Barátkozás izomból

Fotó: Gaelle Marcel/Unsplash

Schmideg Ádám

Soha nem értettem a táplálkozás körüli hercehurcát. Ha gusztán néz ki a rántott csirkecomb, befalom, viszont a tányéron hagyom a sóskafőzeléket, az olyan undi, hogy megkóstolni sem merem. Anya valamit magyarázott a vitaminokról, és hogy nem lehet felnőni kakaós csigán. Éveken át kitartottam a magam igaza mellett, minek erőltetni, ha nem kívánja a szervezetem. Lám, mégis felnőttem a végén. Azt a pici pocakot majd ledolgozom egyszer. Ugyanilyen a barátkozás is. Az egyik sráccal buli együtt játszani, vele megosztom a dömpert, egy kört ő használja, egyet én. A másik srác hisztis és hülye, szerintem az óvónéniknek is a bögyében van. Sima ügy: az elsővel barátkozni fogok, a másodikat megverem.

Ez a dinamika működött évtizedeken át, étkezésben, barátságban egyaránt. Aztán kiköltöztünk Hollandiába, a barátaim pedig otthon maradtak – leszámítva persze azokat, akik már korábban leléptek nyugatra. A hátrahagyottakkal és máshol élőkkel napról napra vékonyabb a szál. Hiába követem a Facebook torz tükrében, merre járnak, már nem vagyunk egymás életének alkatrészei, hiába Messenger, hiába Zoom. Itt helyben kell megtalálnom azokat, akiktől, ha kell, kölcsönkérhetem a dömpert vagy az ütvefúrót. A különbség csak annyi, hogy most nincsen néhány évtizedem ezeket a kapcsolatokat felépíteni.

Hadd mutassam be a jelöltjeimet!

Háti Henrikkel együtt programoztam, egymás mellett állt az akkor menőnek számító, két böhöm monitorunk. Együtt jártunk dohányozni a teraszra, többször végighallgattam a terveit, hogy egyszer majd Hollandiába költözik. Aztán meglépte. Évekig nem kerestem a társaságát, nem találtam olyan szórakoztatónak, annyi épp elég volt belőle, amennyi egy cigiszünetbe belefért. Most viszont hirtelen felértékelődött. Öt évet töltött a helyszínen, ami hatalmas tapasztalat, ráadásul nem olyan messze, Harlemben lakik, fél óra tőlünk vonattal. Néha meglátogatjuk családilag, elsörözünk a hátsó kertben, leporoljuk a közös emlékeket.

Koffer Katával majdnem lefeküdtem egy bölcsészbulin. Édes teremtés, bár irtó sokat beszél, elkezd egy sztorit a gyerekek ovijáról (ikrei vannak, ami meg tud lékelni egy anyagilag amúgy stabil családot), és kilyukad ott, hogy leértékelés van a drogériában, de vigyázni kell, mert nem minden színre vonatkozik. Elég közel laknak, húsz perc biciklivel, de csak másfél évvel járnak előttünk, ami nem annyira értékes tudás. A férje nem magyar, ami pluszpontot jelentene, de sajnos nem is holland, ez pontlevonás; eredetileg svájci, ami magasabban van az itteni társadalmi létrán, mint a közepesen gáz kelet-európai (hogy ne említsem az indiai és suriname-i bevándorlókat). Ez a társadalmi létra persze a helyiek szerint nem létezik.

Fotó: Hanna Busing/Unsplash

Bőrönd Balázs Rotterdamban lakik, ezért ritkán találkozunk személyesen, ám roppant aktív a közösségi médiában, tagja számos helyi Facebook-csoportnak, hollandul is beszél. Hátránya, hogy nincsen gyereke, így nem szervezhetünk vele közös családi programot, vagy legalábbis akkor szórakoztatni kell a saját gyerekeinket, ami az élményből jócskán levon. Adóügyekben tájékozott, ez hasznos, de a gyerek iskolai elhelyezésében nyilván nem tud segíteni. A feleségem szerint Balázs arrogáns, így kapcsolatom vele havi egy telefonra szorítkozik.

Beatrice Bagaglio-ék Milánóból költöztek ide. A játszótéren a kölykeink olyan remekül fociztak együtt, hogy rögtön elkértem a telefonszámát, szabadkozva, hogy ilyen rámenős vagyok. Néhányszor írtam neki WhatsAppon, de csak egy hét késéssel reagált, és nem is haladt előrébb a kapcsolatunk egészen addig, amíg a gyerekek egy csoportba nem kerültek a suliban. Azóta néha összefutunk az iskola előtt, ciao-val indítok, hogy a közelség látszatát csempésszem a viszonyunkba, majd elcsevegünk angolul. A fiam már nem akar a kis Luigival focizni, szerinte béna, így a szülők közötti barátkozás megrekedt, mielőtt igazán elkezdődött volna.

Leo van Luggage kollégám a cégnél, ő az egyetlen holland a sok lengyel és bolgár között. Huszonhárom éves, anyjával lakik egy Hilversum melletti faluban, reggelente 35 percet vonatozik. A munkán kívül kevés a közös témánk, másféle zenét hallgat, mint én; nemigen olvas, a világot Netflix-sorozatokból építi fel magának. Péntek este menetrendszerűen elszív egy spanglit a haverjaival az irodaház előtti téren, utána a Paradisóban vagy a Melkwegben csapatják hajnalig. Egyszer lekísértem a térre, próbáltam velük jópofizni, persze angolul, mert hollandul még csak annyira nyökögök, hogy megkérdezzem a boltban, hol az étolaj, de a választ már csak a gesztusok alapján értelmezem. A srácok átváltottak angolra a kedvemért, elmeséltek egy sztorit, amin irtóra röhögtek, nekem nem jött le a poén. Végül nem fokoztam tovább a kínos helyzetet, elköszöntem.

Ezzel az öt emberrel ápolom a kapcsolatot, hátha kisül belőle több is. Úgy tekintek magamra, mint kockázati befektetőre, aki párhuzamosan futtat egy csomó vállalkozást, tudva, hogy a legtöbb úgyis bedől, de amelyik megmarad, az bőven fog hasznot hajtani. Nyilvántartást vezetek a születésnapjukról, hogy felhívjam őket gratulálni, és beírom a naptárba, mikor esedékes a következő találkozó. 

Néha elszégyellem magam, hogy milyen számító lettem, elhagytam spontán és hiteles énemet. Máskor meg úgy látom, ez a felnőtt viselkedés, kiábrándító és praktikus. Korábban, otthon (az itthon és otthon közötti különbségről majd külön írok egyszer) nem tettem ilyet, azzal barátkoztam, akiben éreztem a szikrát, és csak akkor, amikor úgy hozta a kedvem.

Ma már tudom, hogy a kakaós csigára oda kell figyelni, ahogy az általa növekedő pocakra is. Huszonévesen lecsúsznak a kilók, nem kell semmi extrát tenni érte. Ma már inkább csak a közepét eszem ki, ahol legsűrűbb a kakaó, a többit mintegy nagyvonalúan meghagyom a gyerekeknek. Ugyanilyen a barátkozás is: egy bizonyos kor fölött ápolni kell, akár izomból. Megyek, fel is hívom Balázst. Vagy előbb küldjem el ezt az írást Katának?

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!