Mivé lett a világ, a Wiener Sӓngerknaben lányokkal énekel? És mi lesz a hagyományokkal? Vajon az idei Bécsi Újévi Koncert közvetítését nézők között a zsörtölődők voltak-e többen, vagy inkább azok, akik így sóhajtottak fel: Na végre?
Author: Szászi Júlia
Bécsben a bécsieké. A Városháza előtti tér mindenképpen.
A bécsiek ragaszkodnak az évfordulókhoz, különösen, ha azok saját életükhöz kapcsolódnak, és még inkább, ha ilyenkor bármilyen vonatkozásban lehet hősies helytállásukra emlékezni. Idén volt például adódott éppen harminc éve, hogy csakis a közelben lakók önkéntes segítségének köszönhetően sikerült kimenteni a tűzből a nevezetes lipicai lovakat.
A viszály az oly békés karácsonyi dal körül mostanában nem szerepel a nyilvánosság előtt
November 11. 11 óra – azaz 11.11.11. A mágikus dátum a bécsieknek pár óra felhőtlen vidámságot, szinte gondtalanságot jelent, még most is, az infláció, az energiaszűke, a nem túl távoli háború, a járvány visszatérésének fenyegetettsége közepette. Sőt, annál inkább, már csak azért is, mert az elmúlt két évben kénytelenek voltak nélkülözni a legkedveltebb bécsi hagyományt, a bálozást.
A minap 78 éves korában elhunyt Dietrich (Didi) Mateschitz, a Red Bull atyja, mindent egyesített, amitől lányok-asszonyok bálványa lett: jóképű volt, mérhetetlenül gazdag és kellőképpen titokzatos.
Egy alsó-ausztriai álmos kisváros nem sok vad izgalmat tartogat: a csinos főtér, a gondozott házsorok, virágos parkok megszokottak a hasonló, nagyjából húszezres lakosú osztrák településeken. Egy dologgal mégis kitűnik közülük a Duna menti Tulln: itt született 1890-ben Egon Schiele.
Bár az osztrák állattartókat és állatvédelmi szervezeteket is elérte a mostani válság, azért Bécsben még mindig nem rossz kutyának lenni.
Kígyózó sorok Bécsben!
Most éppen a környezetvédelem, a klímaváltozás hatásainak ellensúlyozása a szívügye – olyannyira, hogy ezt nevezi élete legfontosabb harcának. Márpedig Arnold Schwarzenegger nem ismer tréfát, ha egyszer valami mellett – vagy ellen – elkötelezi magát, nem takarékoskodik az energiával, ugyanolyan elszántsággal veti bele magát a küzdelembe, mint egykor, nem mindennapi életútjának elején. Az osztrák falucskában, ahonnan indult, ma is a legnagyobb jóindulattal figyelik minden lépését, a „Stájer Tölgy” pedig hálával viszonozza rajongótábora hűségét.
Most éppen vonaton ül, Torinóból Rómába száguld. – Pár nap, és otthon leszek – mondja. Az otthon jó ideje egy szép kis reneszánsz városka, közel Torinóhoz és Milánóhoz, nem utolsósorban pedig nagyszerű művészek lakóhelyéhez. Michlangelo Pistoletto, Guiseppe Pennone – sorolja. Akikkel összejárhat – mert lételeme, hogy művész barátaival találkozzon, beszélgessen, vitázzon, elméleteket cseréljen.
Múzeumból soha nem lehet elég – vallják Bécsben, mégpedig nemcsak a kultúrát kedvelők, hanem a bécsi önkormányzat, és a régi patinás múzeumok vezetői is. Utóbbiak nem tekintik riválisnak az újakat, sőt, a maguk eszközeivel segítenek az alapításban. Legfeljebb nagyobb versenyre készülnek – még körültekintőbb és igényesebb kiállítási politikával.
Bécs második kerületében, az Integrációs Ház Projekt mindhárom épületén fekete zászló jelzi: a menekültügyet nagy veszteség érte. Nemcsak a ház mostani lakói, a projektek részvevői, a számkivetettségből három évtized alatt kiemelt és a hétköznapi életbe átvezetett egykori menekültek ezrei/tízezrei gyászolnak. Willi Resetarits, a népszerű muzsikus, énekes, előadó halála nagy csapás Ausztria zenei életének is.
Idegenforgalmi látványosság, ipari műemlék, napenergiát termelő üzem, rendezvényközpont, oktatási intézmény Emellett pedig szimbólum is: nemcsak a tudatos környezetvédelemé, hanem a tényleges demokráciáé is.
A szépen helyreállított belvárosi Eskeles palotában, vagyis új helyszínen 29 év után újra megnyílt egy olyan létesítmény, amely 1938-ban annyi mindennel együtt megsemmisült.
Az osztrákok szinte sítalppal a lábukon születnek. És mégis, hiába fordulnak elő a sípályákon gyermekkoruktól kezdve, a nagy téli lavinabalesetek elszenvedői között éppoly sok az osztrák áldozat, mint azok a külföldiek, akiknek jóval kevesebb az ismerete a veszélyekről, mert évente mindössze két hetet töltenek a téli sportokkal, és saját „lapos” hazájukban nincs alkalmuk egész évben gyakorolni.
Korábban ez a kérdés tabunak számított, ma azonban a világ számos országában inkább már csak az vár megoldásra, hogyan lehet és érdemes méltó módon megoldani. Ausztria és Svájc példája talán segíthet ebben.