Keménykötésűek

Bencze László gyerekként a nagymamájától tanult meg kötni. Néhány évet kihagyott, de ma ismét a kötés a hobbija.

Timár Ágnes

Valószínűleg előbb képzelünk baltát a kezükbe, pedig a viking férfiak épp olyan gyakran forgatták a kötőtűt, mint bármilyen harci eszközt. A következőkben bizonyságot nyer, hogy ostoba sztereotípia, miszerint pulóvert csak nő köthet, és jellemzően csak egy bizonyos kor fölött.

Mielőtt azonban kizárólag a maszkulinitás középkori megtestesítőjének tulajdonítanánk a kézimunka e formájának gyakorlását, jobb, ha tudjuk, hogy még utánuk is sokáig a férfi privilégiuma volt a kötés. Az 1527-ben, Párizsban alakult első kötő céhbe például nem is léphettek be nők.

De ne szaladjunk ennyire előre!

Kép: Wikimédia

Kezdetben a kötés még nem is kötés volt, sokkal inkább nålebinding. Ízlelgessük kicsit a szót! Mármint: keressünk egy dán szótárt, és utána ízlelgessük. Magyarul tűkötésnek fordítják a kötés és a horgolás ősét. Habár a legrégebbi ismert leletet Izraelben találták, és feltehetően i.e. 6500 körül született, van dán eredete is a tűkötésnek i.e. 4200 tájáról. Ezért is a dán elnevezés; meg azért is, mert a dánok így különböztették meg a horgolástól a saját nyelvükön. Bár ezzel vártak az 1970-es évekig.

A legkorábbi fennmaradt zoknipárt az i.e. 300–500-as évekből az egyiptomi Nílus melletti Oxyrhynchusban ásták ki. Fotó: Wikimédia, David Jackson

A nålebinding technikája még ma is használatos. Peruban például karkötőket, Iránban zoknikat készítenek így, de a Balkánon és Skandináviában is előállítanak ezzel a módszerrel textíliát. Utóbbi területen kalapokat és kesztyűket is.

De térjünk vissza a kezdetekhez! És legnagyobb örömömre a tűz mellett kötögető viking férfiakhoz. A jellegzetes külsejű, sokáig vadnak tartott, de napjainkra rehabilitált jellemű harcosok i.sz. 793 és 1066 között jó strapabírású ruházatot állítottak elő a tűkötés segítségével.

Hogy az, amit ma kötésnek nevezünk, mikor alakult ki, nem egyértelmű. A XVI. század elején jelent meg először a kötés szó angolul, de XIV. századi festményeken már látható egy, a kötéshez nagyon hasonlatos tevékenység. Az akkori formája – talán a körülményessége miatt – nem a köznép elfoglaltságává vált, hanem egyértelműen a társadalom felső rétege űzte hobbiként.

Master Bertram oltárfestményén kötő Madonna (1400 körül)

Ahogy minden mesterségnek ebben az időben, úgy a kötésnek is céhei alapultak. És mint minden céhet, úgy ezeket is férfiak alapították, és ők is lettek a tagjai. Egy kötő céhhez csatlakozni nagy tisztesség, és egyben nagy felelősség is volt. Azok a férfiak, akik tagok lehettek, az egész életüket alárendelték a mesterség elsajátításának, gyakorlásának és annak, hogy továbbfejlesszék a kötés tudományát.

A módosabb urak, persze, nem szorultak rá, hogy szakmát tanuljanak, és általa pénzt keressenek, így háztartásaikban valóban női passzió lett a kötés. Az említett férfiak csupán hallgatták esténként a kandallóban ropogó tűz és feleségeik kötőtűinek csattogó hangját. Ezek a neszek valakit bizonyára megnyugtatnak, mást meg idegesítenek. Utóbbi tábort erősítette a legenda szerint William Lee, akinek bosszúsága egy technikai újításhoz vezetett. 1589-ben az akkori szövőgépek átalakításával gépesítette a kötést. A fejlesztésben rejlő anyagi haszon lehetőségét felismerve pedig el is rohant I. Erzsébethez, hogy az áldását kérje. A királynő elutasította, így Lee Franciaországba ment, és ott látott munkához. A fennmaradt iratok szerint harisnyákat kezdett gyártani üzemében.

W. Lee kötőgépének műszaki rajza

Pontos információk nincsenek róla, de William Lee feltehetően Párizsban hunyt el nem sokkal később. Találmányát már testvére, James vitte vissza Angliába, hogy ott megalapítsa az első kötőgyárat. Sok kézműves nemtetszésére, hiszen az így előállított ruhanemű olcsóbb volt, mint a kézzel kötött. Nos, ez azóta sem változott. Mindenesetre Lee üzemével 1620 körül megalapozta a londoni harisnyaipart. Ekkorra a kötöttáru iránti kereslet az egész világon megnőtt. Egy forrás szerint 1663-ban Anglia csak Normandiába 240.000 pár harisnyát exportált. A többségét még mindig férfiak kötötték.

Fotó: John Beniston, Wikimédia

Aki azt gondolja, hogy a későbbi évszázadokban – többek között a kötőgépnek, valamint a kötés hobbivá alakulásának köszönhetően – a férfiak teljesen eltávolodtak ettől a tevékenységtől, az téved. Skóciában a 17. és a 18. században a családok minden tagja kötött. A jobbára halászatból élő férfiak ruhatárának elengedhetetlen darabja volt a gyapjúból készült szvetter, amely védelmet nyújtott a szigetvilág sokszor kíméletlen időjárási viszonyaival szemben.

Az első világháborút a fronton fegyverekkel, otthon kötőtűvel vívták. A Vörös Kereszt felhívására nem csak a nők, de a gyerekek és az otthon maradt férfiak is zoknit, pulóvert kötöttek a katonáknak.

Zoknikötésre buzdító plakát

A második világháború idején a sebesült katonákat a kezelésük részeként kötni tanították. Részben, hogy tornáztassák az agyukat, részben, hogy megtapasztalják, milyen remek érzés létrehozni valamit. És nem mellesleg a kötés relaxációs hatása miatt.

Erre a békére ma is sokan vágynak, hiszen aki köt, gyakran kikapcsolódásból teszi, és nem csak azért, hogy legyen egy újabb pulcsija. És igen, férfiak is kötnek. Újra. Ahogy a nyitóképünk is bizonyítja. A világ számos pontján találunk aktív, kizárólag férfi tagokat számláló kötőegyleteket. Ilyen például a 2011-ben, San Franciscóban alapított társaság:  https://www.sfmenknit.us/ .

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!