, egymás hátát használva asztalnak fejezték be az aznapi számot. Ha kölcsönbútorral próbálták pótolni az elhurcoltakat, azonnal megjelentek a végrehajtók, és azokat is elvitték. Három nap alatt 47 stráfkocsi fordult a székház előtt.

Miklós Andor 1933-as halála után özvegye, Gombaszögi Frida örökölte a sajtóbirodalmat. A puszta tény, hogy egy nő vezeti az ország legbefolyásosabb médiavállalatát, már önmagában kuriózumnak számított a harmincas években, de a folyamatos támadások valódi okát maga az Est-lapok elnöknője fogalmazta meg, amikor a háború után rendőrségi feljelentést tett a jogtalanul elvett vagyon visszaszerzéséért:

„Reményi-Schneller pénzügyminiszter beszámolt a minisztertanácsnál arról, hogy végre megtalálta a módját, hogyan lehet Az Est-lapokat a kormány szolgálatába átállítani, és az Athenaeum nyomdát keresztény kézbe juttatni… Nem lehet tűrni, hogy nekem, zsidó asszonynak három napilapom legyen és olyan nyomdám, amely a közvélemény kialakítására befolyással bír. Minthogy pedig olyan bonyolult az adórendszerünk, hogy minden vállalatra rá lehet sütni az adócsalás vádját, Schneller azt közölte minisztertársaival, hogy adócsalás címén lefoglaltatja és transzferáltatja a lapok valamennyi felszerelési és berendezési tárgyait, […] folyamatosan megismétlődő bírság kivetésével fog engem rákényszeríteni arra, hogy a lapokat és a vállalatot neki adjam át.”

1936. Fotó: Fortepan/Magyar Bálint

Minden eszközt bevetett a jobboldali hatalom. Megszerezték a lap betűkészletét, és egy ál-Estet nyomtattak kommunista cikkekkel, hogy végképp hiteltelenítsék a lapot. Az Est utolsó száma 1939. november 17-én került ki a nyomdából. Másnaptól az előfizetők a Pest című lapot kapták, az eladási példányszámok egészen alacsonyra zuhantak.

1946-ban a sajtó nem fogadta túl lelkesen, amikor a bíróság Miklós Andorné tulajdonjogába helyezte vissza a vállalatot: „A botrányos ítélet ellen az Athenaeum perorvoslatot nyújt be, mivel a munkásság nem nyugszik bele, hogy a fasizmust kiszolgálók most ismét a kezükbe kaparintsák és a demokrácia ellen használják fel ezt a fontos üzemet.” (Szabad Nép 1946. június 15.)

1948-ban lezárult a per, az államé lett minden, Gombaszögi Fridától, a burzsoá csökevénytől elvették még az ingatlanjait és a budapesti színpadot is. Élete végén társasági viselkedést taníthatott a főiskolán.

2020: RÉGI DICSŐSÉGÜNK

„A háború utáni megbízható mélyrepülés a Népszava székházfoglalásával kezdődött – Pallas Athéné helyett egy jól termett vörös csillag »égisze« alatt.” (Mesélő házak 2015)

Egy egész alakos Pallas Athéné-szobor került ismét a néhai Athenaeum-székház tetejére 2020 nyarán, pont úgy, mint 1898-ban, az épület átadásakor. Annak idején arany betűkkel hirdette a cég nevét a felirat: Athenaeum, azaz Athéné istennőnek szentelt hely, ahol a harcos istennő védelmezheti a bölcsességet, az igazságosságot és a művészeteket.

1945-ben, a védelmező szoborral együtt eltűnt egy média-univerzum, az újságírás pótolhatatlan korszaka. A nagy műgonddal felújított homlokzat az épület fénykorát idézi, de Athéné ma már csak az orosz tulajdonban lévő Netizen Hostel vendégeit veheti védelmébe. Ha elsétálunk a Rákóczi úti épület előtt, emlékezzünk egy független újság hitvallására: „Senki se lehet olyan nagy, vagy olyan gazdag, hogy AZ EST ne mondja meg róla az igazságot, és senki sem lehet olyan kicsiny és szegény, hogy AZ EST meg ne hallja szavát.”

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 1

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.