Dekoltázs sztori – Villantások a múltból 1.

Clara Peeters önportréja 1610 körül

Timár Ágnes

Az új találmány és képviselői

Egy sok kérdést felvető filmes mondás szerint: a kis mell művészet, a nagy mell pornográfia. A dekoltázs egyik csodája, hogy ezt a kulturális és esztétikai különbséget képes eltüntetni. Egy jó dekoltázs demokratizálja a megjelenést. A másik csodája pedig az, hogy önmagában nem létezik, a test és a ruha találkozásával jön létre. Ahogy Fodor Ákos fogalmazza meg a szerelmet:

Ahogy a szél meglebbenti a függönyt.
Nem a függöny, nem a szél. A lebbenés.

A dekoltázs formáján, méretén keresztül vizsgálható az egyes korok általános ízlése. És mi most meg is vizsgáljuk!

Tetiseri királynő
Kép: wikimedia/wellcomeimages

Az ókori Egyiptomban nem létezik dekoltázs. Ahogy a mai értelemben vett szemérem sem. A nők jellemzően nem fedték a keblüket. A domborműveken és képeken látható jellegzetes gallér, amely a vállcsúcsig is érhetett, a csupasz mellre feküdt, az ágyékkötény és az ing pedig, bár bokáig ért, általában mell alatt indult, és vállpánttal rögzítették a testre. Hát meleg volt, na.

De mielőtt elkezdenénk elítélően fejet csóválni az egyiptomiak naturista felfogása miatt: a minószi kultúra is biztosra ment. Sőt, itt még az egyes természeti népeket idéző szemérem-kiegészítő sem szerepelt repertoáron, mint Egyiptomban a széles gallér. Az ókori Krétán a nők eleinte nem viseltek semmit a felsőtestükön. Később megjelent egy, csak a karokat fedő mellény, de az is szabadon hagyta, illetve kicsit megemelve ki is hangsúlyozta a melleket. A krétai nők sportos életet éltek, de korántsem festettek úgy edzés közben, mint a Wonder Woman amazonjait gyűjtő sziget, hiszen Krétán sporthoz a nők csupán ágyékkötőt viseltek, karjaikra pedig színes szalagokat kötöttek.

Innen ugrunk egy nagyobbat, hiszen dekoltázsügyben az ókori görögök és rómaiak nem túl izgalmasak redőzött peploszaikkal és stóláikkal, ahogy a Keletrómai Birodalom sem díszes, ugyanakkor nagyon zárt viseletével. A középkorban aztán egyre nőtt az udvari szertartásosság, egyúttal fejlődött a kereskedelem, és a messzi tájakról érkező drágaköveket úgy szórták rá a ruhákra, mint a konfettit. A XII. században már elképzelhetetlen volt, hogy a nők ne fedjék el egész testüket. Ez már lehetőséget adna a dekoltázs megjelenésére, de a szigorodó erkölcsi elvárások ennek nem adtak terek. Ez volt a magasan záródó köpenyek kora.

A gótika idején kicsit kiszélesedett a nyakkör. A lovagság elterjedésével a keresztes hadjáratok mellett a női szívek elnyerése éltette a férfiakat. A női ízlés kezdte formálni a viselet alakulását is. Persze az addigra évszázadok óta fedetté vált keblek fölött még mindig nem kerekedett úgy a ruhakivágás, hogy akár dekoltázsnak lehetett volna csúfolni.

Miniatűr a La Cité des dames kéziratából, amelyet a Cité des Dames mesterének tulajdonítottak . Kép: Wikimédia

A késő gótikus viselet volt az első, amelyben a ruha felsőrészének kialakításában már nagyobb szerepe volt a mellnek. A karcsú sziluett egy ideje megjelent, de csak a XV. században mutatkoztak meg először azok az ötletesebb nyakkivágások, amelyek egyáltalán utaltak arra, hogy kebleket fednek. Na, ez az ötletesség nem tetszett mindenkinek. A Husz János-féle cseh reformáció egy évszázaddal előbb köszöntött be, mint a „közös” európai, és természetesen hatással volt az öltözködésre is. Husz János egy levelében nagy figyelmet szentel a dekoltázs-problémának. Szerinte az asszonyok olyan mélyen kivágott ruhát viselnek, hogy a fél mellük kilátszik, és ha ez nem lenne elég, azt mesterségesen fel is nagyítják a ruha szabásával. Két ágaskodó szarvhoz hasonlítja Husz a női keblet. A gótika korának meghatározó eszménye, az ég felé törekvés, feltehetően nem erre vonatkozott.

Petrus Christus – Egy fiatal hölgy portréja Kép: wikimédia

A reformátor által elítélt dekoltázst általában úgy alakították ki, hogy kétrétegnyi anyag feküdt egymásra: egy egyenes vonalú alul és egy v-alakban kivágott felette. Idővel ezek a kivágások egyre mélyültek, sőt, csörgővel is ellátták őket. Mondhatnánk, hogy ez amolyan felhívás jelleggel csengetett a nevezett helyen, de az igazsághoz tartozik, hogy a férfiak is viseltek csengőt és csörgőt. Ők az övükön. (És most mindenki elkezdhet lamentálni, hogy ki mire akarta akkor mégiscsak felhívni a figyelmet.)

Paris Bordone – Velencei szeretők Kép: wikimedia

A reneszánsz már nem csinált titkot a dekoltázsból és annak funkciójából. Ahogy a szépség, a bőség hangsúlyozása megjelent, a női alakot is egyre kifinomultabban követte a ruha. A nyakkivágás mély volt, lehetett kerek, szögletes vagy hosszúkás. És bár sok nő törekedett a szexibb megjelenésre (még ha nem is így nevezték), a dekoltázs mélysége – ahogy a szépítőszerek használata is – tükrözte viselője rangját, erkölcsi megítélését.

Itt ki kell emelni Agnes Sorelt, VII. Károly francia király szeretőjét, az első francia királyi kegyencnőt, aki még a vallási témájú képeken is fedetlen kebellel szerepel. Amolyan divatdiktátorként a maga korában a dekoltázs nagykövete volt.

Agnès Sorel – Jean Fouquet festménye Kép: wikimedia

A XVI. századi katolikus ellenreformáció eszménye szépen megmutatkozott a spanyolok uralta divatban. A női alak elveszett a merev ruhákban, és a dekoltázs szinte teljesen eltűnt a magasított nyakaknak, a malomkerék galléroknak köszönhetően.

Habsburg Anna spanyol királyné Alonso Sánchez Coello festményén Kép: wikimedia

A következő évszázadban Franciaországban már eszközöltek jó néhány változtatást a spanyoloktól átvett divatban, és hamar megszabadultak a jellegzetes magas gallértól, hogy a hölgyek ismét kivágott ruhát viselhessenek.

Bartholomeus van der Helst: Egy nő portréja, 1649

Ezt a régi-új módosítást vitte tovább a németalföldi viselet, amely az 1600-as évek közepére megalkotta az újkor addigi leglátványosabb dekoltázsát. A mell felső felét láttatni engedte az új kialakítás. Eleinte jellemzően szögletes kivágással készült, majd oválissá formálták. Ha túl mélyre sikerült, akkor egy dekoltázsgallérnak nevezett csipkés betéttel töltötték ki.

Hedvig Erzsébet Sarolta holstein–gottorpi hercegnő Alexander Roslin festményén Kép: wikimedia

A barokkban általánossá váló mély dekoltázs a régence stílus idején tovább mélyült, majd a rokokóban „kiteljesedett”, és a mell háromnegyedét szabadon hagyta.

Johann Georg Ziesenis festnyén Marie Barbara Eleonore, Vilmos, Schaumburg-Lippe grófja felesége

A XVIII. századi extra dekoltázsokat egy fichu nevű háromszögletű kendővel fedték el.

A folytatásból hamarosan kiderül, miként bánt a női kebellel a Jane Austen korabeli empire, és hogyan formálta azt hazug-hatalmassá a Baywatch dekoltázs. Na, de erről majd legközelebb!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 2

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.