Timár Ágnes

A női mell el- és felfedésének diadalai

Az ókori viseletek két okból mellőzték a dekoltázst: vagy elveszett az egész mellkas a redőzött anyagok között, mint a görögöknél, vagy szimplán elfelejtettek bárminemű ruhát venni magukra deréktól felfelé a nők, mint Egyiptomban. A ruha nyakkivágása pedig csak akkor válik dekoltázs szempontból értékelhetővé, ha már szabott öltözékekről beszélhetünk. Vagyis először a gótika idején, hogy aztán más és más formában és méretben köszönjön vissza a reneszánsz vagy éppen a rokokó korában – derült ki egy korábbi cikkünkből.

Az évszázados szokások majd később az egyház meghatározta erkölcs, esetleg a politika rányomta a bélyegét a divat alakulására. A dekoltázsra azonban nem hatott a korok megmondóembereinek szava: a divat egyszerűen utat tört magának

A francia forradalom például a rokokóra jellemző pompát erősen visszaszorította, de a mell hangsúlyozásáról nem mondtak le a divatdiktátorok. A direktórium idején egyre áttetszőbb anyagokat használtak és azokból is egyre kevesebbet. A derékról a mell alá áthelyezett öv pedig a dekoltázsra osztotta a főszerepet, így a kivágás még inkább vonzotta a tekintetet – ha ez egyáltalán fizikailag lehetséges volt.

A Napóleon császárságának idejéhez köthető empire stílus meghagyta az újonnan kialakított könnyed sziluettet a nőknél. Habár továbbra is megtalálhatók voltak a látványos ruhakivágások, az antikizáló divat már megengedte, hogy a dekoltázs visszafogottabb legyen.

Ezt a szemérmesebb szemléletet vitte tovább a restauráció kora 1820-ig.

A biedermeier ezt követő két évtizedében a derékra visszakúszó övvel újra a természetesebb viselet vált követendővé. A dekoltázs pedig inkább a váll felé szélesedett, mintsem újra mélyült volna.

Az úgynevezett második rokokó idején aztán a csónakhatású nyakkivágás (így maga a dekoltázs is) az estélyi ruhákon tovább szélesedett, ismét szabadon hagyta a mell jelentős részét, valamint lecsúszott a vállakon, és a kart is láttatta.

A XIX. század utolsó évtizedeiben nem is annyira a mell pőreségének hangsúlyozása, mint inkább formájának alakítása volt a dekoltázs feladata. A turnűr jellegzetes látványának része volt oldalnézetből a lószőr párnával felnagyított fenék, és a fűzővel magasra tolt kebel.

A századfordulóra – az utcai és utazó öltözékeken is – a magasan záródó, gyakran állógallérral díszített nyakkivágás dívott, amely eltakarta az egész mellkast. Jobbára az estélyi ruhákon talált csak helyet magának egy valamirevaló dekoltázs.

Ahogy a XX. század elejére a női divatot az esztétikum mellett a praktikum is egyre inkább jellemezte, és mind többen mondtak le a fűzőről és az abroncsos szoknyáról, úgy a női sziluett kezdett újra átalakulni és bizonyos értelemben – részben az egyenjogúsági törekvések hatására – férfiasodni. Ennek eredményeként a dekoltázs már tényleg csak partykellék lett.

Az 1920-as években a társadalmi folyamatokat tükrözve kimaxolták a divatban a gendersemlegességet. A nők pénzt kereshettek, sportolhattak. A divat erre válaszul – nem először – átbillent a túloldalra, és a sportos, kamaszos megjelenést kezdte éltetni. Nemcsak hogy elűzték a fűzőt és annak melleket hangsúlyozó hatását, hanem egy szűk trikó segítségével a nők leszorították a csípőjüket és a kebleiket is. Így már kevésbé volt értelme a dekoltázsnak.

Az estélyi viseletben is a pántos, mell fölött sokszor egyenes vonalban záródó darabok lettek jellemzőek, és inkább a ruha hátkivágását mélyítették (akár egészen a csípőig is), nem a dekoltázst.

A klasszikus, vagy éppen idealizált női vonalak a harmincas években kaptak teret ismét, és a második világháború után – elsősorban Christian Dior „new look” stílusának köszönhetően – a XIX. század közepének jellegzetes fűzős, krinolinos hangulata tért vissza, takarékosabb és valamelyest kényelmesebb formában. A gyorsabb információáramlás és az individualizálódó szemlélet hatására mindenki olyan ruhát, ezen belül olyan dekoltázst választott magának a gazdag felhozatalból, amilyet csak akart.

Az ötvenes éveket még uralta a klasszikus forma, de itt is megjelent némi túlzás, ahogy az lenni szokott. A merevített melltartók egyre inkább kúpformát öltöttek, és a tökéletes hatás elérésében segített a magasan záródó, esetleg kisgalléros felsőrész, esti viseletnél pedig a csónaknyakú ruha.

A hatvanas években megjelenő, ma már klasszikus mini határozottan visszafogta a dekoltázs mélységét, máshová vezetve a tekintetet. Ekkoriban gyakori volt a kerek vagy a szögletes nyakkivágás, de általában csak a kulcscsontig láttatta a mellkast.

Az évtized vége elhozta a hippi mozgalmat és máglya általi halálra ítélte a melltartókat. A dekoltázs kérdése azért vált érdektelenné, mert a hímzésekkel díszített, könnyű anyagok alatt sokszor teljesen kivehető volt a test kontúrja.

A hetvenes évek diszkó korszakának beköszöntével más módon kapott hangsúlyt a mell. Újra mélyültek a dekoltázsok a buliszetteken, és gyakori társa lett a farmernek a trikó – sokszor továbbra is melltartó nélkül.

Az 1980-as évek túlzó formáival, harsány színeivel beleégett a retinánkba. Az egyik fő csapásirányban komoly szerepet kapott a dekoltázs. A sportos az új szexi-elképzelésbe belefértek a még utcai viseletre is szánt dresszek és nagyjából minden, ami az aerobichoz volt köthető. 

Ezzel párhuzamosan utat tört magának a hivatali öltözet a hétköznapokban. Ez volt az „aktatáskával a munkába” évtizede.

A hatalmas válltömésekkel súlyosbított blézerek és dzsekik még a kilencvenes évek első felében is jelen voltak, és csak az évtized végéhez közeledve csökkent a szélességük. A kabát alatt a hölgyek sokszor csak egy bralette-et viseltek. Ez a ruhadarab előfutára volt a XX. század utolsó évtizedében megjelenő, és egyre hangsúlyosabbá váló „nagymell-eszménynek”.

A Baywatch generálta szépségideál a 2000-es évekig kitartott, és hozta magával a spagetti pánt uralkodását, valamint a szilikon pántos melltartókat. Bár tudnánk feledni!

Mivel a divattörténet már eddig is rengeteg megoldást kínált a nyakkivágás kialakítására, manapság bármiből választhatunk. Persze, hogy mit választottunk 2010 óta a leggyakrabban, még nem jelenthető ki egyértelműen. Egy évtized divatképének hiteles megítéléséhez legalább 2-3 újabb tíz év eltelte szükséges; de néhány jellegzetesség az elmúlt évekből így is észrevehető.

Az például mindenképpen, hogy a múlt század kilencvenes éveinek műanyag bujaságához képest ma ismét helyet kap a divatban a természetesség, így a kis mell, széles csípő együttállás, ami a nők többségének „eredeti” formája. A tervezők pedig erre reagálva jó pár kreatív megoldással álltak elő. És ahogy „kell”, most ebbe az irányba tolják túl a dolgot.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!