Kerényi Kata

Gondolhatnánk, hogy a viharos XX. században épp elég dolga volt az egyes országok hadseregeinek. Rohamosan fejlődött a haditechnika, újra és újra átrendeződött a nagyhatalmak világtérképe. Mindeközben Ausztráliában a fegyveres erők a helyi élővilággal folytattak ádáz és reménytelennek tűnő háborút.

Ember és természet harca

Az esemény, ami a Nagy Ausztrál Emuháború néven vonult be a történelembe, rövid, de fordulatokban gazdag része Ausztrália történelmének. A kontinensre bevándorló, majd később letelepülő európaiaknak el kellett hódítaniuk a területet a természettől – és ez sokszor komoly kihívást jelentett, hiszen az őshonos állat-és növényfajok valódi helyzeti előnyökkel rendelkeztek. A békés együttélés nem volt zökkenőmentes: hol az ember, hol az állat-és növényvilág borította fel a kényes egyensúlyt.

Az emu egy futómadár, amely Ausztráliában őshonos. Valamivel kisebb és kevésbé agresszív, mint az afrikai strucc. Röpképtelen, mégis hatalmas távolságokat képes megtenni gyalog. Az ausztráliai éghajlati viszonyok miatt ezek a madarak vándorló életmódra rendezkedtek be: költési időszakban csapatosan vonulnak a szárazföld belseje felé, hogy ott párosodjanak és lerakják a tojásaikat, aztán, mikor a kicsik már annyira megnőnek, hogy képesek a hosszabb távú gyaloglásra, ismét a kontinens széle felé indulnak, bőségesebb táplálék reményében.

Az 1930-as évek elején az emuk különösen elszaporodtak Nyugat-Ausztráliában. Amikor 1932-ben megkezdték szokásos éves vonulásukat, azzal szembesültek, hogy a táj egy kicsit megváltozott: Campionban újonnan megművelt területek mutatták az ember térhódítását. A madarak útvonala épp ezeken a földeken keresztül vezetett. Ráadásul nem is siettek különösebben odébbállni, mert a felszántott és bevetett birtokok éppen olyan körülményekkel kecsegtettek, amelyek ideálisnak tűntek az élelemszerzésre és akár a költésre is. Így mintegy 20.000 emu lepte el rövid idő alatt Campiont, ledöntve a kerítéseket és mindent letaposva. Ez már önmagában is komoly anyagi károkat jelentett a gazdáknak, de pechjükre az emuk éppen akkorra időzítették az akciójukat, amikor az ausztrál kormány egyébként is megszorításokat vezetett be a mezőgazdaságban, és a búza ára zuhanni kezdett. Ebbe a helyzetbe trappoltak bele a madarak, tönkretéve a nehezen megtermelt és egyre kisebb haszonnal értékesíthető termést.

A környékbeli gazdák között sok volt a leszerelt háborús veterán. Ők voltak azok, akik felvették a kapcsolatot Sir George Pearce védelmi miniszterrel, és fegyveres segítséget kértek a probléma megoldására. Javaslatuk meghallgatásra talált, és hamarosan gépfegyveres sereg vonult ki a területre.

Hadiesemények

1932. november 2-án felfegyverzett osztagok jelentek meg Campionban, ahol az első felderítők hamarosan jelentettek is egy nagyjából  50 emuból álló csapatot. A madarak a fegyverek hatótávolságán kívül voltak, így a helyiek megpróbálták összeterelni őket. Az emuk azonban váratlanul jó stratégáknak bizonyultak: kisebb csoportokra oszlottak, és cikázva futottak, hogy ne legyen könnyű őket eltalálni. Az aznapi első csatát így a madarak nyerték. Csak később, a nap folyamán sikerült nagyjából egy tucatot lelőni közülük.

November 4-én Meredith őrnagy és csapata lesben állt egy helyi gát közelében, amikor több mint 1000 emut vettek észre, amint az állásuk felé tartottak. Tanulva a két nappal azelőtt történtekből a katonák ezúttal csendben megvárták, amíg a madarak lőtávolra érnek, mielőtt tüzet nyitottak volna. A tárak kiürültek, és a derék hadfiak szomorúan konstatálták, hogy most sem sikerült több madarat lőniük, mint legutóbb, az emuk pedig ismét szándékosan szétszóródtak, hogy ne lehessen újabb sortüzet nyitni rájuk.

A következő napokban Meredith őrnagy úgy döntött, hogy délebbre teszi át a székhelyét, mert úgy hallotta, hogy ott a madarak jobban hozzá vannak szokva az ember közelségéhez. Több rövid összecsapás következett a fegyveresek és az emuk között, és mindig a madarak kerültek ki győztesként.

Fegyverletétel

November 8-án az ausztrál képviselőház vitára bocsájtotta az emukérdést, és magát a hadműveletet is. Addigra már a sajtó is felkapta az eseményt, és a kontinens lakossága remekül szórakozott a hiábavaló küzdelmeken. Ezzel a hadsereg elismertsége és komolysága is veszélybe került, egyre több olyan hangot lehetett hallani, hogy hogyan is lenne képes az a haderő megvédeni az országot, amely egy csapat madárral sem bír el? Így a vita végeztével, november 8-án végül a hadsereg elismerte a vereségét és visszavonult. A hat napig tartó háború alatt több ezer lövéssel néhány száz madarat sikerült elpusztítaniuk, ami nem oldotta meg az eredeti problémát, viszont az ausztrál államnak aránytalanul nagy költséget jelentett. Az emuk sportszerűségét jelzi, hogy mindvégig csak menekültek, egyszer sem támadtak a rájuk vadászó emberekre, mégis sikerült legyőzniük egy felfegyverzett hadsereget.

A következő napokban, tanulva a történtekből, a katonaság egy átgondoltabb, jobban megtervezett támadási hullámot indított a madarak ellen. Ekkor már valamivel nagyobb sikerrel jártak: közel 1000 emut sikerült elpusztítani és még 2500-at súlyosan megsebesíteni. Ezzel együtt az eredmény messze nem igazolta a befektetett anyagiakat és emberi erőforrást, így a hadsereg végleg felhagyott a madárhajkurászással.

A legyőzött Meredith őrnagy később elismerően nyilatkozott a madarak stratégiai képességeiről:  „Ha lenne néhány katonai hadosztályunk, amelyek olyan adottságokkal rendelkeznek, mint az emuk – mondta – , akkor a világ bármely hadseregével sikerrel szállhatnánk szembe”.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!