L. Ritók Nóra
Egy társadalmi vállalkozás története
Az Igazgyöngy Alapítványnál 10 évvel ezelőtt vettük fel a foglalkoztatást is az esélyteremtő programunk elemei közé. Toldon kezdtünk bele, ahol a közmunkán kívül más munkalehetőség nincsen. A célunk az volt, hogy helyben tudjunk gyakorlati lehetőséget is adni a munkavállalásra.
Mivel az egész fejlesztő program az alapítvány művészeti iskolájából indult, így talán logikusnak tűnik, hogy a felnőttekkel való együttműködés során is ezzel a vonallal próbálkoztunk, hiszen ehhez értettünk a legjobban. Később, ahogy mi is tapasztaltabbak lettünk, a társadalmi vállalkozásunk bővült mezőgazdasággal, élelmiszer-feldolgozással, szalmabrikett-készítéssel is.
Mikor nekikezdtünk, még csak annyi volt a cél, hogy valamiféle pozitívan ható alkotótevékenységbe vonjuk be az asszonyokat. Ekkor kaptam azt az ötletet egy debreceni kolléganőtől, hogy készítsünk kis népi hímzéseket, amiket be lehetne építeni patchwork technikával táskákba, párnákba. A népi hímzés nehezen ment volna az ezt sosem próbáló asszonyoknak, de aztán eszembe jutott a keresztszemes technika, amit gyerekkoromban én is könnyedén megtanultam, és az is, hogy a gyermekrajzok motívumaiból jópofa hímzések készülhetnének. Ráadásul, micsoda élmény lehet, ha a saját gyermeke rajzáról származik a motívum, amit aztán az anya kihímezhet!
Az első hímzések nagyon nehezen készültek, aztán a következők már könnyebben, és lassan elindult a dolog. Amikor az első táskákat megvarrtuk, még külső segítséggel, és el tudtuk adni, akkor már éreztük, hogy ebből akár valami komolyabb dolog is lehet. Egyre többen bekapcsolódtak, és az idősebb asszonyok, akik tudtak hímezni, másfajta öltéstechnikákat is mutattak. Megkezdődött a tudásmegosztás folyamata, amiben a közösségszervező elem is nagyon fontos volt.
Ötleteltünk, próbálgattunk: világos volt, hogy ehhez kell speciális tudás is, tervezői, de nem akármilyen, hanem olyan, aki látja, érti azokat is, akik elkészítik a tárgyakat. Ez a szociális dizájn.
Rengeteget tanultunk, fejlődtünk az évek során. Ma már mosolyogva nézzük az első termékeinket, pedig akkor milyen szépnek láttuk! Fontos volt megérteni, hogy egy társadalmi vállalkozás termékeiben is a minőség a legfontosabb, a szociális üzenet csak a második lehet. Ha ez a kettő felcserélődik, a vállalkozás nem lesz fenntartható, mert az emberek szánalomból veszik meg a termékeket, nem pedig azért, mert tetszik nekik.
A projektet hosszas gondolkodás után Szunonak neveztük el, ami romani nyelven azt jelenti: álom. Mert tényleg így indult, mint egy álom.
Tanulnunk kellett mindent az elkészítésen túl is, a bevontak munkavállalói kompetenciáinak fejlesztésétől az üzleti tervezésig, a marketingtől a webshop üzemeltetésig. Sok-sok segítő kapcsolódott hozzánk az évek során, ki mivel tudott: az egyetemek szakmai segítséggel, az önkéntesek árusításokkal, a céges támogatónk nagyobb megrendelésekkel, és lettek üzletek is, akik támogatásként helyet adtak a Szuno termékeknek, frekventált helyeken bemutatva azokat a vásárlóknak.
Hol bővítettük a termékskálát, hol szűkítettük. Egyre több technikát alkalmaztunk. Az asszonyok mindent örömmel tanultak meg. Növekedett a főállású munkatársak száma, és, bár a „főhadiszállás”, a kézművesműhely Toldon van, dolgoznak már benne több településen. Ki teljes állásban, ki félállásban, ki alkalmi munkavállalóként. Az értékesítés hektikus volt: többnyire karácsony környékén emelkedett a sokszorosára az eladás, máskor rémisztően alacsony volt, de a ballagótarisznyák, vagy néhány céges megrendelés, a vásárok mindig megmutatták, hogy van a projektben potenciál. Csak jobban kell csinálnunk; tervezettebben, okosabban.
Igazán akkor tudtunk szintet lépni, mikor stabilizálódott a munkavállalói csapat: az a kör, ahol már látszott a fejlesztések eredménye. A célhoz, hogy fenntartható legyen ez az egész, lépésről lépésre közelebb kerülünk.
Aki nem tudja, milyen egy leszakadó térségben, lehetőségek nélkül élni, könnyen ítélkezik. Hibáztat, hisz ezt a legkönnyebb. Aki azonban ismeri ezeknek az asszonyoknak az életét, tudja, hogy nem olyan egyszerű a helyzet. A társadalmi leszakadás ügye és a generációs szegénység egy nagyon bonyolult problémahalmaz, amiből segítség nélkül nem lehet kitörni.
Az asszonyok élete pedig meghatározza a gyerekeikét is. Az átörökített szocializációs minták mindennél erősebbek. Egy 21. századi női szerepért nagyon sokat kell dolgozni. Nekik is és nekünk is. A nők helyzetének változása pedig támogatja a következő generáció sorsát.
Ez az üzenet van benne minden Szuno termékben és számunkra az a legnagyobb öröm, ha értő fülekre találunk. Amikor a Decathlon csapatával kapcsolatba kerültünk, éreztük, hogy megértették, és megérintette őket. Aztán elindult az ötletelés, a tervezés… Az egyéves munka eredménye egy gyerekrajzzal díszített tornazsák lett, ami az Igazgyöngy társadalmi vállalkozásának kézzel készített terméke, és melyben a Decathlon és az Igazgyöngy filozófiája találkozott.
Nemrég indult el az értékesítés, egyelőre négy Decathlon üzletben, nem várt sikerrel. Már újabb rajzokat is választottunk, hogy többféle modell készülhessen. Több varrónőt tudunk bevonni, tehát újabb munkahelyeket is teremt a projekt.
Mikor sikeres egy társadalmi vállalkozás? Ha sok terméket ad el… De ennél többről van szó. Én a legfontosabbnak azt tartom, hogy az üzenet: vagyis, hogy jó érzés, ha jót teszünk, ha jók vagyunk másokhoz, sokakat elér. Mert ez nemesíti a lelket. “Jól áll neked a jóság!”- ahogy a közös projektünk szlogenjében áll.
Hol találkozhatsz termékeinkkel?
SZUNO X Decathlon tornazsákok:
4 Decathlon áruházban: Nyugati tér, Budaörs, Debrecen, Győr
Egyéb SZUNO termékek:
SZUNO webshop
1122 Budapest, Városmajor utca 1/b
1072 Budapest, Nagy Diófa utca 3. (Ficak Budapest Craft&Shop)
1055 Budapest, Szent István krt. 23. (FALU Delikát)
2600 Vác, Széchenyi utca 10-12 (Libra Delikát)
Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!