L.Ritók Nóra: Az oktatás jövője

Kép: Unsplash

L. Ritók Nóra

Bajban van az oktatás, ez nyilvánvaló. A rendszerváltás óta emlegetjük a kor változó kihívásait, a pedagógiai paradigmaváltás szükségességét, a tanterv újratervezését, amiből mindig tananyagbővüléssel és egyre korszerűtlenebb fókuszokkal jövünk ki.

A döntéshozók saját elképzeléseikre formálnák a közoktatás rendszerét, ami ellenállást vált ki, a pedagógusok és a gyerekek is sérülnek a rossz és kikényszerített elvárások rendszerében. A döntéshozók szerint az utóbbi idők nagy és előremutató vívmánya az iskolában a mindennapos testnevelés és a hittan bevezetése lett. Papíron, és szerintük. Mert a valóságban a mindennapos testnevelés feltételei nem adottak, a hittan pedig nem tette vallásosabbá a családokat, a gyerekek elbeszéléséből számomra leginkább az jön át, hogy „a pap bácsi vicces”, vagy, hogy „ott nem kell tanulni”. No, meg az, hogy a hittanóra prioritást élvez az órarendben, minden mást ehhez kell igazítani.

Az elitiskolák, magániskolák fel tudják venni a lépést a kor tempójával, képesek igazodni az elvárásokhoz; nem véletlen, hogy akik megengedhetik maguknak, ezeket az iskolákat választják. Maguk a döntéshozók is, ami különösen abszurddá teszi a helyzetet.

A közoktatás egy másik szeletével nem szembesülnek a magasabb társadalmi rétegek tagjai. A társadalmi leszakadásban érintett családok gyerekeivel, akik szegregált, vagy szegregálódó iskolába járnak, ahonnan szakmatanulás nélkül, sok esetben funkcionális analfabétaként kerülnek ki. Tömegesen. Valahogy ők nincsenek fókuszban, maximum megemlítik a problémafeltáró tanulmányok, hogy igen, a szegregáció gond, és nem illeszkedik a modern korhoz, sem az uniós elvárásokhoz; de megoldásokat nem olvashatunk.

Pedig ez legalább olyan fontos kérdés, mint a digitális oktatás, vagy a NAT tartalmai.

Az összes eddigi próbálkozás, ami az ebből fakadó problémákat kívánta orvosolni, mind sikertelen volt. Hol vannak a Híd Program eredményei, amiben alapkészségeket, tanulásmódszertant akartak adni az általános iskolából olvasási-szövegértési tudás nélkül kikerült gyerekeknek, hogy egy év alatt bepótolják mindazt, amit nyolc év alatt nem sikerült megtanulni, és meg tudjanak felelni a középiskola elvárásainak? Vagy hol van a felnőttképzési programok sokaságának hatása, amelyekben a közmunkaprogramokkal ötvözve (vagy anélkül) próbáltak írni-olvasni tanítani, vagy „alapkompetenciákat” erősíteni, a motivációt pénzzel biztosítva? Jelenlétet hozott, de tanulási szándékot és kézzelfogható eredményeket nem.

A felnőttoktatás sötét bugyraiban, a korrupciótól átitatott közegben megszerzett bizonyítványok, melyek tudást nem adnak, de papírt igen, szerintem nem eredmények. És ez él ma is, ezek a megoldások, amelyek nem abban az életkorban alapoznák meg a tudást, amikor ezt könnyedén meg lehetne tenni, hanem később próbálják, mikor nyilvánvalóan lehetetlen. És minden onnan ered, hogy van egy esélykiegyenlítésre alkalmatlan oktatási rendszer, ami az alapozó szakaszban kudarcot vall. Amiben végiggörgetik a gyerekeket felnőtt korig, azt a látszatot keltve, mintha eredményesen tennék, miközben a valós kép mást mutat. Az iskolából újabb és újabb nemzedékek kerülnek ki, akik szakma nélkül, alapműveltség és világlátás nélkül, leginkább a szociális megélhetés és a feketezóna területén építenek életstratégiát generációk óta.

Hol látni, hogy ebben a csúcstechnológiák használatára felkészítő korban ezzel a problémával foglalkoznánk? Ezzel, ami ma országrészekben határozza meg az oktatás színvonalát, a szakember-ellátottságot, a jövőt?

Minden tanévben egy új korosztály kerül süllyesztőbe az oktatási szegregáció következtében. Annyira boldog lennék, ha a szakértők végre erre is kidolgoznának valami stratégiát: hogy ezzel a problémával mit kezdjen majd a jövő szakpolitikája.

Értesülj a Viszont.hu legfrissebb híreiről!

Mennyire tetszett Önnek ez a cikk?

Kattintson a csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 4.3 / 5. Szavazatok száma: 30

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a cikket.