Két kattintás és néhány mérés lett a bűnözők rémálma

Bertillon saját magáról készített azonosító kartonja (fotók: Wiki Commons)

A 19. század végén a fényképészet ugrásszerű fejlődése sok területen hozott változást. Amellett, hogy fontos – privát vagy egy nagyobb közösséget érintő –  pillanatokat örökíthettek meg a fotósok az utókor számára, és a tudományos felfedezések is könnyen rögzíthetővé váltak,  a bűnüldözés is felfedezte magának ezt a technikát: segítségével a visszaeső elkövetők könnyen azonosíthatóvá váltak. Persze, mint minden nagy ötletnél, itt is volt valaki, akinek ez legelőször eszébe jutott: ő pedig egy francia rendőrtiszt, Alphonse Bertillon volt.

Bertillon rendőrként azokra a bűnözőkre szakosodott, akik újra és újra elkövettek valamilyen bűntettet: vagy azért, mert mindig sikerült megúszniuk a felelősségre vonást, vagy azért, mert annyira az életmódjukká vált a törvények megszegése, hogy még akkor is folytatták a tevékenységüket, ha elkapták őket, és kisebb-nagyobb büntetés után szabadultak. Ezek az elkövetők sokszor próbálták álcázni magukat a külsejük megváltoztatásával. Bertillon kidolgozott egy módszert, amellyel rögzíteni és rendszerezni tudta a bűnözők fizikai vonásai közül azokat, amelyek minden trükk ellenére is azonosíthatóak maradnak. Ehhez pedig kapóra jött számára a fényképezés mint technika.

A felfedezőjéről „bertillonage” néven elterjedt módszer lényege, hogy a fej, illetve a test meghatározott részein precíz méréseket végeztek, és ezek adatait egy kártyán rögzítették, amelyet a szem- és hajszínnel, illetve két fényképpel – egy profilból és egy szemből készített portréval – egészítettek ki. Bertillon azt vallotta, hogy ez alapján minden olyan egyedi tulajdonság bekerül a rendőrség adatbázisába, ami alapján egy ember azonosítható. Így, ha valakit gyanúsítottként vagy elkövetőként elfognak, csak el kell rajta végezni ugyanezeket a méréseket, és összevetni az adatbázisban található, korábban felvett adatokkal, és máris kiderül, visszaeső elkövető-e az illető. Ha pedig az, akkor a teljes bűnügyi előélete könnyen visszakereshetővé válik.

Bertillon rendkívül precízen dolgozta ki a módszert, minden apróságra gondosan ügyelve. Az adatok felvétele során külön rögzítette például a testmagasságot álló helyzetben és az ülőmagasságot, ami a törzs és a fej együttes hossza. Emellett lejegyezte a kifeszített ujjak távolságát, valamint a fej, a jobb fül, a bal láb, az ujjak és az alkar méretét. Ezen túlmenően adatként rögzített minden különös külső ismertetőjelet: hegeket, anyajegyeket, esetleges fizikai deformitásokat.

A fotók elkészítésénél fontos szempont volt, hogy minden kép pontosan ugyanolyan viszonyok között készüljön: Bertillon úgy vélte, így lesznek tökéletesen összehasonlíthatóak a későbbiekben. Ezért pontos leírást készített arról is, mekkora legyen a személy és a kamera közötti távolság, az expozíciós idő, milyen pózban legyen a lefotózott alany és milyen arányban nagyítható a kép az előhívás során. Ezzel azt is biztosította, hogy minden fontos részlet tisztán kivehető legyen az elkészült fotókon.

Rendőrségi képzés Párizsban

1888-ban Bertillon az Identification Bureau (azonosítási részleg) igazgatója lett a párizsi rendőrségen, mint a bűnözők azonosításának legelismertebb szakértője. Amellett, hogy fáradhatatlanul végezte a munkáját, képzéseket is tartott a kollégái számára, részletesen bemutatva a módszert, és rávezetve a rendőröket, mire érdemes figyelniük, ha egy ember személyazonosságát szeretnék megállapítani. Ehhez komoly segédanyagokat is készített, amelyek azután közkézen forogtak nemcsak a saját beosztottjai között, de hamarosan nemzetközi szinten is. Nagy visszhangot váltott ki a szakmán belül ugyanis, hogy Bertillon módszerének köszönhetően látványosan megnövekedett a többszörös bűnelkövetők letartóztatási aránya. A különleges technikának hamar híre ment, és a módszert hamarosan átvette a New York-i, a chicagói, sőt, a Buenos Aires-i rendőrség is, pontosan betartva minden apró részletet, amelyet Bertillon kidolgozott és előírt.

A fizikai megjelenés kisebb, szabványosított egységekre bontása és ezeknek a részletes adatoknak a rögzítése azok számára is könnyen kereshetővé tette a nyilvántartást, akik esetleg kevésbé voltak rutinosak az elkövetők azonosításában. A személyes figyelmetlenség mint hibatényező kikerült a rendszerből: csak keresni kellett, nem találgatni, mint korábban.  A nagy információs archívum létrehozása közvetetten az állam hatalmát is erősítette, mivel a fotós adattár hasznos és látványos eszköze volt a lakosság feletti kormányzati ellenőrzésnek.

Jellegzetes orrformák bemutatása angol nyelvű magyarázó szöveggel

A fotózás a személyek azonosításán túl is hasznos eszközzé vált a rendőrség számára. A bűncselekmények felderítését nagyban segítette, hogy ezzel a technikával könnyebbé és pontosabbá vált a bűnügyi helyszíneken talált nyomok rögzítése és dokumentálása. Bár a 19. század végéig a fényképfelvételeket nem fogadták el széles körben bizonyítékként a bíróságokon, illetve sok múlt a bíró egyéni döntésén, a törvényszéki fényképezést mégis egyre szélesebb körben használták az 1850-es évek végétől kezdve: alkalmazták hamisításgyanús esetekben,  dokumentumok hitelességének megállapítására vagy megcáfolására; a bűncselekmények helyszíneinek pontos rögzítésére; közlekedési balesetek helyszínelésekor; verekedések esetén a sérülések dokumentálására. Egyszóval csupa olyan dologra, amelyekre ma már rutinszerűen használja a rendőrség.

Bár Bertillon módszere precíz, tudományos alaposságú méréseken alapult, korántsem volt hibátlan. A legnagyobb hiányossága az volt, hogy nők és gyerekek esetén sokat veszített a pontosságából, mivel a kidolgozásakor Bertillon rövid hajú, testileg már teljesen érett emberek adataival dolgozott. Nők alig szerepeltek az adatbázisban, a gyerekek pedig annyira gyorsan változnak, fejlődnek, hogy az ő esetükben a legtöbb felvett adat néhány hónapon belül érvénytelenné vált. Ilyenkor támpontként maradtak a különös ismertetőjegyek, illetve a portréfotókon a szemek, orr és száj összehasonlítása.

Bár leginkább ezzel a módszerrel forrt össze a neve, Bertillon igazi innovatív kutató volt, és számos más kriminalisztikai technikát is kidolgozott. Csak, hogy a legnagyobbakat említsük: a galvanoplasztika módszere lábnyomok megőrzésére, ballisztikai kutatások, illetve a dinamométer használata, amely segített megállapítani betörések esetén, mekkora erőt fejtett ki az illegális behatoló.

Aztán, ahogy a technika fejlődött, Bertillon személyazonosítási módszere fokozatosan elavult: a testi jellegzetességek összehasonlító vizsgálatát felváltotta a daktiloszkópia, azaz az ujjlenyomat-azonosítás. A fényképezés azonban, mint az egyik legpontosabb rögzítési módszer, a mai napig alapvetően fontos eszköze a bűnüldözésnek.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!