Adamik Zsolt
Nem vacakoltak – mentették, akit menteni kellett. Nem is volt más választásuk.
Nieuwlande település (településke) Hollandia északkeleti részén terül (terülget) el, Drenthe tartományban. Közigazgatásilag Hoogeveen községhez tartozik, lakossága kb. 1300 fő. Ha a Google Mapsen rátekintünk, szántóföldek vigyorognak ránk, virágzik a nagyfalusi idill, de a kíváncsibbak a faluságon majdhogynem túlmutatómód (a Johannes Poststraat elején) egy Piri-Piri csirkeéttermet is találhatnak például. Hollandus egyszerűség, csend és nyugalom, az erre érzékenyebbeket még a képernyőn keresztül is könnyekre fakaszthatja a frissen nyírt fű illata. Nincs tehát itt semmi különösebb látnivaló, s a műholdi optikán keresztül valóban csupáncsak térkép e táj. Nieuwlande azonban sokkal több, mint néhány meglepően rendezett utca és tér összessége.
Például a II. világháború idején a helyi lelkész fia a föld alá rejtett 35 lekvárosüveget a területen, aminek később komoly jelentősége lesz. Ez a kisebb trüváj – jóval később, jelesül 1988. június 18-án ugyanis a jeruzsálemi Yad Vashem kertjében emlékművet állítottak a falu tiszteletére. Az ok minimum prózai, de mindenképp (kaland)regénybe (esetleg szociodrámába) illő: a II. világégés sötétebb időszakában, 1942 és 1943 között ugyanis (a történelemben nagyjából példátlan módon) Nieuwlande teljes lakossága láthatóan megegyezett abban, hogy a holokauszt úgy hülyeség, ahogy van, de ha már így alakult (mert mások így alakították), lesznek inkább emberek, és juszt sem hagyják, hogy az amúgy jó szomszédként működő zsidó honfitársaikat marhavagonokba tömve ragadják el tőlük a biztos halálba.
Még egyszer: minden egyes falusi mentette, akit menteni kellett. Nem volt kivétel.
Mert Hollandiában sem volt életbiztosítás zsidónak lenni a német megszállás alatt. A 2000-es évek elején kezdték el a történészek „a vész közepette is bátor és ellenálló Hollandia” képét némileg árnyalni: Ad van Liempt Fejpénz című könyvében ír például a vezető, Wim Henneicke után Henneicke-osztagnak becézett zsidóvadász hollandusokról, akik a legújabb adatok szerint több, mint 9000 embert adtak el jó áron (az „értékesített” zsidók élete árán) a németeknek, arról nem is szólva, hogy az ország északkeleti részén fekvő westerborki menekülttábor mennyire gond és zökkenő nélkül alakult át 1942 után majdhogynem egyik pillanatról a másikra tranzittáborrá, ahonnan zsidó (és cigány és homoszexuális és politikailag nem idomuló holland… a sor folytatható) embereket szállítottak át mindenféle koncentrációs táborokba meghalni. 1942 júliusa és 1944 szeptembere között 103 járat hagyta el Westerborkot, pontosan 97 776 deportálttal. Ez járatonként 950 lelket jelent. Kicsit-nagyot.
A háború soha nem fekete-fehér. A háború rohadt dolog, és a háború után tükörbe nézni talán még rohadtabb. Nyilván szinte lehetetlen egy háborúban furvást helyesen dönteni, a saját életem, esetenként a családom életét mások élete mögé helyezni el. A lényeg itt talán ott van, hogy ha adódik a lehetőség. Épp ezért fontos, hogy miképp cselekszik az, aki cselekedni kénytelen, esetleg a cselekvésre lehetőséget kap. A szintén Németország által legyőzött és felügyelt dánok például az undorral teli tükörbe nézést spórolták meg maguknak akkor, amikor az emberségből nemzeti ügyet faragva egy rövidke hét alatt az ország zsidóságának 99 százalékát csempészték át Gilleleje kikötőjéből Svédországba 1943 szeptemberében. És Nieuwlande falu lakosai is inkább döntöttek a nehezebb megoldás mellett – feldobni valakit a származása miatt elképesztően könnyű dolog lett volna ahhoz képest, hogy az alig néhány (de legalább meglepően rendezett) utca és tér összességében komplett családokat rejtettek el a gyilkosok elől.
Az ötlet a maga egyszerűségében volt nagyszerű. És hogy honnan van az emberi tökéletlenséget tökéletesen számításba vevő tervről nagyjából tiszta képünk? Onnan, hogy Arnold Douwes, a helybéli lelkész fia Johannes Post kertész (valamint kalandor és ellenálló) segítségével végrehajtott akcióját dokumentálta is: majd, hogy a papíroknak nyoma ne vesszen, 35 kisebb-nagyobb üvegben elásta azokat a falu mellett. A befőttnek álcázott visszaemlékezésekből aztán könyv lett (The Secret Diary of Arnold Douwes, szerkesztette Bob Moore és Johannes Houwink ten Cate), melyből pontosan kiderül, hogy lehetett hőssé az egész falu: úgy, hogy Douwes és Post az összes helybélit rávette arra, hogy elbújtasson legalább egy zsidót, de inkább egész családokat, ha elbír épp egy nagyobbacska rejtekhelyet a háztartás. És hogy miért fontos hangsúlyozni azt, hogy „mindenkit rávettek”? Mert így mindenki védve volt mindenkitől, azaz a falu akkori 117 lakója közül senki nem dobhatta fel a másikat a folyton szaglászó németeknél – hiszen akkor bukott volna ő maga is.
Douwes érdekes módon nem elsősorban az emberiességre apellált tehát – hanem arra, hogy még a rosszabb szomszédnak is megadatik a lehetőség, hogy valami jót tegyen. Az akció sikerrel zárult: a falu akkori 117 lakója a háború után közösen kapta meg a Világ Igaza kitüntetést.
Nieuwlande azóta újra csendes.
De hát mit fecsegjen, aki csodát látott.
Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!