Genderforradalom Bécsben!

Képek: wienersaengerknaben.at

Szászi Júlia

Mivé lett a világ, a Wiener Sӓngerknaben lányokkal énekel? És mi lesz a hagyományokkal? Vajon az idei Bécsi Újévi Koncert közvetítését nézők között a zsörtölődők voltak-e többen, vagy inkább azok, akik így sóhajtottak fel: Na, végre?

A hagyomány az hagyomány!

Tény, hogy nem lehet egyszerű szakítani egy 525 éves beidegződéssel, amit ráadásul immár majdnem száz éve a kórus neve is tartalmaz. Annak idején, 1498-ban I. Miksa császárnak eszébe sem jutott, hogy lányok is helyet kaphatnának az énekkarban, amelyet kizárólag a saját gyönyörűségére alapított. Eleinte divatos zeneszerzők – Haydn, majd Schubert – nevére keresztelték a kórust, melynek művészi teljesítménye mindig is méltó volt az éppen aktuális névadóhoz.  Az éneklő gyerekeknek hamar hírük ment, s egyre nagyobb közönség volt rájuk kíváncsi. A kórus összetétele persze mindig változott: amikor a csengő hangok mutálni kezdtek, jöttek új, még tiszta hangú kisfiúk, de a színvonal nem sínylette meg a csereberét. Szívesen hívták őket fontos eseményekre. Fellépéseiket a krónika is említi: 1548-ban az augsburgi országgyűlés megnyitóján ők énekeltek, de őket hívták Mária Terézia esküvőjére is, s ők szórakoztatták a vendégeket a Bécsi Kongresszuson. A monarchia bukása ugyan pár évre megszakította a sikersztorit, ám 1924-ben a köztársaság már tudta, hogy ostobaság lenne lemondani róluk. Ekkor kapta a kórus a Wiener Sӓngerknaben nevet, és ez volt a máig tartó újabb diadalút kezdete.

A zenekedvelő osztrákok álma-vágya, hogy a család fiúgyermeke bekerüljön – akkor is, ha a tagság nem jelenti a boldog gyermekkort. Az első körben kiválasztottak négyévesen a kórus óvodájába kerülnek, majd hatévesen a közhasznú társaság formájában működő intézmény saját iskolájába. Ilyenkor még bejárók, otthon laknak. Negyedikes korukban van a következő rosta, aki ezen átmegy, az kötelezően beköltözik a bentlakásos internátusba – ők lesznek nagyjából 10 és 14 éves koruk között a kórustagok, akik aztán négy csoportra osztva tesznek eleget a meghívásoknak, s gyakran a világ másik részén szereznek babérokat Ausztriának. A siker titka a tehetségükön és az igen rátermett kórusvezetésen kívül a kemény és jól szervezett munka. 

Otthonuk Bécs második kerületében az Augarten palota, de majdnem biztos, hogy a bekerülés kezdeti ájult boldogsága után ezek a kiskamaszok börtönnek érzik a patinás épületet és az azt körülvevő hatalmas kertet. Az előírt tananyagot ők ugyanis a sok fellépés miatt erőltetett menetben sajátítják el: az alig tízfős osztályok a máshol 20-22 hetes szemesztert 12 hét alatt teljesítik. Kell a szabadidő a próbákra, a hangképzésre, a turnék pedig többnyire a szünidőt veszik el. Miközben a hasonló korú fiúk fociznak, ők a hangjukat képzik. Vasárnap a családi rántott húsos ebéd helyett matrózruhában vonulnak a különböző fellépésekre. Ötven éve rotációs alapon mindig másik 25 fős kórus-rész énekel a Hofburg kápolnájában a vasárnapi misén.

A gyerekek fegyelmezett szabályok szerint élnek, mindent alárendelve a kórusnak

A szinte katonai rendtartás alig ad módot a kapcsolatra a családdal. Életük nem is hasonlít a kapukon túli azonos korú fiúk mindennapjaira. A délutáni próbák előtt ugyan kapnak egy óra játékidőt, aztán jön a bonyolult menetrend, amelybe egyéni hang – és hallásfejlesztő órák is illeszkednek. Ez elengedhetetlen, a felvételiken kiválogatott gyerekek „pici kis” hanggal kerülnek be, kitartó munka nélkül nincs látványos fejlődés. A sok kellemetlenségért, a szétszakítottságért  van némi kárpótlás: anyák napján például az osztrák anyukák párás szemmel hallgatják, amikor a televízióban ezek a tiszta hangú kisfiúk éneklik a köszöntőt.

A spártai életet az internátus vezetői nemigen iktathatják ki: nekik gondoskodniuk kell arról, hogy az oktatás színvonala a fellépések miatt kényszerűen korlátozott időtartam miatt ne legyen alacsonyabb más iskolákénál. A rabság 14, esetleg 16 éves korig tart, a kórustagság viszont annyiban egy életre szól, hogy a kiöregedettek mindvégig használhatják az ex-előszócskát. Ennek azonban még azoknál sincs igazi jelentősége, akik zenei pályára kerülnek. Feltűnően sok egykori Wiener Sängerknaben-tag ér el sikereket más pályákon, s ez nem véletlen: a gyermekkorukban megkívánt fegyelem, önmegtartóztatás, szorgalom később mindenütt hasznosul. A cél egyébként nem zenészek, majdani énekesek képzése. Fontosabb egy életre elkötelezni a kórustagokat és a hozzájuk közel állókat az értő zenehallgatás mellett, mert így boldogabbak lesznek. Hiszen nemcsak előadókra, közönségre is szükség van.

Hullámvölgy azért akadt szép számmal az elmúlt évtizedekben, ám eddig mindig sikerült kikeveredni a nehézségekből. Volt, hogy a kórus vezetésére nem találtak megfelelő pályázót, máskor a tagságot áhították kevesebben, s talán a sok lemondástól megriadva alig tucatnyi jelentkező közül kellett választani (a többnyire több száz helyett). És a kilencvenes években az is előfordult, hogy Ioan Holender, az osztrák komolyzenei élet nagy manipulátora, az Operaház mindenható igazgatója a nem megfelelő színvonalról terjesztett pletykákat. Sőt, sokak felháborodására fellépést is mondott le: Wagner Siegfriedjében akkortájt az erdei madárhang „szerepére” nem átallotta Sӓngerknabe helyett a tölzi fiúkórus egyik tagját szerződtetni, s mások énekeltek a Varázsfuvolában is. A viszály aztán rendeződött, Holender nyugdíjba ment, a Sӓngerknaben maradt.

A legújabb dráma oka, mint annyi mindennek, a járvány. A kórus lényegében önfenntartó, az évi több mint 300 fellépés és a lemezek, cd-k bevétele majdnem teljes egészében fedezi a költségeket. (A palotát az állam ingyen bocsátja rendelkezésre.) A Covid éveiben viszont csaknem 700 koncert és több turné maradt el, a bevételkiesés drámai, így a kórus vezetősége kényszerhelyzetben van, szponzorokat keres. És persze talál: hiába, a hagyomány az hagyomány, megmentendő.

Egy könnyed polka a fiúkórus előadásában

Jönnek a lányok!

De persze nem árt kicsit a kor követelményeinek is engedni. És itt jönnek a lányok – ha nem is az első „korszerűsítésként”. Mert azt a mindenkori kórusvezető is tudja, hogy változtatásra szükség van. Elsőként megnyitották a felvétel lehetőségét külföldiek előtt is. Aztán beindult a Wiener Sängerknaben goes pop-projekt, vagyis a kórus már nem nézi le a popzenét, inkább igyekszik az ilyen igényeket is kielégíteni.

Már 2004-ben megalakult a Wiener Chormӓdchen, amely szintén az Augartenben lelt otthonra. Szigorúan elkülönítve a fiúktól. Túl nagy hírverés nem kíséri a harminc, 8 és 15 év közötti kislány tevékenységét, csak annyit tudni, hogy kétszer egy héten próbálnak, persze soha nem együtt a fiúkkal. Van más különbség is: a lányok sokkal kevesebbet koncerteznek. És az ő szüleik szemeszterenként tandíjat fizetnek, míg a fiúk ellátása, tanítása, fellépő ruhába öltöztetése a családnak nem kerül pénzébe.  

A lényeg, hogy Ausztriát is elérte a gendersemlegesség – küszködnek is rendesen, igyekezve eleget tenni a követelményeknek, no meg a látszatnak. A „kisztihand – küss’ die Hand” –nemzedék fogyóban, már nem érdemes bizonygatni, hogy a monarchiás köszönés megalázó az egyenjogúságra igényt tartó hölgyek számára. De van még elég feladat, különösen, mert nem könnyű megbirkózni a fránya német nyelvtannal, a hím és nőnemű főnevek közötti markáns megkülönböztetéssel. Persze például az előadók jó ideje kínosan ügyelnek a megszólításra: hogy mondjuk, ha a pódiumról professzorokat szólítanak meg, habozás nélkül tegyék hozzá annak nőnemű változatát is, bárki üljön is a hallgatóság soraiban. Olyan méreteket még nem öltött a dolog, mint például Kanadában, ahol már a „női” illetve „férfi” wc-felirat is kérdéseket vethet fel, de az ország himnuszának szövegét már sikerült korrigálni.  2012-ig a negyedik sor ugyanis így hangzott:  “….Nagy fiaid hazája vagy”. A mai változat, dacolva a taktusok szembeszegülésével: “…Nagy fiaid és leányaid hazája vagy”.

A Bécsi Fiúkórust ugyan nem érte eddig olyan inzultus, mint a kilencvenes évek vége felé a Filharmonikusokat, akik a külföldi turnékon egyre-másra tüntetőkbe ütköztek, és e kényszer hatására kezdtek felvenni a zenekarba női zenészeket is. De talán ezt nem is kellene megvárni: lehet, hogy e bölcs előrelátásnak köszönhető a fiúk és lányok közös fellépése az idei Újévi koncerten. A siker nagy volt, pont akkora, mint ha a Fiúkórus bármikor és bárhol dalra fakad. Hogy lesz-e folytatás? Nos, ez a jövő zenéje.

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!

2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,

3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 4.2 / 5. Szavazatok száma: 5

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.