Tardos János
Szerencsés embernek mondhatom magam, mert elhúzódó életem során számos híres emberrel találkoztam, és nem is biztos, hogy ma mindegyikük tagadná ezt a tényt.
Némelyik említésre méltó találkozásról ezeken a hasábokon már megemlékeztem: Yves Montand, Ernest Hemingway (macskája), Milan Kundera és Mihail Hodorkovszkij. Más híres emberek egyelőre türelmesen várják, hogy emlékezetes találkozásainkról írásban is megemlékezzek. Ilyen például a mindig udvarias, másokat készségesen maga elé engedő Dalai Láma, akivel különben a Rab Laci is találkozott, tehát nem is olyan nagy cucc; vagy a még mindig fiatalos, energikus Paul Auster, aki nyilvánvalóan ráér, és még tovább híresedhet, mielőtt én is megemlékeznék róla.
Hanem akiről most szó lesz, az Adam Rayski, a francia antifasiszta ellenállás hőse, aki fiatalemberként bátran, fegyverrel a kézben szembeszállt a Párizst megszálló német hadsereg tisztjeivel, a Gestapo vérengző gyilkosaival, megérte az 1944. augusztusi felszabadulást, azután vagy tucatnyi könyvben megemlékezett kommunista ellenálló csoportjuk életveszélyes kalandjairól, és persze azokról a mártírokról is, akiknek vele ellentétben nem volt akkora mázlijuk.
Rayski bácsi Abraham Rajgrodski néven született 1913-ban zsidó kereskedő-értelmiségi családban Bialystokban, egy olyan városban, amely történelme során mindig az orosz-litván-lengyel-német érdekszférák határán billegett. Lakosainak többsége az időnkénti orosz pogromok ellenére sokáig zsidónak vallotta magát – míg 1941. június 27-én el nem foglalták a várost a németek, és hozzá nem láttak a mintegy 60 ezres zsidó lakosság módszeres és teljes legyilkolásához.
Adam Rayski ekkor már kilenc éve Párizsban élt, ahol eleinte a Sorbonne-on újságírást tanult, majd kisebb kommunista lapoknál gyakornokoskodott, míg Aragon be nem ajánlotta a l’Humanité szerkesztőségébe.
És itt most álljunk meg egy pillanatra, mert szeretnék valamivel személyesebb vagy családiasabb vizekre evezni!
Az én apám nem 1913-ban, hanem öt évvel később született; ugyan nem Bialystokban, hanem Berettyóújfalun, viszont szintén módosabb kereskedő-értelmiségi zsidó családba. Rayski bácsival ellentétben nem vett részt már gimnazista korában a nemzetközi kommunista mozgalomban, de a nagyapám 1938-ban őt is beíratta a Sorbonne-ra, aztán élete egy későbbi szakaszában ő is Aragon pártfogoltja lett.
Amikor a németek 1940 júniusában megszállták Párizst, Franciaország északi részét és az atlanti partokat, a liberális francia vendégszeretetet addig felhőtlen lélekkel élvező gyanús külföldiek, elsősorban a zsidó származásúak, jobbnak látták lehúzódni délre, a Vichy-kormány oltalma alá. Nem mintha ott imádták volna őket, de a közvetlen életveszélytől így mégiscsak megmenekültek, legalábbis pillanatnyilag. Így tett a nemzetközi kommunista zsidó mozgalomban akkor már vezető szerepet vállaló Rayski és a léha polgári jólétben nevelkedett baloldali liberális szellemű apám is. Rayskit a párt Toulouse-ba küldte, apám meg önhatalmúlag lebiciklizett Cannes-ba, ahol egy ifjúsági szálláson befogadták.
A francia kommunista párt, amely Thorez és Duclos elvtársak vezetésével magára nézve kötelezőnek érezte Sztálin és a Komintern politikáját követni, eleinte borzalmas zavarban volt; hiszen a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében a Szovjetunió akkoriban Hitlerrel közösen szállta meg Lengyelországot, nem is beszélve Litvániáról. Ugyanakkor persze mindenki tisztában volt a német endlösung mibenlétével. Nemcsak a zsidók, de természetesen mindenféle francia vagy nemzetközi kommunisták is bizton számíthattak rá, hogy a Gestapo a lehető leghamarabb szeretné koncentrációs táborba küldeni őket, s ha csak egy mód van rá, egyúttal a halálba is. Ugyanakkor az illegális kommunista sajtónak egyelőre erről hallgatnia kellett, egészen 1941. június 22-ig, amikor a Barbarossa-hadművelet keretében a német csapatok elindultak Moszkva felé. Akkortól ismét nyíltan szembefordulhattak Hitlerrel.
Rayskit akkor a párt visszarendelte Párizsba a fegyveres ellenállást szervezni, immár nemcsak a közvetlen életveszélyben lévő külföldi kommunista zsidó emigránsok, hanem az összes németellenes hazafias erők összefogásával.
Ekkortól már az én apám sem kerülhette el, hogy közelebb sodródjon a kommunista ellenállási mozgalomhoz, mert a Vichy-féle Franciaországban sem igen volt más számottevően jól szervezett erő, amely hajlandó lett volna a hontalan üldözöttek felkarolására, védelmére.
1942 novemberében azután a német csapatok megszállták Franciaország úgynevezett „szabad” zónáját is, és attól kezdve már az én apám sem úszta meg a totális illegalitást, a mindennapi életveszély borzongató kalandját. Sőt, a körülmények kényszerítő hatására belépett az illegális Francia Kommunista Pártba is, ahol személyi iratok, élelmiszerjegyek és hasonlók hamisítását bízták rá, sőt egyszer valami fegyvert is el kellett szállítania A pontból B-be, de valahogy azt is megúszta.
Az élet mindenesetre nem volt könnyű a durva kelet-európai akcentussal beszélő magyar és lengyel zsidók (valamint keresztények) számára, akiknek a hamis papírjai nagyjából addig maradtak egy picit is hihetőek, amíg ki nem nyitották a szájukat, és el nem kezdték az r-eket vadul ropogtatni. Így aztán fokozatosan szorult körülöttük a hurok, Párizsban Rayski és Lyonban az apám is egyre előkelőbb helyen szerepeltek a Gestapo körözési listáján. Végül aztán mindketten szerencsésen felszabadultak. Mint Rayski, úgy apám is hamarosan találkozott Aragonnal: ő is kommunista lapoknak kezdett bedolgozni, aztán a negyvenes évek második felében mindkettejüket hazahívta a saját sztálinista pártjuk.
Rayski otthon könyvkiadással foglalkozott, Gomulkával barátkozott, de a magyar ’56 után csalódottan szakított a lengyel kommunista párttal, és végleg visszatért Franciaországba, ahol az ellenállás hőseként tekintettek rá (Médaille de la Résistance, Croix de Guerre, automatikus francia állampolgárság).
Magyarországon az apám is eljutott lassan odáig, hogy a Szabad Nép vonalas újságírójából lázadó nagyimristává vált, és1956 után Kádár börtönbe csukatta; de csak másfél évre, sőt, 1963-ban ő is visszatérhetett Párizsba, ahol tárt karokkal várták az avantgarde mozgalomban megismert művészbarátai, és reményteli, még mindig ifjú regényíróként keblére ölelte a Gallimard könyvkiadó.
De bármennyire is az antifasiszta ellenállás hősei voltak, és bármennyire is bizonyították azóta, hogy gyökeresen szakítottak ifjúkoruk sztálinista eszményeivel, a francia kémelhárításnál vezetett személyi dossziéjukat akkor még távolról sem zárták le. Ráadásul Rayskit 1959-ben mint lengyel kémet perbefogták, sőt le is csukták egy időre, apámtól pedig még sokáig, egészen a nyolcvanas évekig megtagadták a francia állampolgárságot azon az alapon, hogy 1947-ben feljegyezték róla, hogy kémgyanús kommunista ügynök.
Rayski végül négy teljes évet ült francia börtönben, de 1963-ban az ellenállásbeli egykori gaulle-ista harcostársai elérték, hogy szabadon engedjék. Attól kezdve nemzetközi zsidó ügyekkel foglalkozott, több kötetben megírta a háborús emlékiratait, segített a lengyel és más kelet-európai emigránsoknak, közeli barátságba keveredett az apámmal, majd a Joint segítségével zsidó karitatív segélyszervezetet hozott létre és igazgatott. Erre azért volt nagy szükség Párizsban, mert Algéria függetlenné válása után óriási tömegben érkeztek Franciaországba a „feketelábú” zsidók, akiknek muszáj volt elmenekülniük a minden fehér embert, de legfőképp az Észak-Afrikában született frankofón zsidókat üldöző új algíri nacionalista és muzulmán hatalom elől. Nagyjából annyi holmit hozhattak magukkal, mint amennyit annak idején a deportáltak vihettek a gettóba. És bár életüket Franciaországban nem fenyegette semmilyen veszély, közülük az idősebbek már nemigen vállalhattak munkát, és jószerivel egy árva lelket sem ismertek a számukra teljesen idegen európai Franciaországban.
A történet harmadik szereplője szerény személyemben 1981 nyarán érkezett letelepedési szándékkal, 28 évesen Franciaországba. Különféle kalandok során elmélyítette nyelvtudását, menekült státuszt szerzett, feketemunkákat vállalt, többnyire lakásfestést, kőművesek melletti segédmunkákat, majd 1982 kora tavaszán, egy langymeleg estén elkísérte apját Rayski bácsihoz, aki tágas polgári lakásában baráti vacsorát adott.
A kissé talán elfogódott, de eredeti szakmáját tekintve a vasfüggönyön túl újságíró gyakorlatot szerzett fiatalember pár óra alatt megkedveltette magát a híres házigazdával, aki ott, azon melegében állásajánlatot tett neki, és ezzel egyik napról a másikra megváltoztatta az életét. Vagy hogy mondják ezt.
Attól kezdve pár hónapon keresztül dupla vagy tripla fizetésem lett, kaptam a havi menekült munkanélküliségi minimálbért az erre szakosodott állami hivataltól, reggeltől délután négyig portásként és adminisztrátorként dolgoztam az elegáns Rayski-féle segélyszervezet irodaházában a Parc Monceau melletti úri villában, plusz nem mondtam le a magyar haverjaimmal addigra már jól bejáratott fekete lakásfelújítási bizniszről sem, ami esti vagy hétvégi elfoglaltságként szintén szépen hozott a konyhára.
Hirtelen olyan váratlan jólét köszöntött rám, hogy még anyámat is meg mertem hívni Párizsba egy pár hetes nyaralásra, annál is inkább, mert macskaetetés ürügyén kölcsönkaptam számára egy elegáns nagypolgári lakást, míg annak gazdái valahol a Karib-tengeren nyaraltak.
Közben Rayski bácsiról kiderült, ha addig nem vettem volna észre, hogy arany szíve van. Megengedte, hogy az évek során fájdalmasan fogyatkozó észak-afrikai születésű bevándorolt zsidók mellett a Párizsban megismert más magyar emigránsoknak is rendszeresen kiállítsak 50 frankos csekkeket. Számos új barátra is szert tettem ezen az úton, közülük e pillanatban csak egy híresebb személy, Bánfalvy Ági neve ugrik be.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!