A viszont.hu most így búcsúzik a focilegendától.
búcsú
Csak egy hercegnek támadhat olyan ötlete, hogy Johann Sebastian Bach személyesen neki komponáljon gyászzenét! Leopold von Anhalt-Köthen kívánsága végül teljesülhetett is. Ahhoz persze, hogy egy temetésen a már ismert gyászmisék és dalok helyett egy kizárólag a halott emlékére írt, vadonatúj szerzemény hangozzék el, nem árt baráti vagy legalább valamiféle munkakapcsolatban állni a szerzővel.
Szeptember 19-én temetik II. Erzsébetet. A szertartást és a halottas menetet a tévéközvetítések jóvoltából milliók láthatják szerte a világon. Azt talán már kevesebben tudják, hogy az első olyan gyászszertartás, amit már mozgófilmen is megörökítettek, éppen egy angol királynő, Viktória (1819-1901) temetése volt.
A megemlékezések többségében az is szerepel, hogy halálával egy korszak ért véget – de hát annak a korszaknak már réges-régen vége, csak éppen II. Erzsébet kötelességtudó és vonzó személyisége miatt ezt talán nehezebb volt észrevenni. III. Károly valószínűleg a végfelszámolója lesz ennek a világnak. Ilyen időket élünk.
Két haláleset kapcsolódik a 20. század egyik legszebb hegedűversenyéhez, az Egy angyal emlékére című darabhoz: szerzőjének, Alban Bergnek a halála, valamint egy különleges fiatal lány, a tizenkilenc éves Manon Gropiusé.
Szakit sok olvasónk kedvelte ismeretlenül is: a róla készült portré egyike az eddig megjelent legnépszerűbb cikkeinknek. Nemrég érkezett a hír, hogy többé már senki sem fog vele találkozni, beszélgetni Egerben járva. Nekrológ a „senki fiáról”.
Markó Iván nagy művész, a legnagyobbak közül való. Az csak a magyar rögvaló következménye, hogy életében nem kapta meg a hozzá méltó helyet.
Nem fogok meggyógyulni, hamarosan elmegyek. Nincs se időm, se türelmem már mellékutakra, kegyes füllentésekre. Legalább a vége, az legyen őszinte!
– Ugyanoda kerülünk? – kérdezte meglepetten Péter.
– Nem mindenki. De akinek kutyája volt, és szeretné, annak megadatik, hogy együtt lehessenek a következő létformában is. Te szeretnéd? – kérdezte Lurkó.
A búcsújárás a katolikus hitélet egyik legősibb vezeklés- és áhítatformája. Az egykor tisztán vallási eredetű szokás mára színes forgataggá, vásárral és szórakozással tarkított élménnyé változott. Pályi Zsófia fotósorozata.
Van, ami örök, és a rockzene sose hal meg.