Azt szinte mindenki megtapasztalta már, hogy a növények érzékenyek az érintésre. Bizonyos fajok becsukódnak vagy összehúzódnak, ha hozzájuk ér valami, mások különböző módokon: tüskékkel, nedvekkel igyekeznek védeni magukat. Ez érthető is, hiszen az érintés a legtöbb növény számára veszélyes, és azt jelzi, hogy valami le akarja törni vagy épp meg akarja enni. Egyes fák azonban kifejezetten antiszociálisnak tűnnek, és még a saját fajtársaikhoz sem hajlandóak hozzáérni. Ezt a jelenséget hívják a tudósok lombkorona-félénkségnek.
A lombkorona-félénkség bizonyos fajta fáknál figyelhető meg. Az egymás mellett növő példányok úgy helyezkednek, hogy egyetlen águk vagy levelük se érjen hozzá a mellettük élő fajtársukhoz, így, ha erdőt is alkotnak, a lombkorona akkor sem lesz összefüggő. Egy ilyen erdőben járva, ha az ember felnéz, kis csatornaszerű réseket lát a fák lombozata között.
A jelenség a múlt század eleje óta ismert, mégsem sikerült rá megtalálni a tökéletes magyarázatot. A sokféle lehetséges megfejtés, amelyre a tudomány eddig jutott, jelezheti azt is, hogy a különböző fajok más-más okokból nem szeretnek egymáshoz érni. Abban minden elmélet megegyezik, hogy a dolog egyáltalán nem véletlen, és a fák pontosan „tudják”, mit csinálnak: a lombkorona-félénkség kétségtelenül azért létezik, mert az adott növények javát szolgálja.
Néhány kutató szerint a növények kifejezetten segítik így egymást, mert azzal, hogy az ágak és a levelek nem érnek össze, gátolják a különféle rovarok mozgását egyik fáról a másikra, így a levélevő és faroncsoló lárvák (amelyek általában mindig egyféle növényt részesítenek előnyben) kisebb pusztítást végeznek az erdőben.
Egyes hipotézisek azt állítják, hogy a lombkoronaágak közti érintkezésről a fáknak rossz emlékeik lehetnek. A széljárta területeken a fák fizikai sérüléseket szenvednek, amikor viharban egymásnak ütődnek. Hogy ezeket elkerüljék, abba az irányba nem növekednek tovább, ahol már egyszer ilyen trauma érte őket. Az alacsonyabban növő, illetve a törzshöz közelebbi ágak védettebbek, kevésbé vannak kitéve az időjárás viszontagságainak, ezért a fáknak csak a tetején lévő ágak húzódnak távolabb egymástól.
Más kutatások azt sugallják, hogy ha egy fa ága növekedés közben többször megsérül, akár csak egy picit is, akkor az ott kialakuló rügyek megállnak a fejlődésben. Így ha az egyik fa hajtásainak az „orrára koppint” a másik, akkor mind a ketten abbahagyják abba az irányba a növekedést, és rés támad köztük. Bizonyos fajok, például a japán vörösfenyő vagy az eukaliptusz csúcshajtásai különösen érzékenyek a fizikai hatásokra – és éppen ezek, amelyek hajlamosak a lombkorona-félénkségre is.
A talán legnépszerűbb elmélet szerint a lombkorona félénksége a szomszédos növények kölcsönös fényérzékelésével függ össze. A fotoreceptorok által közvetített árnyékelkerülési válasz jól dokumentált viselkedés számos növényfajnál. Elképzelhető, hogy a szomszédos növények a fényérzékelő sejtjeik segítségével mérik be az egymástól való távolságot. Hála fitokróm fotoreceptoraiknak, a visszavert távoli vörös (far red – az infravörös előtti tartomány a skálán) fény érzékelésével képesek behatárolni a szomszédok közelségét. A visszaverődő fény alapján aztán el tudják dönteni, akarnak-e olyan irányba tovább nőni, ahol valószínűleg egy másik növény blokkolni fogja a fényhez jutást egy idő után. És általában úgy döntenek, hogy nem akarnak: inkább más irányba növekednek tovább, így közben segítenek a szomszédjuknak is, hogy elegendő fényhez jusson.
Mindez azonban nem magyarázza, hogy a lombkorona-félénkségre hajlamos növények miért kerülik jobban a saját fajukhoz tartozó szomszédaikat, mint a többieket. Egy 2015-ös tanulmány, amely nem fákat, hanem a gyorsan növő, könnyen szaporítható, és ezért kísérletekben jól használható lúdfüvet (arabidopsis) vizsgálta, arra jutott, hogy a lúdfű növekedési irányát befolyásolja, milyen szomszédai vannak. Ha saját fajtársa mellé ültetik, abba az irányba kevesebb levelet növeszt, míg ha „idegen” a szomszéd, akkor felé sokkal „barátságosabb”. Épp ezt teszik a félénkebb fák is – a saját fajtársak között sokkal gyakrabban fordul elő a lombkorona-félénkség az erre hajlamos fajoknál.
A kutatások továbbra is zajlanak, egyértelmű magyarázat pedig a mai napig nem akad arra, hogy egyes növények miért durcásabbak, mint a többiek. De ha erdőben járunk, érdemes néha felnézni a fák koronája felé, mert az egymással barátságtalanabb fák lombján igazán érdekes és barátságos fény szűrődik át.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!