Mivé lett a világ, a Wiener Sӓngerknaben lányokkal énekel? És mi lesz a hagyományokkal? Vajon az idei Bécsi Újévi Koncert közvetítését nézők között a zsörtölődők voltak-e többen, vagy inkább azok, akik így sóhajtottak fel: Na végre?
ausztria
A bécsiek ragaszkodnak az évfordulókhoz, különösen, ha azok saját életükhöz kapcsolódnak, és még inkább, ha ilyenkor bármilyen vonatkozásban lehet hősies helytállásukra emlékezni. Idén volt például adódott éppen harminc éve, hogy csakis a közelben lakók önkéntes segítségének köszönhetően sikerült kimenteni a tűzből a nevezetes lipicai lovakat.
A minap 78 éves korában elhunyt Dietrich (Didi) Mateschitz, a Red Bull atyja, mindent egyesített, amitől lányok-asszonyok bálványa lett: jóképű volt, mérhetetlenül gazdag és kellőképpen titokzatos.
Bár az osztrák állattartókat és állatvédelmi szervezeteket is elérte a mostani válság, azért Bécsben még mindig nem rossz kutyának lenni.
Kígyózó sorok Bécsben!
Múzeumból soha nem lehet elég – vallják Bécsben, mégpedig nemcsak a kultúrát kedvelők, hanem a bécsi önkormányzat, és a régi patinás múzeumok vezetői is. Utóbbiak nem tekintik riválisnak az újakat, sőt, a maguk eszközeivel segítenek az alapításban. Legfeljebb nagyobb versenyre készülnek – még körültekintőbb és igényesebb kiállítási politikával.
Bécs második kerületében, az Integrációs Ház Projekt mindhárom épületén fekete zászló jelzi: a menekültügyet nagy veszteség érte. Nemcsak a ház mostani lakói, a projektek részvevői, a számkivetettségből három évtized alatt kiemelt és a hétköznapi életbe átvezetett egykori menekültek ezrei/tízezrei gyászolnak. Willi Resetarits, a népszerű muzsikus, énekes, előadó halála nagy csapás Ausztria zenei életének is.
Idegenforgalmi látványosság, ipari műemlék, napenergiát termelő üzem, rendezvényközpont, oktatási intézmény Emellett pedig szimbólum is: nemcsak a tudatos környezetvédelemé, hanem a tényleges demokráciáé is.
Az osztrákok szinte sítalppal a lábukon születnek. És mégis, hiába fordulnak elő a sípályákon gyermekkoruktól kezdve, a nagy téli lavinabalesetek elszenvedői között éppoly sok az osztrák áldozat, mint azok a külföldiek, akiknek jóval kevesebb az ismerete a veszélyekről, mert évente mindössze két hetet töltenek a téli sportokkal, és saját „lapos” hazájukban nincs alkalmuk egész évben gyakorolni.
Korábban ez a kérdés tabunak számított, ma azonban a világ számos országában inkább már csak az vár megoldásra, hogyan lehet és érdemes méltó módon megoldani. Ausztria és Svájc példája talán segíthet ebben.
A nyolcvanas hölgy – húsz évet simán letagadhatna – figyelmesen mustrálja a gondosan bekeretezett festményeket. A falhoz támasztott gyűjteményből egyet-egyet előre tesz – hátralép, alaposan megnézi, majd visszateszi és jöhet a következő. Jótékonysági célra válogat, az elképzeléseinek megfelelő festmény a Licht ins Dunkel (Fény a sötétbe) címmel megrendezett nagy jótékonysági aukcióra kerül.
Van Bécsben egy múzeum, ahová ritkán téved külföldi. Volkskunde Museum, vagyis a néprajzi. Kissé lepukkant barokk palota a Josefstadt-ban, a dallamos nevű Laudongassén. Villamos csörömpöl előtte, ami a belvárosba visz. Ez itt lakónegyed, nem turista-látványosság. Talán be sem megyek, ha nem srévizavé szemben van szerencsém megszállni egy verőfényes októberi héten. Így is csak az utolsó napom délelőttjét szánom rá, hogy elüssem az időt a vonatom indulásáig.
Freud a beköltözés idején főként hipnózissal kezelte álmatlansággal, hisztériával, helyi fájdalmakkal küszködő betegeit. Egyiküknél, Fanny Mosernél a módszer kicsit sem használt, ő mély alvás helyett inkább beszélgetni akart. Kényelmesen, az akkor még korántsem híres kanapéra heveredve. Freud így rájött, hogy ha a páciens magától kezd el beszélni, ezzel fokozatosan megnyílik az út a tudatalatti tartalmak előtt.