„ Nagyanyám ott volt Trianonban ”

Eleonóra (kép forrása: Facebook/ N. Trifon)

Tardos János

Dunának, Oltnak egy a hangja,
Morajos, halk, halotti hang.

Ne legyünk túl naivak, a mottóban szereplő „Oltnak” szó miatt nyilvánvaló, hogy a Facebook élből letilt majd egy vagy két hétre, de úgy kell nekem, mit okoskodok itt. De ez csak mellékszál, másról akarok most mesélni.

Egy általam régóta kedvelt francia folyóirat, a Courrier de l’Europe centrale decemberi számában olvastam egy kedves kis visszaemlékezést a balázsfalvi határozatokról, Trianonról, a bécsi döntésről, na meg Ceaușescuról, vagyis az erdélyi kérdésről – ezúttal román nézőpontból.

Nem fogom itt Nicolas Trifon francia nyelvész teljes családtörténetét elmesélni, de persze Romániában született, Bukarestben, 1949-ben. Tény viszont, hogy már vagy 44 éve, 1977 óta Párizsban él, ahol eléggé elfranciásodott. De már korábban, talán éppen Budapesten, a hatvanas-hetvenes években elkezdett róla lekopni az a vad magyarellenes nacionalizmus, ami talán 1848 óta, talán még régebben kezdett éket verni az Erdélyben élő különféle népek közé.

Trifon régi román–szász vegyes családból származik, és felmenői között voltak korai internacionalista kommunisták, nacionalista és szocialista feministák, mint a nagyanyja, akiről itt most pár szót ejtünk majd, és persze a szülei, egyszerű román értelmiségiek, akik a magyarellenességet ha nem is az anyatejjel, de az első tejeskávéval már korán magukba szívták.

Tekintve, hogy mi itt az Óhazában erről nem sokat tudunk, most idemásolok egy bekezdéstöredéket a Wikipédiából: „Az 1848-ban Kolozsvárott összehívott országgyűlés kimondta Erdély unióját Magyarországgal (ahogyan azt a 12 pontban Petőfiék is már követelték). Ezen az országgyűlésen a magyar képviselők voltak többségben, a románok és a szászok, vagyis Erdély többi lakói csak csekély számban szavazhattak. Így ők végül nem is voltak hajlandóak elfogadni ezt a határozatot. A románok ezután 1848. május 15-étől háromnapos nemzetgyűlést tartottak Balázsfalván, ahol megállapodtak, hogy fegyveresen szembeszállnak a magyarokkal.” Ebből később számos, itt nem tárgyalandó további konfliktus származott, halottak, sebesültek és egyéb mogorvaságok, amelyek kitartottak, ha úgy tetszik, egészen máig.

Visszatérve Trifon családjára: egyik nagyanyja, Eleonóra Leményi-Rozván román apától és szász anyától született 1885-ben Szelistyében, a szász Nagyszebenben töltötte gyermekkorát, majd Kolozsvárott, Budapesten és Genfben végezte felsőbbfokú tanulmányait. 1908-ban avatták a filozófia és a francia irodalom doktorává, s a kor haladó szellemének megfelelően hamarosan harcos szocialistaként és feministaként kezdett publikálni a korabeli baloldali magyar folyóiratokban. Első férje, az a bizonyos Rozván, akitől a fél neve is származik, internacionalista szocialista, később kommunista volt (míg, jóval később, már a válásuk után, Sztálin a szovjetunióbeli emigrációja alatt, 1938-ban agyon nem lövette).

A nagymama (kép: Facebook/N. Trifon)

Erről a szomorú epizódról Trifon bukaresti gyerekkorában még nemigen hallott, de édesanyja, vagyis Eleonóra lánya annál többször emlegette, hogy a politizáló nagymama büszkén részt vett az 1920-as trianoni aláírási ceremónián, amikor Erdély visszatért Románia kebelébe.

Hogyan történt ez? Hát úgy, hogy az első világháború után, 1918-ban, miután harcos feminista fellépésével hírnevet és népszerűséget szerzett magának, a magyarországi szociáldemokrata párt színeiben beválasztották a román nemzeti tanácsba, ahol a munka- és egészségügy felelőse lett. Mint ilyen, december 1-jén ő is részt vett a gyulafehérvári román nagygyűlésen, ahol kimondták Erdély (valamint a Bánság, a Partium és Máramaros) egyesülését a Román Királysággal, legalábbis egy deklaráció erejéig. Az már csak hab a tortán, hogy érdemeire és régi erdélyi felmenőire tekintettel meghívták Trianonba is, a békeszerződés aláírási ceremóniájára, ami a magyaroknak gyásznapja, a románoknak viszont győzelmi parádéja lett.

A békeszerződés aláírása után a magyar delegáció távozik a Nagy-Trianon palotából (Forrás: MTA/Wettstein-hagyaték)

A dolog – mint utóbb kiderült – azért mégsem zajlott le ilyen egyszerűen és zökkenőmentesen, még ha erről sokáig nem is nagyon beszéltek a családban. Tény azonban, hogy az 1918 decembere és 1920 júniusa között Erdélyt ideiglenesen kormányzó román Nemzeti Tanácsban a szociáldemokraták hamarosan kisebbségbe szorultak, s miután meggyőződéses köztársaságpártiként nem voltak hajlandóak a román király neve említésekor felállva tiszteletet adni neki, le kellett mondaniuk minden korábban elnyert funkciójukról. (Lemondásuk másik oka az volt, hogy akkoriban nem tudták a Tanáccsal elfogadtatni a nők általuk követelt választójogát sem.)

Szóval trianoni meghívás ide vagy oda, a román szociáldemokraták, és köztük a nagymama, hiába voltak mindig is Erdély Romániával való egyesülésének lelkes hívei, hamar kiszorultak Nagy-Románia későbbi politikai életéből. És végül így, marginalizálva élték meg életük nagy sokkját, az 1940. augusztus 30-án, Ribbentrop és Ciano döntőbíráskodása nyomán megszületett második bécsi döntést, amely Észak-Erdélyt visszajuttatta a Magyar Királyságnak, ha csak rövid időre is.

A Bukarestben született és ott nevelkedett Trifon gyerekkorában egyetlen magyar szót sem hallott, fejét az iskolában és a katonaságnál zsigeri magyarellenességgel tömték, s nem gondolkodtak másképp erről a kérdésről kortársai és barátai sem. Sőt, még Nagyszebenben született és iskoláit Kolozsvárott végigjárt édesanyja is váltig tagadta, hogy akár egy szót is értene magyarul.

Egészen addig, míg egyszer csak, egy budapesti turistaútjuk során, konfliktusba nem keveredtek egy villamoskalauzzal, s szorult helyzetükből csak anyja hosszas magyarázkodása után szabadulhattak.

Aztán Trifon is hozzánk, Magyarországra jött tanulni, majd végül Ceaușescu nacionalista diktátor elől a párizsi Sorbonne falai közé menekült.

Ennyi a történet, amihez a szerző még annyi aktualitást hozzáfűzött: ő otthonról hozott nacionalizmusát, eredeti magyarellenességét már a hatvanas évek vége felé szerencsésen legyőzte, s hiába tartott ki ez a nemzeti érzelem Romániában sokáig, még az 1989-es forradalom után is, ő most a párizsi román fiatalok között azt tapasztalja, hogy rájuk ez az évszázados méreg már nemigen hat.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!