Szentgyörgyi Zsuzsa
Kedves Szászi Juli, kedves jóbarátom,
kiváló cikkedben írod e helyütt, a viszont.hu-ban: „Döntött a nép – atomreaktor helyett napenergia”. Mármint az osztrák nép, amely jó pár éve, 1979 végén „óriási” többséggel, vagyis nem egészen fél százalékkal (valójában csupán 0,47 százalékkal!) döntött az atomenergia, a Zwentendorfban lényegében kész erőművük elvetése mellett. Valóban nagy nyereség ez? Most napkollektorok szolgáltatnak e helyen az atomreaktorokhoz képest egyharmadnál kevesebb energiát. Már ha süt a nap; mert ha nem, akkor bizony tartósan borult ég esetén igénybe kell venni mást is, egyebek között az energia importját. Amelyet esetleg atom-, sőt, meglehet, hogy a klímaártalomban főbűnösnek kikiáltott szénerőművek szolgáltatnak.
Az osztrákoknak persze ott vannak a vízerőműveik, köztük olyan is, amelyet a nálunk lebontott nagymarosi vízlépcső anyagaiból, részegységeiből építettek föl, és amiket a szerződésbontáskor vitt haza az osztrák vállalkozó. Semmiképpen se feledjük, hogy a lebontáskor a mi vízlépcsőnk már mintegy 80 százalékban készen volt, és ráadásul, mintegy melléktermékként 440 megawatt villamos energiát is adott volna a magyar népnek, lényegében ingyen. Amellett, ha már olyan fontos a légkör védelme (tényleg fontos!), teljesen tiszta működéssel.
Éppen most, amikor egy esztelen háború miatt egész Európa ijesztően nagy energia-gondoknak nézhet elébe, bizony igencsak jól jönne szomszédainknak a 700 megawatt teljesítmény az atomerőműből, de legalább az 510 MW különbözet a napkollektorokkal termelthez képest (már amikor egyáltalán termelnek). Ahogy mi is jól hasznosíthatnánk a majdnem egy paksi reaktornyi teljesítményt a dunai vízerőműből. És ráadásul ne feledjük, hogy a klímaveszély szempontjából mind az atomerőmű, mind a vízerőmű teljesen tisztának számít!
Márpedig a klímaveszélyről állandóan figyelmeztetéseket kapunk, elsősorban az 1988-ban megalakult Éghajlatváltozási Kormányközi Testület nemzetközi szervezet, az IPCC szakemberei által folyamatosan közreadott tanulmányokból.
A klímaveszély ellen az egyik legfőbb megoldás lehet a megújuló forrásokból létrehozott energia. Kézenfekvő: hasznosítsuk azokat a lehetőségeket, amelyeket már elődeink is igencsak régóta használtak, amikor a napsugárral kezeltek terményeket, aszaltak, szárítottak, a vízzel, széllel pedig malmokat hajtottak! Ám napjaink technikájával messze túlszárnyaljuk ezeket fotovillamos vagy tükrös elemekkel működő naptelepeinkkel, szélrotorokkal hajtott szélerőműveinkkel. Kelendő jelszavak erősítik ezek terjedését. Egyrészt: az üzemanyag ingyen van. Nem kell kibányászni a Föld mélyéről, márpedig a szénbányászat évente több száz emberéletet is követel, de nem kell sugárzó anyagot sem bányászni és bonyolult eljárásokkal dúsítani, nem kell a környezetet igencsak terhelő módszerrel felszínre hozni a kőolajat és a földgázt. És nem kell mindezeket elégetni, elhasználni az utódaink elől. Aztán: nem kell többnyire nagy távolságra elszállítani, jó sok energiát elhasználva és a környezetet, a légkört terhelve. Hiszen épp az az igen lényeges előnyük a megújulóknak, hogy alkalmazásuk során nem bocsátanak ki káros gázokat a légkörbe.
Hanem hát nagy kár volt leszakajtani Isten tiltása ellenére az almát a tudás fájáról. Mert a bűnös kíváncsiság által hajtott tett óta büntetésül mindenért fizetnünk kell. Nézzük például az energiatermelés szempontjából legfontosabb megújulókat: a szél-, a nap- és a vízenergiát!
A szél hasznosításához nagyméretű, sőt, a technika fejlődése jóvoltából egyre magasabb és egyre nagyobb szárnyú szélkereket építünk és telepítünk. Hasonlóképpen ,mind nagyobb méretű, sok ezernyi, sőt, akár milliós darabszámú tükrös vagy fotoelektromos naperőműveink is vannak. Lehetőleg hegytetőkre tesszük az előbbieket és sivatagos helyekre az utóbbiakat. Nagyon előnyös a szélrotorokat tengerpartra, sőt, a tengerbe, akár úszva is telepíteni, hiszen ott szinte mindig egy irányból és tartósan fúj a szél. Nem úgy, mint például nálunk, ahol az év napjainak körülbelül csak negyedében olyan a széljárás, hogy egyenletesen, de azért megfelelő intenzitással forgassa a lapátokat. És még mindig itthon maradva: a napocska is viszonylag gyéren mutatkozik, főleg az év azon felében, amikor egyre rövidül a napsütötte napok száma. Az energiagyűjtők élettartama sem közömbös: tizenöt-húsz év körül jár, de gondos tervezéssel és karbantartással ez az érték némileg növelhető. Ez utóbbi nagyon lényeges, mert bizony a por, a szennyezés drámaian csökkentheti a napelemek, tükrök hatásfokát; de még a hatalmas széllapátokat is rendszeresen tisztogatni kell. Ezek bizony nem olcsó, különleges szakértelmet és különleges berendezéseket igénylő munkák.
Rendkívül fontos kérdés a területhasználat is. Erről egy könyvemben ezt írtam:
Egy kilowattnyi teljesítmény előállításához a hőerőműveknek 1—4 négyzetméterre, a napenergia esetében 20—60 nm-re van szükségük, a szélenergiánál pedig 50—150 nm lehet az igény. (…) Ha a mi paksi atomerőművünknek a teljesítményét napelemekkel akarnánk helyettesíteni, fél Balatont kitevő terület kellene hozzá
(Tanulmányok a magyarországi energetikáról. Magyar Tudományos Akadémia, 2008.)
Másfél évtizede íródtak ezek a sorok. Azóta némileg változhattak az értékek a technikai fejlődéssel, de a lényeg megmaradt. A hasznosítható terület nagyon értékes lehet, ha nem éppen sivatagokról vagy tengerpartról van szó, mert egyre nagyobb szüksége van rá a növekvő népesség miatt az agráriumnak és a településeknek is.
És végül szólnom kell még a vízerőművekről, amelyek a világ energiatermelésének mintegy ötödét adják. Ezek aztán teljesen „tiszták” a légkör veszélyeztetése szempontjából. A Paraná folyón például az Itaipu-gát húsz, egyenként 700 megawattos generátora három dél-amerikai országot lát el villamosenergiával, sőt, a hatalmas Brazíliában az igények 90 százalékát. A kínaiak Három Szurdok erőműve a Jangce folyón 21 ezer megawattot szolgáltat.
Nos, igen, a mi nagymarosi vízlépcsőnk „mellékterméke”, a vízerőmű, a maga mindössze 440 megawattjával ezekhez képest persze csak kis rásegítő lett volna. Épp úgy, mint az osztrákok atomerőműve a 700 megawattjával. Ám mindkettő tisztának számíthat a légkör szennyezése szempontjából.
Három döntés története lebeg előttem. Mindegyiket többnyire obskurus politikai törekvések mozgatták, és mindhárom igen csekély, marginális többséggel győzött. A két energetikai – a zwetendorfi és a nagymarosi – is súlyos károkat okozott az ilyen-olyan törekvések bevetésével meggyőzött népnek. A harmadik egyelőre még beláthatatlan változásokat és velejáró negatívumokat hozhat. Ez a Brexit, amit szintén parányi többséggel sikerült áthajtani. Ez utóbbi színtiszta politika, nem az én terrénumom, nem is értékelem. Hanem a másik kettőről elmondhatom: bajt, nagy károkkal járó bajokat okozhat, ha technikai-gazdasági szakmai kérdésekbe beleszól a hatalomért mindenre képes politika.
Barátsággal üdvözöllek,
Szentgyörgyi Zsuzsa
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!