Bokor Gabriella

Két haláleset kapcsolódik a 20. század egyik legszebb hegedűversenyéhez, az Egy angyal emlékére című darabhoz: szerzőjének, Alban Bergnek a halála, valamint egy különleges fiatal lány, a tizenkilenc éves Manon Gropiusé.

Manon Gropius híres szülei mellett sokáig árnyékban maradt.  Apja a kor legismertebb építésze, Walter Gropius, a Bauhaus megalapítója volt, anyja pedig a bécsi szalonok ünnepelt nagyasszonya és ügyeletes múzsája; Alma Mahler, aki mindig túlragyogta gyönyörű, de nála sokkal visszahúzódóbb lányát. A házasság, amelyből Manon született, nyögvenyelősen indult, ugyanígy folytatódott, és hamar véget is ért. Alma, aki akkoriban már rengeteg kapcsolaton túl volt – a listán szerepelt többek közt egy viszony Gustav Klimttel, egy boldogtalan házasság Mahlerrel, majd egy botrányoktól tarkított együttélés Oskar Kokoschkával – , nyugalomra vágyott, és ezt vélte megtalálni a tehetséges és igen jó külsejű Gropius mellett.  Egy kis felfrissülést remélt a belterjes és unásig ismert bécsi művészvilág után. A porosz udvari tanácsos fia, a higgadt mérnök jó ellenpontnak bizonyult, és Almának az is tetszett – ezt többször elmondta és le is írta – , hogy „a zsidó Mahler után végre egy szép, magas, árja férje lehet”, bár azt is hozzátette, hogy Gropius a magánéletben elég unalmas alak.

1915 nyarán Berlinben megtartották az esküvőt, de a frontszolgálatot teljesítő férj ekkor is és a későbbi hónapokban is csak egy-két nap szabadságot kapott. Alma Bécsben élte világát, Gropius meg néha meglátogatta. Kevés időt töltöttek együtt, nem igazán kerültek közel egymáshoz. 1916 októberében megszületett lányuk, Manon. Pár hét múlva Alma folytatta a szalondáma-életet, egy évvel később pedig már az ígéretes fiatal író, Franz Werfel lett a szeretője, aki teherbe is ejtette. Az addig sem túl intenzív házasság Gropiusszal tehát itt véget is ért, bár hivatalosan csak 1920-ban váltak el.

A Mutzinak becézett Manon az első éveit nővérével, a Mahlertől született Annával együtt anyja bécsi, semmeringi vagy velencei házában töltötte, de apját is többször meglátogathatta a Bauhaus-mozgalom akkori központjában, Weimarban, majd később Dessauban. Gropius másodszor is megnősült, és Ise, az új feleség mindig szívesen fogadta Manont, aki egyre gyakrabban utazott apjáékhoz – bár ebbe a birtoklási szenvedélytől túlfűtött Alma csak nehezen nyugodott bele. Manon már tizenhat éves volt, amikor anyja egy hosszabb tartózkodást is jóváhagyott, de addigra már igazán bizalmas és szeretetteli viszony alakult ki apa és lánya között.

A kislány csak egy rövid ideig járt iskolába, egy idő után a nevelőnője és házitanítók foglalkoztak vele. Nővéréhez hasonlóan ő is zongorázott, de nem igazán volt muzikális. A színház izgatta ötéves kora óta, amikor is nevelőapja, Franz Werfel Tükörember című darabjának lipcsei bemutatója előtt részt vehetett a próbákon és bejárhatott a kulisszák mögé. Attól fogva állandóan szerepeket tanult, és színházi előadásokat improvizált a családnak és a barátoknak. Komolyan készült a színészi pályára, de anyja ragaszkodott egy „rendes” szakmához is, így hát kiegyeztek abban, hogy Manon megszerzi a francia-olasz nyelvtanár és fordító képesítést. A színház mellett volt még egy szenvedélye: az állatok. Finoman és jó érzékkel közeledett hozzájuk, kutyák és macskák is gyakran szegődtek a nyomába, kézből etetett őzikéket, és nagyon érdekelték a hüllők. Werfel azt írta róla, hogy elnézi Manont az állatokkal, és Assisi Szent Ferenc jut eszébe. Szép és bájos, de anyjánál sokkal szerényebb,  szelídebb, egy szenthez, egy angyalhoz hasonlatos. A lány személyisége az Alma szalonjában rendszeresen összegyűlt társaságot is lenyűgözte. A későbbi Nobel-díjas író, Elias Canetti úgy írt róla, hogy ha Manon megjelenik, egy gazella jön be a szobába, egy ártatlan és gyönyörű angyal az égből, aki mindig ilyen marad, és soha nem lesz olyan méregkeverő, mint az anyja. Ez az angyalszerűség másnak is feltűnt: mivel soha nem adta fel az álmát, hogy színésznő legyen, és eljárt meghallgatásokra, 1934-ben Max Reinhardt felajánlotta neki az Első Angyal szerepét Calderón A nagy világszínház című darabjában a Salzburgi Ünnepi Játékokon. Werfel azonban úgy vélte, az otthoni műkedvelő színielőadások nem adták meg azt a színpadi gyakorlatot, ami ehhez szükséges lenne, és megtiltotta nevelt lányának, hogy elvállalja a szerepet.

Az 1934-es húsvéti szünetben Manon anyjával Velencébe utazott, és ott  poliovírussal fertőződött, ami a járványos gyermekbénulás kórokozója. Teljesen megbénult, aztán visszatérve Bécsbe megint tudta mozgatni a karját és a kezét. Nyugalmasabb időszak következett, házhoz jártak hozzá a színészmesterség tanárok, de néhány hónap után megint rosszabbodott az állapota. 1935 húsvét hétfőjén halt meg, a grinzingi temetőben rendezett ceremóniáról Canetti is részletesen beszámolt.

Ugyanezekben a napokban Alma Mahlerék egyik közeli barátja, a zeneszerző Alban Berg a Wörthi-tó partján egy hegedűversenyen dolgozott, múzsája ezúttal leginkább a határidő és a pénztelenség volt. A már elismert Berg ugyanis ez idő tájt komoly anyagi gondokkal küzdött: a nemzeti-szocialista hatalomátvételt követően Németországban betiltották a darabjait, így elmaradtak a jogdíjak. 1935 februárjában kereste meg az ambiciózus és jól képzett amerikai hegedűs, Louis Krasner, hogy egy versenyművet rendeljen magának. A határidő október 31., a megbeszélt honorárium pedig 1500 USA dollár volt. Berg Pörtschach közelében vett ki szobát – ez az a kisváros, ahol Brahms a Hegedűversenyét komponálta –, remélve, hogy a hely számára is meghozza az ihletet. Pár hét után itt kapta meg a hírt, hogy Manon, akit gyerekkora óta ismert és őszintén szeretett, nincs többé. Annyira mélyen érintette a lány elvesztése, hogy azonnal tudta: a tervezett hegedűverseny egy rekviem lesz Manonért. Almának ezt írta: „Nem akarok szavakat keresni arra, amire nincsenek szavak, ahol a nyelv csődöt mond. Egy napon azonban, egy angyal emlékének szentelt partitúrából majd meghallod azt, amit most írásban nem tudok neked kifejezni.”

Két és fél hónappal a határidő előtt, augusztus 11-én a darab elkészült. Néhány nappal később az ötvenéves Berg egy begyulladt rovarcsípés miatt kórházba került, és belehalt a vérmérgezésbe. A hegedűversenyt négy hónappal később mutatták be, a szólista természetesen a darabot megrendelő Krasner volt. A koncert végén a karmester felemelte a pultról a kézzel írott partitúrát, és az elfogódott közönség felé mutatta mint egy misekönyvet. Azok, akik ott voltak a koncerten, visszaemlékezéseikben egyetértettek abban, hogy dodekafon zenében ilyen szívből jövő, érzékeny és személyes hangokat soha korábban és később sem hallottak.

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!