II. Erzsébet és a kommunizmus

Koronázás a vasfüggöny mögül nézve

Dési János

Csak néhány másodperccel azután, hogy a világ nagy hírügynökségei jelentették, hogy II. Erzsébet brit uralkodó elhunyt, az internetes oldalak és a közösségi platformok megteltek a hírrel. Száz- és százezerszám írtak, írnak a népek erről – hiszen Erzsébet valóban legtöbbünk egész életéhez hozzátartozott. Egy végtelen és meglehetősen drága szappanopera rokonszenves szereplője volt. A megemlékezések többségében az is szerepel, hogy halálával egy korszak ért véget – de hát annak a korszaknak már réges-régen vége, csak éppen II. Erzsébet kötelességtudó és vonzó személyisége miatt ezt talán nehezebb volt észrevenni. III. Károly valószínűleg a végfelszámolója lesz ennek a világnak. Ilyen időket élünk.

II. Erzsébet halálát akkora médiaérdeklődés kíséri, amekkora kevés ember földi létének végét. De nézzük a történet elejét! 1952. február 15., amikor Erzsébet váratlanul megörökli a trónt. Nos, a magyar sajtóban alig találunk erről valamit. Pár gyenge sorocska, az is eldugva valahol a többi hír közé.

Ez egy megyei lap a sok közül. Nagy változatosság akkor sem volt ebben a műfajban

A magyar sajtó mindössze ezt a néhány soros hírt tudta összedobni. Rónai Sándor – jelentkezzen, aki valaha hallotta a nevét – részvéttáviratot küldött. Slussz-passz. Azon most ne akadjunk fenn, hogy II. Erzsébet valójában inkább brit uralkodó; kit érdekelnek ezek a kapitalista ügyek… De az, hogy Farkas Mihály – ráadásul elvtárs – táviratozott Kim Ir Szennek, na, ezt már nyilván zabálták a népek.

A vajdasági Magyar Szó kicsit részletesebb beszámolót közölt

Az 1953. június eleji koronázás sem zaklatta fel a kedélyeket a magyar sajtóban. Az első képen sárgával bekarikáztam annak, aki meg sem találná.

Szabad Nép – a kommunista párt lapja

Fontos részleteket tudhatunk meg az egyébként nagyszabású és látványos koronázásról. Ott volt például a szovjet nagykövet; Dobi elvtárs – addigra már ő lett az államfő szerepét betöltő Elnöki Tanács elnöke – táviratozott. Ezt, úgy látszik, abban a korban imádták. Na, és a legnagyobb terjedelemben arról számoltak be serény kollégáink, hogy Moszkvában mi történt. Nem, nem Londonban – hanem a moszkvai fogadáson. Bár azt hiányolom, hogy nem derült ki, vodkát vagy whiskyt fogyasztottak a királynő tiszteletére.

S amiről 1953-ban lemaradtak a magyarok, azt próbáljuk gyorsan pótolni:

Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni! 

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.