Bíró Kriszta: Ha szeretsz, hűtlenül is hív vagy hozzám – Bulyovszky Lilla

Kép: Matthew Henry/unsplash

Bíró Kriszta

„teljes megelégedésemre nő vagyok.”

Szilágyi Lillaként születik 1833-ban Kolozsvárott, a magyar színháztörténetet megalapozó dinasztiában. Bulyovszky Lillaként hal meg 1909-ben Grazban, és Budapesten temetik el. Ekkor már harminc éve nem áll színpadon, voltaképpen elfelejtették, olyannyira, hogy a Pesti Napló énekesnőnek címkézi a gyászjelentésben. Halálhíre azért válik érdekessé, mert valóban mesés vagyona fölött azonnal megindul a marakodás a hátramaradottak körében, évekig tartó pereskedést vonva maga után. A Pesti Napló tudósítója házhoz is megy a hagyaték felmérése kedvéért, az egyik örökös készségesen vezeti körbe a tízszobás lakásban, a Veres Pálné utca 40-ben. Íme egy apró részlet a helyszíni tudósításból, az eredeti ortográfiával:

„Ugyancsak, különleges voltánál fogva, értékes darab egy aranyba foglalt üvegszem, amelyet egyik főherceg tisztelőjétől kapott a művésznő. К о b u r g főherceg, enyelgés közben fosztotta meg önmagát ettől a szemtől, amely furcsa ajándéknak fölötte emeli az értekét az a körülmény, h о g у a lovagias főherceg egyenesen a szeméből nyújtotta át az énekesnőnek.”

Ez a nem túl ízléses anekdota nyilván okozott némi bizsergést a korabeli olvasónak. Meg hozta a példányszámot a lapnak. De ki volt ez a nő? Mi volt?

Mindenekelőtt színész. Író. Műfordító. De valóban mindenek előtt: színésznő. A szó szoros értelmében pólyában lép színpadra először. Hétéves korától az akkori Magyar Színházban – ami később a Nemzeti – énekel a kórusban, majd táncosnő lesz, süldőlányként prózai szerepeket játszik. Már ekkor színdarabokat ír. Folyton elégedetlen, de nem csupán szerepeivel, pályatársnői között elfoglalt helyzetével, hanem szakmaiságával is. Ír-olvas franciául, németül, angolul. Két novelláskötetet is kiad. Színdarabokat fordít, javarészt saját magának alkotva szerepeket, de ez abban a korszakban egyáltalán nem rendkívüli, több pályatársa is hasonlóan cselekszik. Legismertebb munkája a Gauthier Margit, későbbi címén A kaméliás hölgy Dumas-tól, amit a század végéig mindenütt az ő fordításában játszanak. Tizenöt évesen megy férjhez Bulyovszky Gyulához, 1848 novemberében. Bonyolult kapcsolat az övék, tele féltékenységgel, gyanakvással – ugyanakkor életre szóló szövetség. Lilla saját bevallása szerint szereti a férjét, de leginkább anyja ütlegei elől menekül a házasságba. Bulyovszky szintén szerelmes, mégis elég meghökkentő elvárásokat támaszt nejével szemben:

„Ha őszintén bármely hibás lépésedet elmondod nekem, istenemre mondom, ez csak erősbítené szerelmem, mert büszke lennék rá, hogy nekem gyóntad meg, mint egyetlen igaz barátodnak. Az álarc bármily szép legyen, előttem útálatosabb a rút, de igaz képnél. Elvem ez: ha szeretsz, hűtlenül is hív vagy hozzám. S ha nem szeretsz, híven is hűtelen vagy! Már én e részben is különcnek születtem. Egyedül bennem kell élned, mert én még a szalagra is irigy vagyok, melyet nyakadon viselsz.”

1852-ben születik egyetlen gyerekük, Aladár. Lilla elszántan lavíroz a „gyengéd feleség, jó anya”, (Bulyovszky titulusa nejének), a társasági grande-dame, és az elhivatott színházi ember imázsa között. 

A 19. század ötvenes éveiben jelentős nemzetközi tekintéllyel bíró művészek adnak vendégjátékot Pesten, például Adelaide Ristori, akinek Medeiája után Lilla így fakad ki: 

„Ha én most tragikai színésznő volnék, magamat olyan nyomorult semmiségnek érezném, hogy vennék egy pisztolyt s agyonlőném magamat!”

Ira Aldridge-dzsal fellép az Othellóban, Desdemonájával elbűvöli kollégáját. Aldridge az első színes bőrű színész, aki világhírre tesz szert. Emil Devrient-nel szoros barátságot ápol, ami nem mentes az erotikától. Mindketten arra biztatják, vágjon neki a külföldi karriernek. Lilla régóta vár efféle szavakra. Nemzeti Színház-béli helyzetével örökké elégedetlen, folytonos harcban-haragban áll a vezetőséggel. Fellépési lehetőségeit kevésnek tartja, állandó az intrikálás, főleg Jókainé Laborfalvi Rózával, aki ugyan tizenhat évvel idősebb nála, mégis az ő szerepkörében foglalkoztatják. Fizetését is kevesli, joggal. Lilla nehéz természet, makacs és önálló, befolyásolhatatlan. Sértésektől sem mentes levélváltásba bonyolódik az intendatúrával, ami a közvélemény előtt is nagy port ver fel. Ezt Lilla valószínűleg nem bánja, ő az egyik első a színi pályán, aki tudatosan használja a nyilvánosságot. Később Jászai Mari „Csinnadratta bumm-bumm-primadonnának” nevezi, ami, véleményem szerint, finoman szólva sem fedi a valóságot – de ahhoz elég gonosz, hogy mindenki megjegyezze. 

Végül 1857-ben valóban a nyakába veszi Európát. A férje és a gyereke, egyáltalán, bármiféle gardedám nélkül. Egyedül utazik, ami ebben a korban maga a fertő – kísérő nélkül tisztességes asszony még az utcára sem teszi ki a lábát. Először Párizsba megy, ahol ugyan nagyon tetszik neki a színházi struktúra, de finom intelligenciájával két perc alatt belátja, sosem lehet belőle francia színésznő, hiába beszéli a nyelvet. Ekkor fordul a német nyelvterület felé. Hihetetlen szorgalommal tanul helyesen, akcentus nélkül beszélni; órákat vesz, olvas, múzeumba és színházba jár. Ott képezi magát, ahol csak tudja. 1859. március 22-én lép fel először a coburgi udvari színházban, Lilla von Bulyovszky néven. És igen, ekkor már gyöngéd szálak fűzik az uralkodó II. Ernő herceghez. Hosszú évekig tartó viszonyuk nem pusztán szeretői – a herceg tanítja meg pénzzel bánni, szerződést kötni előnyösen, arisztokrata környezetben megfelelően viselkedni. 

Bulyovszky Lilla korabeli rézmetszeten (kép: Arcanum)

Lilla von Bulyovszky huszonöt évet tölt német színésznőként Berlinben, Münchenben, Breslauban, és még számos helyen. Leghíresebb szerepei Júlia, Stuart Mária, Adrienne Lecouvreur. Végtelenül elhivatott és ügyszerető, ezt a hozzáállást kollégáitól is megköveteli. II. György meiningeni herceg, a meiningeni dramaturgia atyja, jelmezeket tervez Lillának, és mélységesen szerelmes belé. Lilla vele is szeretői viszonyba keveredik, és még többekkel, de a szerelem nem érinti meg. Nem rosszaságból vagy számításból – egyszerűen nem képes a szenvedélyre. Azt a színpadnak tartogatja. Így ír például György hercegről: „Becsületes német kedély. Milyen kár, hogy nem ismertem tizenkét év előtt, amikor még szeretni tudtam.”

Mindeközben pedig végig magyarországi elismerésre vágyik, a magyar közönség és kritika megbecsülésére. Nem kapja meg, sőt. Megvetéssel írnak-beszélnek róla, amiért el merészelte hagyni a magyar színpadot. Rossz honleány, nem is olyan jó színésznő, nem is olyan sikeres. Gyulai Pál, a kritika korifeusa, több cikkében is kifejezetten gonoszul bánik vele. 1863-ban, amikor Lilla külföldi sikerei csúcsán áll, hazatér vendégszerepelni. Gyulai így ír róla, önkényesen kifordítva egy egyébként méltató német kritikát:

„Azonban jó lesz meggondolni, hogy a Nationale Zeitung véleménye szerint a tisztelt művésznő szavalatán még nagyon is érzik az idegen hangsúly… A kétnyelvű színészkedés tehát egyebet nem is említve még nem sikerült. Választani kell a tisztelt művésznőnek a kettő közt. Úgy látszik, a német felé hajol; nem szólunk ellene, de kérjük, ha csakugyan elhatározta magát, ne kívánjon ismét magyar színésznő lenni. Ha ő el lehet nyelvünk nélkül, ez is el lehet nélküle; ha neki kicsiny a magyar nemzet, ő sem oly nagy, hogy ily kicsiny nemzet is nagyon érezze hiányát.”

Bulyovszky Lilla 1875-ben hazaköltözik, két teljes színházi évadon keresztül próbál elszakadni a pályától, mindenütt búcsú-fellépéseket abszolvál. A vele szemben rosszindulatot tápláló Pesti Napló ezt írja róla: „egy nem minden érdek nélküli rom”. Reménykedik, hátha mégis szerződteti a Nemzeti. Amikor belátja, ez lehetetlen abban a formában, ahogyan ő elvárja, feladja a színészetet. Mérhetetlenül gazdag, anyagi gondjai sosem lesznek már. Villát építtet az Andrássy úton; több bérháza, jövedelmező befektetései vannak. 1883-ban meghal Bulyovszky Gyula, aki mindvégig kitartott mellette, híven ifjú férjként tett ígéretéhez. Lilla kikopik a köztudatból. Hatalmas vagyonának jelentős részét jótékonykodásra használja. Irodalommal foglalkozik, tagja a Kisfaludy Társaságnak. Pénzes pályadíjat alapít fiatal költőknek. Még egyszer bekerül a botrányhírekbe: 1889-ben rálő az egyik bérházának házmestere, az Andrássy úti villájának szalonjában. Puschnigg Jakabnak hívják a merénylőt, huszonhat éves, brutálisan veri a feleségét. Lilla éppen ezért utálja, és ezt nem is titkolja. Puschnigg pénzt akar. Lilla megsebesül, de nem komolyan, még kórházba sem viszik, otthonában látja el az orvos. Puschnigg Jakabot két és fél évi fegyházra ítélik.

Aztán csönd, csönd, csönd. 1909-ben, egy hosszabb utazás közben, Grazban lesz rosszul. Tüdőgyulladása van, amibe belehal.

Nyilván nem volt egyszerű teremtés. Valószínűleg nem lehetett könnyen szeretni, közel kerülni hozzá, bizalmasnak lenni vele. Éppen ezért, azt hiszem, rettenetesen magányos volt. És ugyanekkor utat nyitott mindazon nőknek, akik gyereket szülnek, családot tartanak fenn, mégis járják a saját útjukat. Meg azoknak is, akik nem akarnak családot. A választás lehetőségének kapuját jelenti. A szabadságét. Hogy a döntés az én kezemben lehessen. 

Nem bizonyítható, hogy ezt ő írta volna, mégis tökéletesen illik ahhoz, ahogyan élt:

„Egyedül önmagamé vagyok, s lehetek. Lelkem legmélye csakis rám tartozik. Azt birtokba nem veszi sem férj, sem széptevőim.”

Ha biztosan látni szeretnéd a viszont.hu posztjait,

  1. akkor a Facebook oldalon a fej részben klikkelj a jobb oldali három pontra!
  2. Ekkor megjelenik egy legördülő menü, ahol a “Követési beállítások”-ra kell kattintani,
  3. itt pedig a “Kedvencek”-re, végül legalul a kék “Frissítés” gombra és ezzel kész!

Ezután a posztjaink a a hírfolyamodon feljebb fognak megjelenni és nem maradsz le róluk. Köszönjük, ha így teszel, ezzel nagyon sokat segítesz nekünk! Cserébe ígérjük, hogy a korábbiaknál is érdekesebb írásokkal fogsz találkozni!