Schiele-botrányok

Rudolf Leopold gyűjteménye egy darablával (kép: Wikimedia)

Szászi Júlia

Egy alsó-ausztriai álmos kisváros nem sok vad izgalmat tartogat: a csinos főtér, a gondozott házsorok, virágos parkok megszokottak a hasonló, nagyjából húszezres lakosú osztrák településeken. Egy dologgal mégis kitűnik közülük a Duna menti Tulln: itt született 1890-ben Egon Schiele.

Igaz, az expresszionista festő korai halála után jó pár évtizedet kellett várni, mire a város büszke lehetett szülöttére. A hatvanas évek elejéig ugyanis Schiele művészete inkább megbotránkozást, mint elismerést váltott ki.  Tulln is csak 1990-ben, a festő halálának 100. évfordulóján létesített múzeumot műveinek. Mégpedig az egykori járási börtönben, amelynek egy ideig Schiele maga is lakója volt. Fülledt erotikájú testábrázolását ugyanis életében – és utána is még sokáig – nemcsak egyszerűen szemérmetlenségnek, hanem büntetendő pornográfiának tartották, ezért a festőt bíróság elé állították, elítélték és bebörtönözték. Egykori cellája ma a múzeum birtokában lévő legértékesebb festményeknek ad helyet.

A Bécstől nem túl távoli Tullnba egyébként csak kevesen zarándokolnak azok közül, akik kíváncsiak Schiele műveire: a többség számára kézenfekvőbb úticél a bécsi Leopold Múzeum. Itt, a Múzeumi Negyedben őrzik a legnagyobb anyagot: a több mint nyolcezer darabos gyűjteményből 220 festményt, rajzot, akvarellt Egon Schiele jegyzett. Köszönhető mindez a múzeum névadójának, a 2010-ben elhunyt szemészprofesszor Rudolf Leopoldnak, aki fiatal korában szeretett bele Schiele műveibe, és kitűnő érzékkel megsejtette az akkor még megvetett alkotásokban a jövendő hírnevet.

Az 1925-ös születésű Rudolf Leopold családi örökségként nem kapott képzőművészeti ismereteket, vagy a műgyűjtés hagyományát. Agrármérnök édesapja a mezőgazdasági minisztérium tisztviselőjeként ért meg magas kort; ő maga orvostanhallgatóként, huszonkét évesen fedezte fel magában a színekben, formákban látás különleges képességét, és azt, hogy milyen boldogságérzetet okoz egy-egy szemének kedves látvány. Elhatározta, hogy megszerzi az örömforrást: gyűjteni fog. Ehhez szintén szemorvos feleségében jó társra talált. Vágyának valódi tárgyai, a 19. századi remekművek elérhetetlenek voltak. A negyvenes évek végén egy könyvaukción fedezte fel  Egon Schiele műveinek katalógusát, s hamarosan megtudta, hogy Arthur Roessler, aki a festővel annak idején személyes kapcsolatban állt, megválni készül több korai műtől. Leopold alapos felkészülés után kereste fel Roesslert, akit ismereteivel annyira meggyőzött rátermettségéről, hogy jutányos áron eladta neki Schiele Halott város című képét. 

Ettől kezdve az ifjú orvos és felesége minden felesleges pénzét Schiele-képek vásárlására fordította. Nem kellett sokat költeniük: a bécsi prüdéria miatt az 1918-ban spanyolnáthában elhunyt Schiele nem volt keresett alkotó, önmagáról festett aktképeit például még a Dorotheum aukcióján sem tették nyilvános szemlére. Leopold érdeklődése később bővült, s személyes kapcsolatok révén ugyancsak potom pénzért jutott Klimt és a századforduló más, még kevéssé ismert mesterének remekműveihez. Ám Schieléhez soha nem lett hűtlen. Miközben hétköznapi életében szemészorvosként tevékenykedett, ismereteit oly tökélyre fejlesztette, hogy nemsokára elismert Schiele-szakértőnek számított, akitől egy-egy kép valódiságának megállapítását kérték. Mindig azt gyűjtöttem, ami tetszett. Ha egy kép elvarázsolt, igyekeztem megszerezni – árulta el boldogsága titkát. Saját bevallása szerint fordított utat járt be, mint más gyűjtők, akik szakértőként kezdtek vásárolni. 

Egon Schiele: Fekvő női akt (kép: Wkimedia)

Leopold nem tartozott a bezárkózó, kincseiket csak maguknak megtartó gyűjtők közé. Szerette volna, ha a neki tetsző képeket más is megismeri. Ausztriában sokáig lehetetlennek látszott Schiele elfogadtatása, ám külföldre már az ötvenes években sikerült kölcsönözni: Amszterdamba például néhány 1910-15 között készült festmény utazhatott egy kiállításra. Bár a külföldi műkritikusok – az első csodálkozást félretéve – felfedezték maguknak végre az osztrák festőt, Leopold nem volt elégedett: az ő kedvencei nem ezek a késői alkotások voltak. 1964-ben végül sikerült az áttörés: a londoni Marlborough Gallery első nagy átfogó kiállítása meghozta az igazi figyelmet. Az erotikát szemérmetlennek ítélők dühödt elutasítását éppúgy, mint a lelkes hívek ujjongását. A következő évben Leopold már nemcsak Schielét, hanem Klimtet is kölcsönzött a Guggenheim Múzeumnak. Igaz, ez öngólnak bizonyult: egy csapásra vége lett az olcsó beszerzési árnak.

Az igazi nagy sikerre, a saját bécsi múzeumra még sokáig kellett várni. És hogy mi volt addig? Leopold három gyermeke – és ma már idős özvegye – szívesen emlékezik vissza, milyen volt együtt élni az egyre növekvő gyűjteménnyel. A festményeket, rajzokat, akvarelleket, később kisplasztikákat Leopold mindvégig grinzingi házában tartotta. Diethard Leopold, a Schiele-rajongásban apja nyomdokaiba lépett fiú a minap egy, a tullni múzeumban rendezett beszélgetésen mesélt erről.  Én már „beleszülettem” a gyűjteménybe – mondta a ma 66 éves pszichoanalitikus. Mosolyogva emlékezett a folyamatos káoszra, ami a tágas grinzingi házban uralkodott. A kincsek nagy részét egy alagsori helyiségben tartották, keret nélkül, laponként gondosan raktározva, de azért került a falakra is belőlük. A házban három nemzedék élt együtt. Az emeleti lakásban a kereszténydemokrata kötődésű nagyszülők ugyancsak rossz néven vették az „erkölcstelen” Schiele képeket, és nem értették katolikus morálra nevelt fiuk elfajult ízlését. Sok szomorúságot okozott kamaszkorában Diethardnak is apja szenvedélye: a barátok szülei ugyanis tiltották a látogatást a „bűnös házba”.

A család iránti megvetést bizonyára tompította a kilencvenes évek elejére nyélbe ütött ügylet: az akkor már idősödő professzor mesés összegért, 2,2 milliárd schillingért (mai áron kb. 160 millió euróért) átengedte a gyűjteményt egy, az osztrák állam által az ő bevonásával létrehozott alapítványnak. Persze ez az összeg töredéke volt a valós értéknek – viszont Leopold ígéretet kapott egy új, a nevét viselő múzeum felépítésére, amelyet ő maga igazgathat, a kuratóriumban pedig felesége is helyet kap. A bonyolult konstrukcióban állami hozzájárulással fenntartott Leopold Múzeumot 2001-ben adták át. Ma is a Múzeumi Negyed egyik büszkesége, évente több százezer látogatóval, nagyszerű kiállításokkal. A több mint nyolcezer darabos anyagból nem csak az időszakos kiállításokra jut, van állandó bemutató is. Egyszerre 5-600 mű mindig látható a gazdag gyűjteményből.

Egon Schiele: Wally portréja (kép: Wikimedia)

Honnan származik a remekmű?

Az új múzeum építésének éveiben az örömteli várakozást példátlan incidens zavarta meg: 1998-ban az akkor már alapítványi formában működő gyűjtemény két kiemelkedő darabja, a Wally portréja és a Halott város III. nem tért haza New Yorkból, ahova minden idők legnagyobb amerikai Schiele-kiállítására kölcsönözték. Az illetékes államügyész ugyanis a képek származását firtatva vizsgálatot rendelt el, miután két család állította, hogy a festményeket a holokauszt idején a nácik törvénytelenül kobozták el tőlük. Az intézkedés, a képek „fogságba ejtése” nemcsak nagy figyelmet váltott ki, hanem restitúciós hullámot indított el. Az eredeti tulajdonosok örökösei egymás után jelentkeztek családjuk elrabolt kincseiért. A jogtalan tulajdonlás vádja aligha érhette váratlanul az osztrák gyűjtőket és múzeumokat, hiszen már a háború után hoztak egy hevenyészett törvényt a javak visszaadásáról – ezt azonban ímmel-ámmal hajtották csak végre. A nácik által kikényszerített, a rablást álcázó, nevetséges összegekről szóló névleges adásvételi szerződéseket törvényesnek ítélve a kincsek javarésze osztrák múzeumokban landolt. Az 1998-as botrány új, alaposabb törvényre kényszerítette az osztrák kormányt, és megkezdődött a gyűjtemények átvizsgálása. A százával bejelentett és valósnak talált igények alapján bizony némelyik múzeum gyűjteménye alaposan átrendeződött. A kötelezettség ugyan csak az állami intézményekre vonatkozott, de a puszta gyanú, és a bírósági perek alaposan megtépázták a magángyűjtők nevét, nem beszélve a hosszadalmas bírósági eljárásokról, amelyek közül nem egy visszaadási kötelezettséggel végződött. A Halott város III. már két év után visszakerült Bécsbe, mivel a bíróság az igényt bejelentőt nem találta az eredeti tulajdonos egyedüli örökösének. 

Wally portréja, a Schiele szerelmét, Valerie Neuzielt megörökítő festmény, a Leopold-gyűjtemény ékessége azonban nem jutott ilyen könnyen haza. Bár Leopold igazolhatóan 1954-ben vétel és csere útján szerezte meg az Osztrák Galériától, ám annak tulajdonába valóban törvénytelenül került. Rudolf Leopold haláláig kitartott amellett, hogy erről ő mit sem tudott, de a kép hazatérését nem érte meg. Néhány héttel halála után – a bíróság ítéletét megelőzve – az alapítvány kuratóriuma, az elnökségben helyet foglaló fia és özvegye végül üzleti ajánlattal vetett véget a 12 évig tartó huzavonának: az eredeti tulajdonos, Lea Bondi-Járay galérista örökösei 19 millió dollár vételár ellenében megváltak Schiele életművének egyik legfontosabb alkotásától. 

A minapi tullni beszélgetés résztvevői kíméletesek voltak: inkább ifjúkori élményeiről faggatták Diethard Leopoldot. Arról nem esett szó, mit állt ki a család ezekben az években, s mennyire befolyásolta ez a kínos közjáték Rudolf Leopold életének utolsó évtizedében azt a boldogságot, hogy ő igazgathatja múzeumát. Több kiállításnak ő volt a kurátora is, s aki valaha is részt vett Leopold és Elisabeth valamelyik közös tárlatvezetésén, az aligha felejti ezt az élményt.

Rudolf Leopold halála óta a múzeum igazgatója értő művészettörténész, a kuratóriumban a családot jelenleg – a 96 éves özvegy visszavonulása után – az egyik unoka képviseli. Az anyag egyben tartása alapelv, bár a gyűjtemény kicsit átrendeződött: Wally portréjának megvásárlásához el kellett adni néhány kevésbé fontos művet. A kiállítások épp olyan színvonalasak, mint az alapító életében voltak. A jövő biztosított, bár az állami hozzájárulás a fenntartási költségekhez már nem tűnik elegendőnek. A kuratórium most az összeg emeléséről tárgyal – a mindenkori osztrák kormány műpártoló, így a támogatás ténye nem, legfeljebb az összeg nagysága a kérdéses.

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!