A 60-as évek népszerű slágere az akkor tömegek által ünnepelt Németh Lehel előadásában leginkább azoknak szólt, akiknek a Balaton is majdnem elérhetetlen volt, nem hogy a Riviéra. Aztán lassacskán változott a helyzet, és a szocialistának mondott idők utolsó negyed századában tömegek jutottak el a magyar tengerhez. Átalakult a világ és a tó is végletesen, végképpen. Hemző fotóin az egykori „természetes” balatoni életmód utolsó nyomai lelhetők fel keveredve a 20. század végének furcsa magyaros turizmusával.
balaton
A valóság a révfülöpi gyógyszertárnál jött szembe, és nem hagyta magát lerázni
A címben említett Szent Kristóf az utazók védőszentje, s mivel a Balaton déli partján fekvő kicsiny falucskában, Szántódon a révészek több mint 800 éve szállítják az utasokat az átellenben lévő Tihanyba, ennek a szentnek Szántódon máig nagy a kultusza. Következzék egy kis balatoni ajánló a nyári szezonra!
Egy kihalófélben lévő falu titkos élete a Balaton-felvidéken. Vajon ki volt Grósz Miksa és Dezső bácsi? Monoszló takarék