Fotó: Kleb Attila Képszerkesztő: Bielik István Szöveg: Dési János
Kleb Attila fotóssal, koncertszervezővel a portréiról beszélgettünk.
Hogy lesz valaki modell nálad? Lehet jelentkezni, vagy te választod ki, akit le akarsz fotózni?
Vannak, akik megkeresnek, hogy fotózzam őket, és vannak, akiket én keresek meg. Mert a személyiségük vagy az arcuk érdekel.
Mi az, ami felkelti a kíváncsiságod egy emberben?
A különlegesség talán. Amikor izgalmas valaki. Nem a klasszikus szépséget keresem. Sokkal inkább az egyéniséget.
Az fontos, hogy akiről portrét csinálsz, híres ember legyen?
Nem, nem. Persze a kiállításomon elsősorban híres emberek portréi voltak láthatóak. És azért én nagyrészt művészekről, színészekről, zenészekről, készítek fotókat.
Te nemcsak fotózol, hanem koncerteket is szervezel kitűnő, nemzetközi hírű zenészekkel. Amikor tervezel egy koncertet, akkor eszedbe jut, hogy hú, ezt azért is akarom összehozni, mert nagyon jó portréalany lesz?
Sokszor egybeesik a fotózás és a koncertszervezés. Talán már eljutottam oda, hogy akiket meghívok koncertezni, többségében tudják, hogy fényképezek. Végül is ez a nemzetközi dzsesszvilág nem olyan hatalmas. Van, aki már a reptéren, amikor megyek elé, megkérdi: engem is le fogsz fényképezni? A backstage-ben, a koncert után szoktam fotózni, nincs sok idő rá, nagyon izgalmas dolog.
Sokszor valószínűleg olyan embereket, akikről már egymillió képet készítettek a világban. Akiket már agyba-főbe fényképeztek.
Én mindenkit próbálok úgy lefotózni, úgy megmutatni, amilyennek én látom, vagy amit én képzelek róluk.
Miért fekete-fehérek ezek a képek?
Szerintem a portré alapból fekete-fehér. Ahhoz, hogy színes legyen, nagyon nagy különlegesség kell, ami valami extrát ad hozzá. Például ilyen Steve McCurry világhírű képe, az afgán lányról.
Sokat exponálsz, amikor egy-egy portrén dolgozol?
Nem. Gyorsan dolgozom. Koncertek előtt előfordul, hogy csak öt percem marad, általában tíz-tizenöt kocka készül, több nagyon ritkán.
Kocka? Csak azért mondod ezt, mert régen a filmnél így hívtuk, vagy még mindig filmre dolgozol?
Digitális kamerát használok, de valóban a filmre szocializálódtam. A kocka – mint szó – megmaradt.
Igaz az, hogy az első fényképezőgéped egy NDK Altix volt?
Igaz.
Nekem is. Én az apámtól kaptam.
Én is.
És még ez a gép sem vette el a kedvedet a fotózástól, pedig elég vacak darab volt.
Nem vette el, sőt! Bár hamar követte, azt hiszem, egy szovjet Zenit.
Szoktad nézni az alanyok reakcióit, hogy mit szólnak, mikor meglátják a képet?
Soha nem mutatom meg a képet, amikor fotózom őket, csak utána, amikor elküldöm nekik. Nem szeretem, amikor ott a kijelzőn elkezdik nézni, mert a fényképezőgép kijelzőjén teljesen mást látsz, mint amit utána a monitoron vagy akár kinyomtatva. Még úgy is, hogy én nem photoshopolom a képeket, csak a minimális alapbeállításokat igazítom ki.
Ezeknél a képeknél a nagy dobás az, hogyan világítasz, nem?
Egy lámpával világítok és nem is derítek, ez talán most már a névjegyemmé vált.
Ami nagyon más, mint a klasszikus, tankönyvi portréfotózás alapszabálya.
Bornai Tibort kellett fotóznom egyszer, és az MTI műtermét béreltük ki erre az alkalomra. Szegény néhai Horling Róbert fotóművész volt a műterem vezetője, aki elkezdett velem kiabálni, hogy mit képzelsz te, hogy egy lámpával világítasz, ráadásul derítés sincs! Mondtam, bocsánat, én itt bérlő vagyok, azt csinálok, amit én jónak tartok.
Horling Róbert pedig igazán tudott fényképezni, csinos, színes, csillogó-villogó képeket készített, sok reklámképet. De vissza a jelenbe. Most már újraéled a koncertszezon? Lehet ismét koncerteket szervezni?
Lehet, de nagyon más, mint a járvány előtt volt. A közönség még nem tért vissza teljesen. Benne lehet a félelem, a rosszabb anyagi helyzet, talán most még ez a háború is. A zenészekből ugyanakkor most sokkal nagyobb erő jön elő a színpadon, érthető módon.
Most ide a viszont.hu-ra nem csak híres zenészek portréit válogattuk ki, hanem magyar színészekét is. Gryllus Dorka vagy Marozsán Erika portréjához kifejezetten ragaszkodtam. De a többi is remek. Örülök ezeknek a képeknek.
Volt nekem egy kiállításom, rengeteg képpel. Nagy négyzetméteres vagy akár másfél négyzetméteres nyomatokkal. És, amikor arra készültem, akkor akartam még képeket kitenni, kétségbeesve hívtam a zenész és színész barátaimat, hogy azonnal gyertek fotózni, merthogy nem lehet, hogy ti nem lesztek kiállítva.
Ráadásul a színészeket biztos egyszerűbb is fényképezni. Végülis ebben profik. Állj oda és legyél izgalmas!
Színészeket sokszor éppen hogy nehezebb fényképezni, mert szerepet játszanak a kamera előtt. Szóval, olykor ki kell csomagolni őket, hogy ők legyenek a fotón és ne valamelyik alakításuk jelenjen meg.
Mondd azt nekik: Játszd azt, hogy most nem játszol semmit!
Amit azért nem is olyan egyszerű még egy jó színésznek sem megcsinálni. .
Egy jó fotóssal könnyebb. A képeket elnézve, megoldottátok a feladatot.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!