Döntött a nép – atomreaktor helyett napenergia

Fotók: wikimedia

Szászi Júlia

Idegenforgalmi látványosság, ipari műemlék, napenergiát termelő üzem, rendezvényközpont, oktatási intézmény – az osztrákok nem vádolhatók azzal, hogy lemondtak volna a hetvenes években felépült és soha üzembe nem helyezett zwentendorfi atomerőmű hasznosításáról. Emellett pedig – a felsorolásba nem beilleszthető módon – szimbólum is ez az építmény s vele együtt a kis alsó-ausztriai település: nemcsak a tudatos környezetvédelemé, hanem a tényleges demokráciáé is. Azt jelképezi, hogy a felsőbb akaratot felülírhatja a nép szándéka.

A sokrendeltetésű épület nem éppen illik a szelíd dunaparti tájhoz, 110 méter magas tornya messziről látható. Zwentendorf, ez az alig 4000 lakosú község az ormótlan építmény nélkül, persze alighanem egy lenne sok száz teljesen jelentéktelen település közül.

Sok jóra nem számíthattak az itt élők, amikor az osztrák szövetségi kormány, valamikor a hatvanas évek végén eldöntötte: itt épül meg Ausztria első atomerőműve. 1972. április 4-én hosszas tanulmányok, előzetes felmérések, számítások után ünnepélyes alapkőletétellel meg is kezdődött az építkezés.  Az előjelek baljósnak voltak mondhatóak: két héttel a ceremónia után földrengés döntötte romba azt a keveset, ami addig elkészült. Több természeti katasztrófa ugyan a következő hat évben nem keltett zavart, annál jobban erősödött azonban a lakosság tiltakozása. 1975-ben már több mint 500 ezer tagja volt a nukleáris energiát ellenző mozgalomnak. 1977-ben pedig kilenc vorarlbergi hölgy éhségsztrájkja került a figyelem középpontjába.

A hetvenes évek közepén a közel-keleti háborúval összefüggő olajárrobbanás sokkhatása kedvezett az erőmű támogatóinak, s ezzel is magyarázható, hogy a politika szilárdan kiállt a terv mellett. Bruno Kreisky és szocialista pártja szokatlan egységben tudhatta maga mögött a szakszervezetek, az ipar, és a tekintélyes Gazdasági Kamara támogatását. A tiltakozások hatására Kreisky zöld utat adott a népszavazásnak, miután úgy ítélte meg, hogy a hasznosságot előtérbe helyező, a veszélyeket tudományos alapossággal cáfoló érvek meggyőzték az ellenérzéseket táplálók többségét.   

Tévedett. 1978 novemberében, a háború utáni első (ügydöntő) népszavazáson az atomerőmű terve hajszállal, 50,47 százalékkal (1 606 308 nem szavazattal 1 576 839 igen ellenében) elbukott. Pedig Kreisky még a lemondását is kilátásba helyezte arra az esetre, ha győznek a tiltakozók. Ez merész húzás volt, igaz, még a távozását igazán óhajtó ellenfél, a Néppárt sem buzdította nyíltan híveit az erőmű elleni voksolásra. (Már csak azért sem, mert a gazdasági kompetenciájú párt inkább támogatta, mint ellenezte a nukleáris energia felhasználását – bármennyire is jó néven vette volna Kreisky megbuktatását).

Az 1978-as népszavazás szavazólapja

A vereség ellenére Kreisky nem mondott le, a parlament pedig a nép akaratának megfelelően már decemberben elfogadta a nukleáris energia felhasználását tiltó – máig érvényben lévő – törvényt. A sors iróniája, hogy Kreisky veresége és szószegése ellenére az 1979-es parlamenti választáson egész politikai pályafutása legnagyobb győzelmét aratta, és 51 százalékkal abszolút többséget szerzett. (Vagy talán az osztrákok méltányolták, hogy tudomásul vette a többség akaratát?)

A 14 milliárd schillinges – mai áron kb. 1 milliárd eurós – költséggel létrehozott, a termelés beindítására tökéletesen felkészített épületegyüttes az eredmény kihirdetésekor már ott éktelenkedett a gyönyörű táj kellős közepén. Rögtön megindult a vita a hasznosításról. Kreisky ugyanis egyetlen dologra figyelmeztetett: az építményt nem szabad veszni – szétmállani, tönkremenni – hagyni, lerombolni, a helyét bevetni meg még annyira sem.

Az első években nagy csönd honolt a félkész erőmű környékén. Legfeljebb kíváncsiskodók jártak csodájára: hol van még a világban egy ilyen, nagy költséggel és gonddal felépített, kulcsra kész létesítmény, amely egy percig sem működött?

Éppen ez tette ideális oktatási központtá. A felismerést a kényszer hozta: az őrzés és állagmegóvás vitte a pénzt.  Márpedig a tulajdonosok egy ideig még remélték, hogy fordul a kocka, és az osztrákok meggondolják magukat. A Pro-Zwentendorf mozgalom például 402 ezer aláírást gyűjtött az atomreaktor érdekében, ám így sem sikerült rávenni a törvényhozást a módosításra. Pedig az atomenergiát újra elutasító ellen-népszavazás kezdeményezését „csak” százezren írták alá.

 Az 1986-es csernobili katasztrófa azután végképp betett még az üzembe helyezés gondolatának is: a tulajdonosok megadták magukat, a létfontosságú berendezéseket leszerelték és eladták a hasonló rendszerű német erőműveknek.  A körülmények még így is tökéletesen megfeleltek az atomenergia szakembereit képző esseni intézet céljainak: a hallgatók itt veszélyes üzemelés nélkül, és mégis valós körülmények között tanulmányozhatták a berendezéseket, s gyakorolhatták az imitált üzemzavar elhárítását. Vagyis létrejött az oktatási intézmény. Az adminisztrációs épületben 2001-ig a csendőrség iskolája működött, az erőmű mellett pedig rendszeresen tartottak katasztrófavédelmi gyakorlatokat. Forgattak filmet is a 24 hektáros területen, az ezredforduló táján pedig zenei fesztiválok színhelyévé vált.

Ma a reaktor az egyik legnagyobb osztrák energiaszolgáltató, az EVN tulajdona. 2010 óta a bécsi Műszaki Egyetemmel karöltve fotovoltaikus (napelemes) kutatóintézetet üzemeltet itt – maga a napenergia termelése már 2003-ban megkezdődött. A helyszín előnye volt, hogy már korábban beszereztek minden engedélyt, és rendelkezésre állt az energia felvételét szolgáló hálózat is. Az sem véletlen, hogy a népgazdasági számításokból így kieső áram pótlására a közelben, Dürnrohrban épült meg az új hőerőmű. Mindenesetre különös látványt nyújtanak a tetőn, a külső falakon körben, sőt, előtte-mögötte a telken elhelyezett napmodulok.  Az általuk gyűjtött természetes energiából a fotovoltaikus rendszer olcsó villanyárammal látja el a háztartásokat. Nem annyival, mint amennyit (700 megawattot) az eredeti elképzelés szerint a zwentendorfi atomerőmű termelt volna – ám ez a mostani 190 megawatt legalább környezetbarát. A természet óvására oly kényes osztrákok számára ez a legfontosabb.

Eredeti rendeltetéséről ma már a nukleáris energia hívei sem álmodnak, még az újabb és újabb energiaválságok közepette sem.  A hasznosítás viszont egyre színesebb. Élelmes rendezvényszervezők a mai napig kínálják különleges helyszínt kereső ügyfeleiknek az épület egyes helyiségeit – általában sikerrel. Segíti a dolgukat a nevezetes nyárvégi Shutdown fesztivál, amelyre a díszbe öltöztetett ormótlan épület és a benne-körülötte rendezett zenés program immár öt éve ezreket vonz. Igaz, az elnevezés sántít, hiszen ezt a létesítményt nem lezárták, hanem meg se nyitották.

Az idegenforgalmi lehetőséget a tulajdonos EVN is felfedezte: előzetes bejelentkezéssel látogatói csoportokat fogadnak, és egy munkatársuk idegenvezetőként részletes magyarázattal szolgál arról, mi hogyan működött volna. A látogatás ráadásul ingyenes.

Az 1978. november 5-i nevezetes népszavazás évfordulójáról a mai napig megemlékeznek – nem csoda, a maga nemében egyedülálló volt ez a referendum, mint eddig az utolsó olyan az osztrák kormányok történetében, ahol a nép akarata felülírhatta az államérdekeket.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.