Szentgyörgyi Zsuzsa
Újra munkához jutnak a kanárik? Aligha, még ha a mostani olaj- és gázválság, no meg a velejáró energiaszűkösség nyomán új életre kelhetnek a szénbányák.
A szénfűtés is meglendült most, de ennél lényegesebb, hogy a legfejlettebb országokban további működésre serkentik a már leállításra ítélt szénerőműveket; mi több, sorra építenek és nyitnak meg újakat is. Az Egyesült Államokban például harminckettőt építenek, néhányat közülük már át is adtak. A németek is hasonló ütemben állnak vissza a szénerőművekre; de a listavezetők e téren Kína és India. És hazánk sem marad ki e sorból, újra termel (nem kevés leállással, üzemzavarokkal) a hazai hatalmas lignitvagyonból élő Mátrai Erőmű is.
Tehát: szén kell, nem is kevés. De mi köze ehhez a kanáriknak?
Ez persze beugratós kérdés, mert napjainkban már a világon semmi. Valaha, a modern szenzorok hadba állítása előtt viszont ők nagyon is fontos szerepet játszottak a szénbányászatban. Sokan közülük a bányák mélyén éltek, kalitkájukban teljesítve szolgálatot: mindenki tudta, hogy ha az embernél sokkalta érzékenyebb madárkák holtan estek le a kis madárrúdról, akkor sürgősen menekülni kellett, mert ott ólálkodott valamilyen gonosz gáz; elsősorban a belégzésre is halálos, amellett igencsak robbanásveszélyes metán. A technika már a múlt században túlhaladta a szegény kis madarak használatát, hiszen egyre érzékenyebb és ráadásul egyre olcsóbb detektorok vették át a szerepüket.
Érdekes fejlemény, hogy napjainkban újra élő „érzékelőket” akarnak hasznosítani a környezetvédelemben ügyködő tudósok. Az egyik kutatócsoport igen figyelemreméltó beszámolót közölt erről a Biotropica folyóiratban. Amandine Gasc ökológiai szakember és társai a tőlünk igencsak távoli csendes-óceáni szigetcsoporton, a hivatalosan Franciaország tengerentúli területének számító Új-Kaledónián található Fejlesztési Kutatóintézetben dolgozták ki elméleti elképzelésüket és már a gyakorlati megvalósításán dolgoznak. Okulásul mindenkinek, akinek hozzám hasonlóan igen gyér ismerete volt eddig e szép nevű helyről, elmondom, hogy Ausztráliától is jó messzire, mintegy másfél ezer kilométerre található ez a mindössze 19 ezer négyzetkilométernyi, alig több mint 270 ezer ember által lakott szigetcsoport. A helyi lakosok 90 százaléka a főszigeten él: itt van a fővárosuk, Nouméa, és a kutatóintézet is itt található. Ez a picinyke térség mérete ellenére igencsak gazdag: nem véletlen, hogy a francia anyaország nagyon is igyekszik megtartani. Ez sikerült: éppen két éve volt a témában népszavazás. A gazdagságuk pedig a napjainkban igencsak fontos nikkelből származik: a világ teljes nikkelkészletének mintegy tíz százaléka található itt.
No de vissza Gasc asszonynak és társainak nagyon érdekes elképzeléséhez: tücsökfajokat figyelnének meg környezeti folyamatok jelzésére. Derék dolog – bár az én személyes viszonyom ezekkel a kis állatokkal egyáltalán nem felhőtlen, mivel a nyár derekán miattuk zárt ablak mellett kell aludnom. Éppen az ablakom előtt, a kertben vidáman éli életét egy tücsök-kolónia, és egész éjjel, jó hangosan, megállás nélkül ciripelnek. Aztán jön a szeptember és egycsapásra elhallgatnak. Feltehetőleg befejezik földi pályafutásukat; csakhogy addigra a nőstények már lerakták a petéiket, hogy jövő nyáron kikelve az utódok ismét jó hangos zajt csapjanak.
A távoli szigetcsoporton dolgozó kutatók viszont igencsak értékesnek tartják őket, mert bár a tücskök kistermetűek, de nagy számosságban fordulnak elő, és ami a lényeg: nemcsak jó hangosak, hanem a cirpelésük fajtánként jól megkülönböztethető. A kutatók saját térségükben vizsgáltak négyes csoportokban összesen tizenkét jellegzetes helyszínt. Az egyik helyszíncsoport egészséges erdőkből állt; a másik négyes csoportot olyan cserjés terület alkotta, ahol a korábbi erdőt letarolták üzleti célból; és végül a harmadik, négy helyszínből álló csoport ismét cserjés lett, ám itt már sarjadzó erdővel. És ekkor lépnek be a tücskök a képbe. Ugyanis minden eltérő térségnek van egy sajátos „tücsök-ujjlenyomata”, vagyis, hogy az adott területen a tücskök számos fajtájából mennyi él és dalol jól megkülönböztethető cirip-dalokat. (Talán nehéz elhinni, de ezekből a zajos kis rovarokból 22 alcsaládot, ezen belül nemzetségeket, sőt, alnemzetségeket is számontartanak.) Gasc és társai az egészséges erdőben 20 fajtát, az erdővé átfejlődőben lévő cserjésben 15, míg a letarolt és csak bokros területen mindössze 7 fajtát találtak.
Szép eredmény, de mi a haszna? Az, hogy e tények alapján kihelyezett mikrofonok segítségével meg lehet határozni egy-egy térség állapotát, sőt, fejlődésének vagy pusztulásának helyzetét és menetét. Ahogyan a régi bányászok felfigyelhettek az orvul támadó veszélyre, mert elhallgatott a kanárik dala, úgy a mai ökológusok a tücskök segítségével tudják megfigyelni távoli, és/vagy nehezen megközelíthető térségek állapotát. Természetbarát és ráadásul viszonylag olcsó módja fontos ökológiai ismeretek megszerzésének.
Értesülj elsőként a Viszont.hu legfrissebb híreiről!
Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,
- akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
- Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
- itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!
Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!