Popper Gábor

Kapcsolatok, játszmák, és egy csipetnyi varázslat – Popper Péter mindezeknek szakavatott ismerője volt

Mit veszel fel, drágám? – kérdezte Klári, miközben törülközőt csavart frissen mosott hajára.

– Fekete garbót, zakót, és az új fekete nadrágot – felelte Péter, lapozva egyet a könyvben, amit a fotelben elnyúlva olvasott.

– Miért mindig a fekete? – kérdezte Klári. Alacsony, fekete hajú és szemű, életvidám nő volt, szerette a harsány színeket. Le sem tagadhatta volna az ereiben csörgedező roma vért, egyik nagymamája volt cigány származású. Igen művelt, magasan képzett gyógypedagógus volt.

Péter vállant vont.

– Szeretem. Nem kell állandóan azon aggódnom, mennek-e a színek, minták egymáshoz.

– De öregít.

– Nem baj, szívem. De kényelmes – mosolygott Péter.

– Végül is, ha te jól érzed magad benne… – Klári leült a tükör elé hajat szárítani és fésülködni.

Nyolcra voltak hivatalosak egy összejövetelre. A társaság jónak ígérkezett, barátok, kollégák, azok oldalbordái, meg még ki tudja? Rendszeresen összejártak, hol egyiküknél, hol másikuknál találkoztak. Előfordult, hogy nyaralni is együtt mentek, a Balatonon volt állandó helyük. A mag, négy-öt pár, az állandó volt, és ebbe a magba Péter is beletartozott. Most éppen Klárival, de hát Péternek már volt két félresikerült házassága. Bár jól megvoltak, Péter nem mert újra az oltár elé menni, neki tökéletesen elég volt az együttélés mindenféle papír nélkül. Jól megvoltak így is egymással.

– Mackó, készülődj már! – szólt kedvesen Klári. – Mindjárt fél nyolc. Ha lehet, ne késsünk sokat!

Ma valahogy szívesebben maradt volna otthon. Az igazság az volt, hogy Péter is vágyott a társaságra, de eredendő lustasága most felülkerekedett. Télen különösen behúzódós volt, ezért is kapta a Medve–Mackó becenevet. Érdekes módon minden partnere előbb-utóbb így hívta. Péter mindig a nevükön szólította a partnereit, egészen addig, amíg kissé már feledékeny mamája az éppen aktuális barátnőjét az előző három nevén szólította, akkor Péter azt javasolta, hogy az egyszerűség kedvéért hívjanak ezentúl mindenkit Mókuskának.

Péter megborotválkozott, illatosította magát és felöltözött. Nyakába akasztotta az állandóan hordott hamszát, a héber amulettet. Fésülködésre nem kellett sok időt szánnia, nagyon korán kopaszodott, már oldalt és hátul kellett csak lesimítania a maradékot.

– Kész vagy, szívem? – kérdezte Klárit.

– Egy perc, és mehetünk – Klári még igazított egyet a haján. Nagyon csinos volt: kivágott, szürke blúz és rövid, fekete szoknya volt rajta, neccharisnyával, magas sarkú körömcipővel. Hosszú, fekete haját piros szalaggal fogta össze. Péter legeltette egy kicsit a szemét, és hirtelen egész máshoz lett volna kedve, mint elmenni otthonról.

– Te vezetsz? – kérdezte Klári.

– Persze – felelte Péter. Amúgy is szeretett vezetni. Ha nagyon elfáradt az írásban vagy a tanításban, volt, hogy akár éjjel is beült az autójába, és nekieredt az országútnak. Pihentette a vezetés, rendezni tudta a gondolatait, vagy verseket mondott közben. Később, amikor már a fia nagyobb lett, gyakran elhívta ezekre az éjjeli autózásokra. Miután nem éltek együtt, ezek remek alkalmak voltak a beszélgetésekre. Játszottak is: egyikük elkezdett egy verset, a másiknak folytatnia kellett. Aki nem tudta, zálogot adott.

Alig múlt negyed kilenc, mikor leparkoltak, és felmásztak az első emeletre. Becsengettek és – bár már sokadszor jártak itt – elnevették magukat. Zoliék csengőhangja az Internacionálé első sorának dallama volt. Nem mintha Zoli megrögzött kommunista lett volna, sőt, de valami morbid ötlettől vezérelve ezt szereltette be. Judit nyitott ajtót, csinos volt, mint mindig. Magas, szőke, zöld szemű nő volt, majdnem magasabb a férjénél, vigyázott is, ha együtt vannak, ne vegyen fel túl magas sarkú cipőt.

– Befelé! – invitálta őket a puszik után.

Úgy látszik, senki sem akart sokat késni, már majdnem együtt volt a társaság. 

Elvegyültek a beszélgetők között, halk háttérzene szólt, táncolni még senki nem táncolt, ahhoz korán volt. Igaz, egyikük sem volt nagy táncos, többre értékelték a beszélgetéseket. Péter felmarkolt egy pohár paradicsomlét, ha tehette, mindig ezt ivott. Klári egy édes Martinit szopogatott, miközben lecsekkolta az egyik pszichológusnő ruháját.

Ennél rövidebb már nem is lehetne – gondolta –, kis cafka! – tette még hozzá mintegy summázva a véleményét. Amúgy joggal fújt rá, a kis hölgy többször is éreztetni próbálta Péterrel, hogy nem közömbös a számára. Klári egy darabig mulatott rajta, de az utóbbi időben már kezdte idegesíteni. Óvatosan érdeklődött utána, megtudta, hogy elvált, egyedül él, nem csoda hát, hogy szemet vetett a neves kollégára. Klári a nevét is megtudta: Viola. Micsoda régimódi egy név – gondolta kicsit kárörvendően Klári, miközben elfordult a hölgytől, és Pétert kereste a szemével. A férfi már a társaság központja lett, nem tagadta meg önmagát. Bármilyen társaságban rövid idő alatt ő lett a központ. Remekül tudott anekdotázni, kiváló humora volt, Klárit is ez ragadta meg többek között. Érdekes – gondolta a férfit figyelve –, egyes pasasoknak elég a külső sárm, már hódítanak is. Klári pontosan tudta ezt, és azzal is tisztában volt, hogy oda kell figyelnie a férfira, és magára is, ha meg akarja tartani.

Odament Péterhez, aki éppen egy történet közepén tartott. Rámosolygott Klárira, és szabad kezével átölelte. Klárinak ez nagyon jól esett, kereste is tekintetével vetélytársát, de nem látta sehol. Aztán hirtelen megpillantotta: egy fotelben ült, keresztbe tett lábbal, egy pohár itallal a kezében, és kihívóan nézte Pétert. Kláriban felment a pumpa, de kifelé mosolygott, remekül tudta palástolni érzéseit. Úgy érezte, kimegy a mosdóba, lehűti az arcát, attól a lelke is megnyugszik kicsit. Elindult a mosdóba.

Péter utánanézett, kedvtelve futtatta végig a szemét Klári alakján, aztán hirtelen elkomorult: a szobából kivezető ajtó két félfája között boka magasságban egy kötél feszült. Még négy lépés és Klári biztos, hogy rettenetes nagyot esik mindenki szeme láttára, pohárral a kezében. Gyorsan körülnézett és meglátta Violát, amint gonoszul mosolyogva figyeli Klárit, ahogy közeledik az ajtóhoz. Péter azonnal rájött, hogy a kötelet Viola feszítette ki, erre használva igen erős energiáit.

A férfi visszanézett az ajtó felé, koncentrált, behunyta a szemét, jobb kezének hüvelyk-és középső ujjával csettintett egy alig halhatót. A kötél remegni kezdett és aláhullt a padlóra. Klári ebben a pillanatban ért oda és akadálytalanul továbbhaladt a mosdó felé. Ahogy Péter ránézett Violára, először a dühtől eltorzult arcvonásait látta. Aztán Péterre nézett, aki alig láthatóan megcsóválta a fejét. Viola ellazította arcizmait és bocsánatkérő mosolyra húzta a száját. Péter amennyire tőle tellett megvetően nézett rá, aztán egyszerűen hátat fordított neki. A visszatérő Klárit látványosan átölelte és megcsókolta, aki nem tudta mire vélni ezt a szokatlan érzelmi kitörést. Amint kibontakozott Péter öleléséből, azonnal Violát kereste a tekintetével. De a nő már nem volt a lakásban. Péter figyelte Klárit, és ahogy találkozott a tekintetük, mindketten elmosolyodtak. 

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!