Mörk Leonóra
Kétszáznegyvennyolc évvel ezelőtt, 1774 tavaszán tömeghisztéria tört ki Hollandiában. Egy jóslat nyomán az emberek elhitték, hogy hamarosan elérkezik a világvége, és pánikba estek. A történet végül happy enddel zárult: a Föld szerencsésen megmenekült a pusztulástól, a franekeri amatőr matematikus és csillagász, Eise Eisinga pedig elhatározta, babonás honfitársai okulására naprendszer-modellt készít. Így született meg a világ legrégebbi, máig működő planetáriuma.
AKirályi Eise Eisinga Planetárium létrehozójának nevét először egy kedves holland barátomtól hallottam. Eise Eisinga nagy rajongójaként a lelkemre kötötte, ha a Frízföldön, Franekerben járok, feltétlenül menjek el a világörökségi listán is szereplő múzeumba. Elmentem, megnéztem, kellően elálmélkodtam, és megértettem, miért válhatott a polgárság Európa vezető hatalmává.
Az 18. század első felében bizonyos Jelte Eises Eisinga úr gyapjúfésülő műhelyt működtetett a Franeker és a fríz főváros, Leeuwarden között félúton fekvő városkában, Dronrijpben. Itt született meg 1744-ben a fia, Eise, akiről hamarosan kiderült, hogy éles eszű kisgyerek, és örökölte az apja természettudományok iránti érdeklődését. Amit az iskolában tanult, nem elégítette ki a kíváncsiságát, ezért hetente egyszer bejárt Franekerbe, ahol közösen tanulmányozta Eukleidész műveit egy szintén amatőr matematikusnak számító gyapjúfestővel, bizonyos Willem Wijtsessel. Engem már itt lenyűgözött a történet; ahogyan a derék holland polgárok tisztában voltak vele, hogy a tudomány műveléséből nem lehet megélni, ezért serényen vezették a maguk jól jövedelmező vállalkozását, a szabadidejükben viszont autodidakta módon szívták magukba a tudást.
Így tett az ifjú Eise is. Az első tudományos írásait tizenhét éves korában publikálta matematikai, illetve csillagászati témában, de a napórák is érdekelték, ezekről is kiadott egy könyvet. Idővel átköltözött Franekerbe, ahol buzgón látogatta az egyetem előadásait, közben pedig 400 főt foglalkoztató, nagy gyapjúfeldolgozó céggé bővítette apja vállalkozását. Ezt a bizniszt ugyanis nem úgy kell elképzelnünk, hogy a szegény kis munkás egy szál faggyúgyertya pislákoló fényénél üldögél a műhelyében, és éjt nappallá téve, saját kezűleg kártolja a gyapjút. Mint a múzeum kiállításából kiderül, a fiatal Eisinga úr felvásárolta a nyersgyapjút, amit azután szorgos munkáskezek mostak, szárítottak, fésültek, festettek és fontak fonallá, szép jövedelemhez juttatva őt. Mindez lehetővé tette, hogy családot alapítson: huszonnégy éves korában megnősült, és az első feleségétől három gyereke született. Közben viszont a csillagászati tanulmányait sem adta fel.
Azután elérkezett az 1774-es év, és áprilisban a Leeuwarder Courant című újság (egyébként ma is létezik, és 1752-es alapításával a legrégebbi holland napilap) nagy feltűnést keltő cikket jelentetett meg egy prédikátor, Eelco Alta kiadványáról. Ebben a magát „az igazság kedvelőjének” nevező szerző azt jövendölte: május 8-án a kora reggeli órákban a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Hold olyan közel kerül majd egymáshoz, hogy egyesült erejük hatására a Föld letér a pályájáról és porrá ég a Nap tüzében. A korabeli sajtó hatalmát bizonyítja, hogy az emberek egymás kezéből kapkodták ki a lapot, és a rémhír, miszerint hamarosan eljön a világvége, futótűzként terjedt el a Frízföldön. A hatóságok megpróbálták betiltani az írás további terjesztését, de a pánik ettől természetesen csak tovább nőtt, sőt, még zavargások is kitörtek.
A hírek hallatán a csillagászatban járatos Eisinga elhatározta, épít egy olyan naprendszer-modellt, amelynek segítségével meg tudja mutatni az embereknek, hogyan mozognak az égitestek, és miért nincsen okuk a nyugtalanságra. Május 8-án a világvége szerencsésen elmaradt, Eise Eisinga azonban munkához látott, és hét év szorgalmas munkájának eredményeként 1781-re el is készült a planetárium – egyéb megfelelő helyiség híján a házaspár hálószobájának mennyezetébe építve. A szerkezeten nem egyedül dolgozott: az édesapja a fakorongokat és a fogaskerekeket készítette, míg az asztronómia iránt szintén érdeklődő fivére a plafon alatti falfelületre festette fel a bolygórendszert. A feljegyzések szerint az építkezés egyedül a feleség tetszését nem nyerte el, azzal a feltétellel egyezett bele, hogy a munkálatok nem mehetnek a gyapjúfeldolgozó üzem működésének rovására.
A planetárium, mint minden kézzel készült míves szerkezet és szerszám, csodaszép. Türkizkék-arany színkombinációja remekül illik a házaspár hálószobájának delfti csempéihez és a szekrényágy kék függönyeihez, mozgó alkatrészei pedig híven mutatják a naprendszer akkor ismert hat bolygójának útját. A Jupiter például ugyanúgy harminc év alatt kerüli meg a Napot a modellben, mint valódi társa fent az égen. Ugyan 1781-re, mire a terv valósággá vált, az Uránuszt is felfedezték, ennek azonban már nem jutott hely a mennyezeten. Egy meredek lépcsőn felkapaszkodva megnézhetjük a rendszer fogaskerekeit és az azokat működtető ingát is, amelyet szintén egy holland tudós, Christiaan Huygens talált fel és szabadalmaztatott 1657-ben.
A történet itt békésen véget is érhetett volna, ha Eise Eisinga 1787-ben bele nem keveredik az Orániai család elleni felkelésbe. Sem azelőtt, sem azután nem vállalt semmiféle politikai szerepet, ebbe a helyzetbe is csak úgy került bele, mint Pilátus a krédóba: a franekeri lázadók egy értelmes embert kerestek a csapatuk élére, és ez lett ő. A magukat hazafiaknak nevező polgárok felkelése gyorsan megbukott, menekülniük kellett, és az addig maximálisan törvénytisztelő Eisinga egyszer csak azt vette észre, hogy a felesége meghalt, a házát és a műhelyét elkobozták, őt magát pedig öt évre száműzték. Ez jelentette az élete mélypontját. Átmenetileg a határ túloldalán, Németországban telepedett le, majd visszatért Groningen tartományba, ahol gyapjúfésülőként kezdett dolgozni a Visvliet nevű faluban. Old habits die hard.
1795-ben végül visszaköltözött Franekerbe, oldalán második feleségével, aki az elsőnél támogatóbb módon viszonyult a férje tudományos munkásságához. Nagy megkönnyebbülésükre a planetáriumot sértetlen állapotban találták; miközben odakint tomboltak a történelem viharai, odabent a fogaskerekek és óraművek zavartalanul tették a dolgukat. Idővel Eisinga újra a város tekintélyes polgára lett, a tartományi tanács tagjává választották, előadásokat tartott a helyi egyetemen, amíg Napóleon parancsára 1811-ben be nem zárták a patinás intézményt. Szeretett volna egy második naprendszer-modellt is építeni, ám erre nem gyűlt össze elegendő pénz, így csak a tervei maradtak fenn. A hálószobai planetárium azonban mind több érdeklődőt vonzott, 1818-ban maga a király, I. Vilmos is megtisztelte személyes látogatásával a trónörökös, Frigyes herceg társaságában, majd meg is vásárolta a holland állam számára.
Eise Eisinga 1828-ban, 84 éves korában halt meg, végrendeletében pontosan leírva planetáriumának működését. A szülőhelyén temették el, a dronrijpi Szent Salvius templom temetőjében, ugyanabba a sírba, ahol az apja is nyugszik. A sírkövön a szokásos adatok helyett egy Eisinga által megalkotott matematikai rejtvény szerepel, amelyet megfejtve ki lehet számítani az édesapja születési és halálozási dátumát. Mindig tudtam, hogy a matematikusok vicces emberek. A legérdekesebb viszont az, hogy a Franeker díszpolgárává is választott tudós végig megtartotta gyapjúfeldolgozó vállalkozását. Elvégre attól, hogy az ember szenvedélyesen szereti a számokat és a csillagokat, a munkáját még el kell végeznie.
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!